A vörös diktatúra 133 napja

Március 21-e a Tanácsköztársaság 133 napos kommunista diktatúrájának kezdőnapja, április 4-e a felszabadulás napja. Az első magyar kommunista diktatúra 133 véres napja száz éve vette kezdetét.

Budapest, 1919. Szamuely Tibor közoktatásügyi népbiztos beszél a Hõsök terén. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. MTI Fotó: Reprodukció Fotó: -

A bolsevik hatalomátvételért Károlyit, továbbá a szociáldemokrata politikusokat terheli a történelmi felelősség. 1919. március 21-én Kun Béla és más kommunista politikusok kiszabadultak a börtönből, majd – egyesülve a szociáldemokrata párt balszárnyával – átvették a hatalmat.

A Tanácsköztársaság rövid idő alatt radikális kommunista programot hajtott végre; a tulajdonnal rendelkező társadalmi rétegek, az arisztokrácia, a kispolgári ház- és üzlettulajdonosokat is magába foglaló „burzsoázia” elérhető vagyonát lefoglalta, a tehetős osztályok lakásaiba proletárokat költöztetett. Az iskolákban az egyház és a szülők tisztelete ellen szónokoltak a népbiztosok, így Szamuely Tibor, a párt ökle. Azt, hogy ki számít proletárnak, az élcsapat döntötte el.

Szamuely Tibor népbiztos nevét az általa, és mások, így a Korvin Ottó által megvalósított vörösterror tette hírhedtté. Szamuely a terror szükségességét egy 1919. április 20-án tartott beszédében így indokolta: „Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába.

A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség van rá, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni, a vér acél: erősíti a szívet, erősíti a proletáröklöt. Hatalmassá fog bennünket tenni a vér. A vér lesz az, ami az igazi kommünvilághoz elvezet minket.

Ki fogjuk irtani az egész burzsoáziát.” A szadista Szamuely páncélvonattal járta a vidéket, és sokszor végignézte a kegyetlen kivégzéseket. A Cserny József vezette Vörös Őrség, a Lenin-fiúk és a vörösterror más csapatai vidéken és Budapesten is megfélemlítették a lakosságot. A vörösterror egységei részt vettek a budapesti Ludovika lázadásának, valamint a dunapataji és kalocsai antikommunista felkelések leverésében, kegyetlen megtorlásában is.

A Tanácsköztársaság 133 napja alatt bekövetkezett kevés pozitív eredmény közül az 1919. május–júniusi sikeres felvidéki hadjárat említhető, amelynek során sikerült a megszálló csehszlovák csapatoktól egyebek mellett Érsekújvár, Losonc, Rozsnyó, Kassa városait felszabadítani. Kun Béla külügyi népbiztosként üdvözölte a szlovák tanácsköztársaság kikiáltását, és azt remélte, északkelet felől a neki fontos szovjet segítség is megérkezhet.

Az ukrán hadjárat miatt szerencsére a szovjet támogatás elmaradt. Közben a francia miniszterelnök, Georges Clemenceau újabb jegyzéket küldött Magyarországnak, ezúttal a tanácskormánynak, felszólítva őket az elfoglalt felvidéki területek kiürítésére, cserébe garantálva, hogy az időközben a Tiszáig előrenyomuló románok a nagyjából a trianoni határnak megfelelő demarkációs vonalig visszavonulnak.

A tanácskormány elfogadta a jegyzéket, ám a katonaság vezetői elvesztették maradék hitelüket. A kormány, látva népszerűtlenségét, 1919. augusztus 1-jén lemondott, Kun Béla Bécsbe távozott. Szamuely Tibor az osztrák határon golyóval a fejében halt meg. Elérte a jogos büntetés Korvin Ottó népbiztost és Cserny József vörösterroristát is, mindkettőjüket még 1919-ben halálra ítélték és kivégezték.

A 133 napos vörös rémuralom következményei szörnyűek voltak. Magyarország első számú ellensége, a román hadsereg bevonult Budapestre, ahol a gyárak gépeit és a műkincseket fosztogatták. Harry Hill Bandholtz, a Budapesten méltán szobrot kapó amerikai szövetséges megbízott tábornok a Nemzeti Múzeum kincseit megvédte a román megszállóktól.

A vörösterror sokakban bosszúvágyat keltett, 1919-ben kommunistaellenes, szélsőjobboldali szabadcsapatok a fehérterror nevében hajtottak végre a Bács-Kiskun megyei Orgoványban és másutt gyilkosságokat, amelynek fő áldozatai a vélt kommunisták mellett zsidó származású lakosok voltak.

Az általánosítás, amely Kun Béla, Szamuely Tibor és a népbiztosok többségének származása miatt a zsidóságot tette felelőssé a Tanácsköztársaság bűneiért, felkorbácsolta az antiszemita indulatokat.

1945 és 1990 közt a vörösterror ünnepelt, követendő esemény volt. A rendszerváltozás után Kun Béla, Szamuely és az első kommunista diktatúra többi vezetőjének szobra a budatétényi szoborparkba került.

A kommunista utcanevek jelentős részét átnevezték, de akad az országban még Kun Béla, Szamuely és Vörös Hadsereg utca is. Amerikában és Nyugat-Európában az egyetemek bölcsészkarain és a sajtóban egyfajta marxista nosztalgia figyelhető meg.

Azok, akik nem élték át sem Szamuely, sem Rákosi, sem az 1956 utáni kádári megtorlás szörnyűségeit, hajlamosan a kommunizmusra mint szép eszmére emlékezni, amelynek voltak túlkapásai.

Mi azonban nem felejtünk, s azt se felejtsük el, hogy 1919 bűneinek fő forrása a gyűlölet politikai kampányeszközzé tétele, amelyet a Tisza-gyűlölő baloldali sajtó és képviselők indítottak útjára az 1910-es években. Csakúgy mint napjainkban, amikor a kormányellenes, erőszakos tüntetők, publicisták már akasztanának.

Magyarország érdeke, hogy sem politikai, sem szociális vagy más indulatok ne ébresszék fel a gyűlölet és a terror szunnyadó ördögét. Ez a 133 napos véres kommunista diktatúra tanulsága.

A szerző alkotmányjogász, történész