Ki ne emlékezne még arra az idős ferences atyára, akire tavaly ősszel rárontott néhány feldühödött tüntető a Ferenciek terén álló templom ajtajában, amiért – szerintük – „kiharangozták” őket a térről? (A tömegből többen – köztük egy zebrajelmezes háborgó – még a templomba is berontott.) Hadházy Ákos tüntetésszervező azt állította, az atya szándékosan zavarta meg a tüntetést a harangozással.
Az elképesztő jelenet képei bejárták a sajtót: ordítozás, mosdatlan megjegyzések és egy idős szerzetes – Reisz Pál atya –, aki zsolozsmáskönyvvel a kezében próbál megszólalni a zajban, kiállni amellett, ami szent, amit nem lehet bemocskolni istentelen hitványságokkal. Pál atya minap ugyanott, a pesti ferences templomban vehette át a Parma fidei, a Hit Pajzsa díjat, amelyet azoknak ítélnek oda, akik a kommunista diktatúrák idején is hívek maradtak hitükhöz, szolgálatukhoz.
Az elismerést Horváth Béla, a díj alapítója, kurátora, Bábel Balázs érsek, metropolita, a múlt évi díjazott, valamint Sajgó Szabolcs jezsuita pap, jószolgálati nagykövet nyújtotta át. Mint a laudáló Szabolcs atya kiemelte: a hit fénye pajzs a sötétség ellen gondolat annak a nemzedéknek a tapasztalata, amely pontosan tudja, milyen a sötétség. Ezt erősítette meg a misét celebráló Bábel Balázs érsek is: a hit sosem volt konfliktusmentes állapot.
– Nem akartam celeb lenni – jegyezte meg az atya, aki a történtekre ekképpen emlékezett: – Gyűlölettől eltorzult arcú és lelkű emberekkel találkoztam, de ezek mégis nemzettársaim.
Majd arra kérte a gyülekezetet, imádkozzák el vele hangosan Szent Mihály arkangyal imáját az őt zaklatókért. Kell-e ide kommentár?
Borítókép: Hadházy Ákos és társai a Ferenciek terén Pál atyát vegzálták (Fotó: Hatlaczki Balázs)





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!