Még hogy ne lenne programja a hatalomra spekuláló Tisza Pártnak? Már hogyne lenne! Maga Magyar Péter ismertetett belőle egyet közösségi oldalán épp a minap: „A rendszerváltás első napjaiban megnyitjuk a magyar emberek előtt a karmelita palotát”. (Azon tegyük túl magunkat, hogy a budavári műemlék épület sosem volt palota, merthogy kolostor – csak hát az nem szól akkorát a platóról/hordóról intézett mozgósító szózatban.) Megjegyzem, emberünk már decemberben is arról beszélt, hogy a választás után gyerekekkel együtt fog ünnepelni a karmelitában és a Sándor-palotában is. A jelek szerint rácuppant a témára.

Azt egyelőre nehéz megítélni, hogy ez egy szimpla prolihergelő esemény beharangozója lenne-e betegünk munkásmozgalmi tanulmányai nyomán („Fel, vörösök, proletárok,/ Csillagosok, katonák,/ Nagy munka vár ma reátok,/ Állnak még a paloták”), vagy csak újabb aggasztó tünete annak a Magyar Péter-kórnak, amely előtt immár második esztendeje áll töprengve a pszichiátria. Mi lehet ez? Bastille-effektus? Téli palota-pánikroham? Vagy csak a régi komcsi mánia: elfoglalni és beköltözni a máséba? Apróvillázni?

De mi lesz, ha Magyar Péter hívei tényleg bemennek a karmelita „palotába”? Ugyanaz, ami a második világháború után, amikor a környék csőcseléke feldúlt, kirámolt, pöcévé alakított minden nemes épületet, elvitt csillártól ajtófélfáig minden elvihetőt, és élvezte a pusztítást?

Én a karmelita helyett inkább az OPNI (lipótmezei tébolyda) megnyitását javasolnám a tiszás Napóleonnak: kies tér, barátságos gumiszobák, rutinos ápolószemélyzet, garantált Waterloo.