Farsang van, pártállástól függetlenül vidám az ország, Budafokon három műszakban dolgozik a Törley, a szállodák heti két turnusban fogadják a vigadni vágyókat, teli a táncparkett, munkálkodik a cimbalmos. A hangulat tetőfokán a nagybőgőbe is bele szokás ugrani, régi hagyomány. Fontos farsangi elem a jelmezviselet, ami nem kis fejtöréssel jár. Kreatív farsangoló gyakran a napi politikát is beépíti a jelmeztervezésbe. (Régebben a Torgyán- és a Bangóné-álarc volt a legkedveltebb, újabban Karácsony Gergelyé a sláger. A legnagyobb riadalmat persze a fizetőpincérnek öltözött ember okozza hajnaltájt.)
A hazai farsang csúcsa természetesen a februári mohácsi busójárás lesz, az ottani álarcok is garantált frászt hoznak az emberre. Hogyan is szól a legenda? A mohácsi sokácok a középkorban a török megszállás elől a Duna túlpartján fekvő Mohács-szigetre menekültek, ahol mindenféle szőrös, ijesztő maskarákat készítettek, majd azokat magukra öltve visszaeveztek, s rajtaütöttek a törökökön – mire a muzulmánok halálra rémülve világgá szaladtak. A busójárás sikerének titka e hadászati bravúrra vezethető vissza. Korábban már fölvetettem: nem lehetne felújítani ezt a trükköt? Mi lenne, ha az iszlám migránsoktól hemzsegő, közeli határvidék őrzésébe a busók is bekapcsolódnának?
Gondoljuk csak el, ahogy a kerítésnél csípőfogóval babráló mohamedán anyaszomorítóval szemközt egyszer csak megjelenne egy szakasznyi szőrös, agancsos, vasvillás busóharcos elképesztő kereplés és huhogás közepette. A görög partoknál hagyott gumicsónakokig szaladna vissza a kerítésszaggató horda batyustul, embercsempészestül… Plusz a haza is fényre derülne.
Borítókép: Mohácsi busójárás (Forrás: Facebook/ Mohácsi Busójárás Hivatalos Oldala)
