Máig rossz az akusztikája a harmincnégy évvel ezelőtti taxisblokádnak. Az október végi esemény polgárháborúval fenyegetett, nem sok hiányzott, hogy vér folyjon az utcákon. A váratlanul bejelentett hatalmas benzináremelés ellen tiltakozó taxisok és magánfuvarozók megbénították előbb Budapest forgalmát, majd az ország nagy részében a közúti közlekedést. Ám gyorsan világossá vált, az elégedetlenkedők élére álló legnagyobb ellenzéki párt, az SZDSZ puccskísérlete húzódik a történet mögött. A liberálisok szervezték, irányították az úttorlaszokat felállító taxisokat – sőt csakhamar közleményben követelték az MDF vezette kormány lemondását. A gazdasági okokból induló tüntetés pillanatok alatt politikai töltetet kapott.
Nem a taxisokról szólt a háromnapos blokád, de még nem is a benzináremelésről, hanem egy kényszerű kormánydöntés rafinált kihasználásáról, káoszteremtésről, a hatalom megkaparintásának kísérletéről. Gerinctelen cselekedet volt az ellenzék részéről meglovagolni azt a helyzetet, amikor a zilált országot talpra állítani igyekvő, gyámolításra szoruló, csetlő-botló kormányzat épp a nemzetközi gazdaság viharaival küzd, gáncsot vetni egy olyan kabinetnek, amely a több évtizedes diktatúra adóssághalmazát, erkölcsi csődjének terhét cipelte, ráadásul miniszterelnöke épp a kórházi ágyat nyomta.
A történet végül kompromisszummal zárult, a kormány enyhített a tervezett áremelésen, az SZDSZ-kötődésű Göncz Árpád államfő pedig az általa előterjesztett törvénymódosítással „felmentette” a büntetés alól a blokád résztvevőit. A rosszízű történet megadta a közelgő Horn-korszak alaphangját.
