A gazdasági felzárkózás megkezdődött

Többet engedhetünk meg magunknak, mint a múlt évben, és ismét a saját lehetőségeink révén, nem pedig a később súlyos terheket okozó kölcsönökből.

Egyre több munkahelyet fenyeget az automatizáció Fotó: Kurucz Árpád

A GDP éves növekedési ütemét azért kezelik kiemelkedő figyelemmel, mert jelzésértékkel mutatja, hogy milyen mennyiségű létjavító többletjövedelem keletkezhetett az előző évhez viszonyítva, aminek alapján kiszámolható, ki és mire számíthat többletként. Arra azonban nem ad választ, hogy a keletkező jövedelmek milyen arányban jutnak hazai felosztásra.

Három évtized távlatából elmondható, hogy felzárkózás dolgában nem állunk jól, de az is világos, hogy elkülöníthető és politikailag is jól tagolható időszakok különböztethetők meg az elmúlt harminc évben. Hat évben a GDP az előző évhez képest (először 1990-től) visszaesett. Éves 4,61 százalékos átlagos visszaesés történt. A növekedő évek átlaga 2,98 százalék volt. Ha a visszaesés éveit is belevesszük, csekély 1,69 százalékos átlagos növekedési ütemet kapunk a három évtizedre.

Nem túlzás azt állítani, hogy a kívánt felzárkózás ennek alapján máig elmaradt, mert az összehasonlítás tárgyát képező országok nálunk gyorsabban nőttek. Szakaszonként vizsgálva a három évtizedet, megállapíthatjuk, hogy a politikai rendszerváltás utáni első ciklus drámai visszaesést hozott (mínusz 4,15 százalékos átlaggal), amit a következő balliberális ciklus távolról sem tudott pótolni (2,25 százalék).

A jobboldali kormányzással induló és a Medgyessy Péter megpuccsolásáig (2005-ig) tartó hét év komoly fellendülést hozott, 4,11 százalékos átlagnövekedést. Ha ezt a trendet folytattuk volna, ma a gazdaság mérete, a GDP mintegy 2,3-szorosa lenne az 1998-asnak. A gödör évei következtek egészen 2013-ig, amikor az MNB élére is új vezetés került, és a kormány, valamint a jegybanki politika és a gazdaságpolitika szinkronba került.

Azontúl, hogy a jegybank azóta gazdasági növekedést támogató pénzügypolitikát folytat, nagy hozzájárulást a sikerhez azáltal adott, hogy radikálisan csökkentette a gazdaságot, az államkasszát és a háztartásokat sújtó kamatterheket, és ezzel sok száz milliárd forintot tett ismét hazai felhasználásúvá.

A 2013–2018 közötti időszak ismét fellendülést hozott (3,5 százalékost).

Eddigi felzárkózási teljesítményünk összegzéseként megállapítható, hogy a fejlett országokkal szembeni lemaradásunkat nem sikerült csökkenteni, viszont lemaradást gyűjtöttünk be a velünk együtt az EU-hoz csatlakozó országokkal szemben a csatlakozást megelőző és közvetlenül követő években, amit részben kompenzálni tudtunk a növekedés és a jegybanki hatás miatt.

A GDP-számok mögötti valóságos társadalmi jövedelemfolyamatokat a származtatott jövedelemsorok kitűnően alátámasztják. Ezekből pedig egyenesen folyik társadalmunk jelenlegi, nem éppen rózsás egészségi, demográfiai, mentális állapota, aminek elemzése nem ezen írás tárgya, ám megemlítésük elkerülhetetlen. A jelenlegi politikai kurzus ugyanis nem önmagában, hanem a társadalom élő testébe építve értelmezi a gazdaságot.

Az 1989-es induló adathoz viszonyítva 1996–97-re a reáljövedelem indexe 85, a reálkereseteké 75, míg a reál­nyugdíjak indexe 70 százalékra esett vissza. A kiinduló értékekre 2004–2005 körül értünk vissza, hogy aztán ismét jöjjön az újabb jövedelemesés. Az egy főre eső fogyasztás is csak 2002-ben érte el az 1989-es szintet (KSH-adat).

A népességfogyás állandósulni látszó szintje szintézisét adja a gazdasági növekedés három évtizedes „eredményeinek”, amit a szülőképes nők korosztályának fokozatos létszámszűkülése is jelez.

A múlt évben elért 4,9 százalékos gazdasági növekedés megcsillantotta a reményt, hogy a hanyatlás trendje megfordítható, nem utolsósorban azért is, mert 2013-tól olyan gazdaságpolitikai irányzat érvényesül, amelyről kritikusai évről évre azt mondták, hogy nem lehet tartós, hosszú távon fenntarthatatlan, egyedi és szerencsés egybeesésekre épül.

Az eltelt hat év azonban éppen arra bizonyíték, hogy ez már a rég remélt felzárkózásunk kezdete, ha későn jött is, de itt van végre.

A szerző közgazdász