A kisbabák ökológiai lábnyoma

Magyarország már megmutatta, hogyan lehet fellépni a népességcsökkenés ellen, és Amerikában is ébredezik a liberális túlsúly jobboldali ellenzéke.

Budapest, 2012. szeptember 16. Egy kéthetes csecsemõ keze látszik, amint ágyában fekszik Budapesten 2012. szeptember 16-án. MTI Fotó: Virágvölgyi István Fotó: Virágvölgyi István

„Még mindig rendben van, ha gyermeket vállalsz?” – tette fel a kérdést követőinek az amerikai Demokrata Párt ifjú üdvöskéje, New York állam 14. körzetének képviselője, Alexandria Ocasio-Cortez. Igen, jól olvasták. A képviselő asszony azt állítja, hogy nemcsak szükségtelen, hanem kifejezetten kínos is családot alapítani, amit azzal indokol, hogy a kisbabák növelik az ökológiai lábnyomot, azaz miattuk erősödik a globális felmelegedés folyamata.

Ocasio-Cortezről egyébként annyit érdemes még tudni, hogy amikor megválasztása után egy gálavacsorán véletlenül a képviselők házastársainak fenntartott részbe vezették, azt is az elnyomó szexizmus és rassziz­mus megnyilvánulásaként értékelte. Azóta a liberális média nagy kedvence, hiszen radikálisnál radikálisabb ötleteivel házal, olyanokkal, mint a kapitalizmus teljes eltörlése (milyen jól bejött Venezuelának is, ugye?) vagy az amerikai bevándorlási hatóság megszüntetése. A korlátlan migráció, a szocializmus és persze az abortusz feltétlen támogatójaként legújabb célpontjának most a családokat választotta.

Nem ő az első persze, aki az emberek egyik legalapvetőbb ösztöne, a gyermekvállalás iránti igény felszámolását propagálja. Már 1968-ban is megjelent egy könyv az Egyesült Államokban A népesedési bomba címmel. Szerzői az abortuszhoz való korlátlan jogot és a gyermekneveléshez szükséges termékek adójának drasztikus megnövelését javasolták. A baloldalon azóta népszerű hozzáállás a családok és a gyermeket vállalók gyűlölete, kirekesztése. A feministák elhitették a társadalommal, hogy az a nő, aki gyermeket vállal, kevesebbet ér, mint az, aki csak a karrierjét építi. Egész kultúra épül a szingli létformára, az abortusz szabályainak végletekig történő lazítása pedig sok gyermek megszületését megakadályozza.

A kezdeményezés nem is volt eredménytelen, Európában és Észak-Amerikában csökkent a születésszám, majd maga a népesség is. Németországban egy nő átlagosan már alig több mint egy gyermeknek ad életet, azaz elsöprő többségben vannak az egygyermekes családok. Abban világnézettől és politikai oldaltól függetlenül széles körű egyetértés van, hogy a népességfogyás problémát jelent, azonban merőben eltérő megoldási javaslatokat láthatunk.

Nyugaton vannak, akik a bevándorlást választják. Amennyivel csökken a munkavállalók száma, annyi bevándorló befogadását javasolják, és máris megoldottnak látják a helyzetet. Ennek persze súlyos válság a következménye, ahol ugyanis ezt az utat járják, ott a nagyvárosokban no-go zónák jöttek létre, és az újonnan érkezők egyre kevésbé próbálnak integrálódni a fogadó ország szokásaihoz. A biztonsági helyzet ezekben az országokban drasztikusan romlott, és a keresztény kultúra teljes visszaszorítása lett a trend.

Ha valaki azt hinné, hogy mindezek a következmények csak konzervatív szemszögből károsak, erősen téved. A muszlim bevándorlók ugyanis fellépnek a liberális értékek ellen is, így például a nőket másodrendű polgárnak tekintik, miközben rég nem látott erejű antiszemitizmust hoztak magukkal. A bevándorlás elleni fellépés tehát az az ügy, amelyben liberálisoknak és konzervatívoknak, jobboldaliaknak és baloldaliaknak együtt kellene fellépni. A nemzetek egységesen küzdhetnének a migráció ellen, mert az minden világnézet követőire nézve hátrányos következményekkel jár. A magyar emberek elsöprő többsége ezt meg is értette, és támogatja a kormány migrációs politikáját. A baloldal azonban sajnos hazánkban is Ocasio-Cortez nyomdokaiba lépett, és inkább a migránsok betelepítését segítené.

A szavazók támogatásának köszönhetően azonban Magyarország a demográfiai válság kezelésének másik megoldását választotta. Hazánkban a családok és a gyermekvállalás támogatása a népességfogyás megállításának eszköze, amely kétségtelenül a nehezebb út, de messze nem reménytelen. A termékenységi rátát máris sikerült feltornászni, és ugyan messze van még az ideálistól, de a tendencia javuló.

Alexandria Ocasio-Corteznek pedig be kellene látnia, hogy bár lehetnek vitáink, láthatjuk másképp a dolgokat, de semmilyen esetben sem elfogadható mások megbélyegzése. Különösen akkor nem, ha a „bűnük” annyi, hogy gyermeket vállalnak. A demokrata politikus szégyenérzetet akar kelteni az anyákban és apákban, ellenük akarja irányítani a globális felmelegedés miatti félelmeket, aggodalmakat. A klímaváltozás valóban probléma – éppen azért, mert az emberiség élőhelye kerül miatta veszélybe. Ha pedig ez igaz, akkor nem lehet ellene úgy küzdeni, hogy megadjuk magunkat és nem vállalunk utódot, hiszen akkor kinek mentenénk meg a Földet? A képviselő logikája kifordított és emberellenes, rá­adásul egy magát katolikusnak valló személytől különösen szomorú is, hiszen Isten azzal engedte útjára Ádámot és Évát: „Szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a Földet!”

Nem csak ennyi gond van azonban Ocasio-Cortez megjegyzéseivel. Azt is kifejtette ugyanis, hogy Kína egykepolitikája milyen üdvös az emberiség szempontjából. Egy feministától erős tájékozatlanságra vall ez az álláspont, ugyanis ezen politika miatt a kínai szülők tömegesen abortálták, sőt ölték meg a lánymagzatokat, újszülötteket, hogy fiuk lehessen. Pozitív példaként hivatkozni egy kislányok tömeges halálát okozó gyakorlatra nehezen védhető megközelítés. Az egykepolitika ráadásul azt is magával hozta, hogy férfiak milliói­nak matematikai esélye sincs feleséget találni magának Kínában, mert annyival kevesebb a nő, mint a férfi.

Ocasio-Cortez tehát szereti az egykepolitikát, de maga nem azt támogatja. Ő radikálisabb, a „zéró gyermek” politikájának a híve. Szembemegy az emberi természettel, a legfontosabb ösztönökkel, és a halál kultúráját terjeszti. A csökkenő népesség pótlására elvtársaihoz hasonlóan a korlátlan bevándorlást támogatja, mert az egyes nemzeteket csereszabatosnak, eldobhatónak tartja. Az embert nem tekinti többnek egyszerű árunál, amit egyenletesen kell elosztani a világban, függetlenül az identitásától, kultúrájától, családjától. A politikus megalkotná a nagybetűs világpolgárt, aki nem kötődik sehova, nincs hazája, nincs nemzetisége, és nem tagja semmilyen közösségnek.

Ocasio-Cortez nem szeretne mást, mint megvalósítani Madách Az ember tragédiája című művének falanszterjelenetét. Mindenki ugyanolyan, mindenki egyforma, mindez megfűszerezve azzal, hogy senki sem vállal gyermeket, hiszen védeni kell a környezetet. A gyermektelenséggel felturbózott falanszterpolitika azonban olyan, mint a proletárdiktatúra: csak átmenetileg van rá szükség, a tökéletes világ beköszöntéig. Egy dolog azonban eltér itt: míg a kommunista diktatúrák végül sosem bizonyultak átmenetinek és a bukásig kitolták az elnyomás politikáját, ez a terv könnyebben megvalósítható. Ha megszégyenítéssel, kényszerrel eléri a baloldal, hogy ne szülessenek gyermekek, akkor tényleg csak átmeneti lesz a falanszter. Végül ugyanis nem lesz senki, aki elszenvedője lehetne.

Fontos kiemelni, hogy a terv ugyan Alexandria Ocasio-Cortez oldalán jelent meg, de korántsem egyedüliként képviseli. Amerikában a sajtó egy részének cinkos asszisztálásával népes, de szerencsére kisebbségben lévő tábora alakult ki a képviselő asszonynak, aki újdonsült barátaival együtt megkezdheti veszélyes tervének megvalósítását. Nehezen elképzelhető azonban, hogy sikerre viheti. Hiába a médiatámogatás és a nagy hangon kiabáló aktivistahálózatok, a csendes és józan többség a Föld védelmének hamis érveivel szemben Isten tervét választja, és családot alapít.

Magyarország már megmutatta, hogyan lehet fellépni a népességcsökkenés ellen, és Amerikában is ébredezik a liberális túlsúly jobboldali ellenzéke. Az emberek többsége pedig továbbra is örömöt lel a gyermekeiben, és nem szeretne lemondani arról a boldogságról, amit az anyaság, apaság jelent. A kormányok dolga ezért az, hogy ne üljenek fel az Ocasio-Cortez-félék nagyhangú követeléseinek, ellenben minden eszközzel segítsék a családok boldogulását. Ne törődjünk bele mi sem a népességfogyás folyamatába, és ne higgyük el azt sem, hogy a bevándorlás megállíthatatlan.

A szerző az Alapjogokért Központ munkatársa