Romániában a vasárnapi parlamenti választásokkal egy időben ünneplik a nagy egyesülés napját, az ország nemzeti ünnepét. 1918-ban ekkor, december elsején mondta ki Gyulafehérváron az erdélyi román nagygyűlés, hogy Erdély, Partium és a Bánság (a történelmi Magyarországból kiszakított 103 ezer négyzetkilométer – 26 történelmi vármegyénk a 64-ből –, nagyobb, mint megmaradt, csonka hazánk) ezentúl Románia része lesz.
A románok már évtizedekkel korábban is csak az alkalmat lesték, mikor szerezhetik meg Erdélyt.
Az első világháború előtt titkos szerződést kötöttek az antanttal, jókora területekért cserébe vállalták, hogy adott időben támadást indítanak a Monarchia ellen; 1916-ban szálltak be a harcokba, ám gyors fegyverletételre kényszerültek.
Két évvel később – egyetlen nappal (!) a háború vége előtt – ismét hadba léptek, így ők is „győztesek” lettek. Járt nekik az ígért konc… (Pár éve törvény született odaát: ünnepségeket kell rendezni minden évben december elsején; emellett valamennyi város köteles elnevezni egy főutat 1918. december 1-jéről. A paragrafus nyilvánvaló célja – a területrablás fölötti örvendezés mellett – a magyarság megalázása. Mustrálgatják fájdalomküszöbünket, örömüket lelik benne.)
Abban a 106 évvel ezelőtti memorandumban egyebek mellett ilyen román ígéretek szerepeltek: teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára; egyenlő jog és teljes autonóm szabadság az állam összes felekezetének; korlátlan sajtó-, gyülekezési és egyesülési jog stb. Világraszóló szégyen, hogy az eltelt évszázadban ezekből szinte semmi sem valósult meg.
