A ló az ősmagyarok hitvilágában szent és túlvilági közvetítő lény volt, a táltos pedig szimbolikus szerepet is betöltött. A táltos paripa gyakran nem e világi lény, hanem az al- vagy a felső világból érkező segítő, átváltozott szellem, próbára tevő, majd kiválasztóerő volt.

A táltos paripa csodás átalakulásokra volt képes a magyarok hitvilága szerint
A mesékben a táltos paripa jelentéktelennek látszik. Külsejét tekintve gebe, csontsovány ló. A történetekben előfordul, hogy háromlábú, vak vagy sánta. A hősnek kell etetnie: parázson sült zabot, izzó szenet, hamut ad neki. Ez fontos motívumnak számított, mert a táltos paripa csak annak mutatja meg különleges tulajdonságait, aki méltó rá. Ha jól gondoskodnak róla, csodálatos, tüzes, aranyszőrű paripává válik, szárnyat növeszt vagy tüzet fúj és beszélni tud.
A táltos paripa ekkortól aktív segítővé válik: hetedhét országon túl képes repülni. Három-, hét- vagy tizenkét mérföldes lépésekkel halad. Képes a világok között utazni.
Az ősmagyarok hite szerint háromosztatú volt a világ. A felsőben éltek az istenek, a középsőben az emberek, az alsó pedig az alvilág vagy a túlvilág volt. A táltos paripa képes volt a jövőbe látni, tanácsokat adni. Megküzdött a sárkánnyal és más táltos paripákkal is. A történetekben erősebb és bölcsebb, mint gazdája, ő irányítja az eseményeket. Leggyakrabban a táltos paripa választja ki azt, aki a mese hőse lesz: a legkisebb fiút. Összeköti őket a hűség és a bizalom.
A királyfi és a táltos paripa párbeszéde, miután megtalálta a lovat a palota egy zárt szobájában:
„A táltos azt mondja neki:
— Én már hét éve hogy nem voltam kint, és nem szellőztettem a lábaimat, szeretnék kimenni. Köss el engem, ülj fel reám, és én felviszlek ennek a fának tetejére. Mikor veled a fa teteje fölött fogok jobbról röpülni, akkor te a jobb kezeddel szakítsd le az egyik almát, s tedd a zsebedbe! Mikor balról fogok röpülni, akkor a bal kezeddel tépd le a másik almát is, és tedd el, de jól tartsd magad a nyeregben, nehogy leessél!
A fiú a táltost a jászoltól eloldotta, felült reá, aztán a táltos a levegőben nyargalászott vele.”
Forrás: Beke Sándor: Az égigérő fa alatt. Irodalmi Szemle, 1973.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!