Miközben nagyjából egy évszázada bosszankodunk miatta, tetszik, nem tetszik, most vasárnap is át kellett állítanunk az órákat (ezúttal visszafelé); holott már hosszú évek, évtizedek óta arról beszélnek, hamarosan eltörlik ezt az egész cirkuszt. Egy brüsszeli felmérésből is kiderül, az uniós polgárok elsöprő többsége már régen felhagyna a mutatók ide-oda tekergetésével – az unió szakemberei viszont úgy okoskodnak: ej, ráérünk arra még! (A világ országai közül egyébként elsőként a Német Császárság és az Osztrák–Magyar Monarchia alkalmazta a nyári időszámítást; az első világháború kellős közepén, 1916. április 30-án 23.00-kor vezették be a két birodalomban. Ha nem is emiatt vesztettük el a háborút, nagy sikere már akkor sem volt.)

A kardiológusok mindenesetre egybehangzóan állítják, minden, ami az alvásidőnkbe belegázol, csak növeli a szív- és érrendszeri kockázatot. Márpedig az óraátállítás éppen ilyen. Kimutatott tény az is, hogy a mutatóállítgatás utáni első munkanapokon nagyjából tíz százalékkal emelkedik a szívrohamok száma. Az orvosok mellett a kétkezi emberek zöme sem örül az örökös módosításoknak, és akkor még finoman fogalmaztam… (ingerültebbek az ötletgazdák szüleit is szóba hozzák ilyenkor.) Egy, a közelmúltban végzett fölmérés szerint a magyar lakosság elsöprő többsége (85 százaléka) ellenzi az óramutatók igazgatását. Az Egymillióan az óraátállítás ellen elnevezésű csoport – már ilyen is van – számos fórumon jelezte: kapitális marhaságnak tartja az egész óramacerálást. Annak a fülét kellett volna csörgőre húzni, aki kitalálta annak idején.