A cenzúráért kiáltó globalista könyörgés jelzi, hogy nincs új a nap alatt: a haladó program mindig a totalitarizmusnál köt ki.
Nemrég Mark Zuckerberg, a Facebook-alapító és -vezér a Washington Postban kérlelte az országok politikai vezetőit, hogy segítsék őt az internet teljes, mindenre kiterjedő cenzúrázásában.
A haladó könyörgés apropója a christchurchi merénylet volt, amelyben egy, a fehér felsőbbrendűséget hirdető ámokfutó több tucat embert ölt meg egy mecsetben. A haladó ima őszinte, szomorúságból fakadó motivációja hihető is volna, ha a naponta zajló kereszténymészárlás legalább feleennyi figyelmet kapna az univerzum haladó uraitól.
Manapság rossz optikával nézünk a világra. Még mindig a XX. század logikájával akarjuk elejét venni a XXI. század veszélyeinek. A XX. század leckéje az, hogy az emberek szabadságát elsősorban az államoktól kell megvédeni, mert azok hajlamosak elvonni tőlük azt.
A XXI. században azonban gigantikusra nőtt magáncégek fenyegetik az emberek szabadságát, és úgy tűnik, más eszköz híján a nemzetállamoknak kell megvédeniük a szabadságot, legyen szó globalista bürokráciáról vagy kiterjedt cenzúrát működtető nagy techcégekről.
A techutópia kezdeti reménye arra irányult, hogy a web 2.0 biztosítani fogja, hogy minden egyes ember egyenlően férjen hozzá a nyilvánossághoz: mindenki szabadon mondhatja el a véleményét, és ebben nem korlátozhatják önkényesen a hatalommal bíró intézmények vagy emberek.
A globális falu elképzelését a globális diskurzus vágyképe kísérte, amely diskurzus békés és racionális módon értekezik a világhálón.
A kezdeti remény szerint a web 2.0 egy olyan XXI. századi agora lett volna, ahol mindenki szabadon, kényszerektől mentesen mondhatja el véleményét.
Mint annyi más esetben, az utópia végeredménye nem illeszkedik a kezdeti elvárásokhoz. Az újfajta média urai ugyanannyira nem tudtak mit kezdeni a szabad véleménynyilvánítással a gyakorlatban, ahogy a globalista elit politikusai számára is a választók akarata jelenti a legfőbb akadályt céljaik elérésében.