Otthonteremtés és gazdaságpolitika

Munkahelyeket, megfelelő infrastruktúrát és élhető lakásokat kell kínálnunk az elvándorlással sújtott országrészeken, máskülönben az ország egy része lakatlanná válik.

Új otthonok építésével a több baba vállalása is könnyebbé válhat Fotó: Bach Máté

A lakáspolitika konzervatív felfogásban lényegé­ben azt jelenti, hogy a kormányzat nemcsak egyszerűen problémát vagy feladatot lát benne, hanem komoly gazdaságfejlesztési és demográfiai jelentőséget is tulajdonít annak. S mindezt úgy képzeli el, illetve úgy is gyakorolja, hogy a lakáspolitika (konzervatív felfogásban: otthonteremtés) a gazdaságpolitikába ágyazódva foganjon meg, illetve működjön. Azaz nem csupán egy önállóan meghatározható lépéssorozatot jelentsen, hanem a gazdaságpolitika többi elemével összhangban, az ott megfogalmazott célokkal és eszközökkel szinkronban teljesedjen ki.

Ha így járunk el, akkor a 2000-ben, az első Orbán-kormány által a Széchenyi-terv keretében meghirdetett programhoz hasonló módon olyan otthonteremtési rendszert alkothatunk meg, amely egyszerre szolgálja hazánk demográfiai krízishelyzetének a maga területén történő kezelését, miközben ezzel párhuzamosan a beruházások segítségével növeli az építőipar termelékenységét, az ott nagy számban jelen lévő kis- és középvállalatok technikai modernizációját és növekedését, valamint az elkészült vagy felújított lakásokkal és épületekkel lehetővé teszi az energiatakarékosabb megélhetést, alacsonyabb rezsiköltségeket, modernebb és környezetkímélőbb otthonok létrehozását is.

Ráadásul mindezt olyan módon igyekszik tenni, hogy a meghirdetett programok jó eséllyel fenntarthatók, illetve kiszámíthatók, azaz viszonylag stabilak és hosszú távon tervezhetők legyenek. Nem könnyű feladat, de jó úton járunk, hogy így legyen. Mi kell ehhez, illetve a programunk végrehajtása során mire kell figyelnünk?

A meghirdetett új otthonteremtési program legerősebb fókusza a demográfiai helyzetnek a megfelelő lakhatási feltétel előmozdításán keresztül történő segítése. Egyrészt szülessen több gyermek, másrészt a már meglévő gyermekek jobban „el legyenek ismerve” – ezzel is közvetett módon ösztönözve a ma még gyermekteleneket is. A gondosan összeállított programcsomag ezért nem csupán a gyermekvállalást ösztönzi, hanem elsősorban a nem otthontereméshez szorosan kapcsolódó lépések segítségével a már meglévő gyermekek életminőségét is javítja, például a nagyszülői segítség ösztönzése vagy a család adottságaihoz jól illeszkedő autóvásárlási támogatás révén.

A program az ezredfordulókor meghirdetett otthonteremtési rendszer alapgondolatához hasonlóan – a nagyvonalú támogatások mellett – elsősorban a hitelfelvételre ösztönöz. Mindezt azért teheti meg, mert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyedülállóan sikeres devizahitel-kivezetési programja révén mára az a helyzet állt elő, hogy az európai GDP-t tekintve az egyik legalacsonyabb hitelarány hazánkban van. Ez lehetővé teszi a nagyobb hitelfelvételt. Különösen akkor van ez így, ha mindez forintban történik, fix kamatokat, azaz kiszámítható, stabil törlesztőrészleteket jelent, s ráadásul az MNB új szabályozásának révén a felelős hitelfelvétel is biztosítva van egy, a hitelfelvevőket érintő korlátozással.

A hitelfelvétel megítélése két dolog függvénye: egyrészt annak, hogy mire költöm a kölcsönkért összeget (gazdaságilag, illetve társadalmi szempontból jó-e, hasznos-e a felhasználása), illetve hogy milyen feltételekkel, paraméterekkel bír a hitel. Ha nincsenek nagy indulóköltségei, ha alacsonyak és tervezhetők a törlesztőrészletei, ha a hitelből való kiszállás nem ütközik nagy vagy elháríthatatlan akadályokba, akkor tekinthető egy hiteltermék alapvetően kedvezőnek. Ha minden az elképzeléseknek megfelelően alakul a hitelek felvételekor, akkor a hitelfelvétel egy win-win (győztes-győztes) játszma lesz minden érintettnek: azaz jól járnak a hitelfelvevők, az építőipar, a bankok, a gazdaság és a társadalom is.

Ám fontos látni a felmerülő kockázatokat, kihívásokat is. Az első a programmal való visszaélés, amely az 1990-es évek tömeges szocpolcsalásainál sajnos megtörtént. Alapvető érdek ezért folyamatosan ellenőrizni, s ha szükséges, akkor felülvizsgálni, korrigálni a szabályozást, hiszen ebben az esetben nemcsak indokolatlan pazarlással állhatunk szemben, de nagyon erős kormányzati célkitűzés az is, hogy az otthonteremtési lépések végrehajtása során meg kell őrizni a program jó hírnevét.

A másik kockázat a program intenzitása: ha túl erős az ösztönzés, akkor lufit, ingatlanpiaci buborékot keletkeztet, illetve olyan erős ciklust indukálhat, hogy az aztán nem szándékolt módon – a növekedési szakasz után – erős visszaesést is generálhat. Mindezen indokok és problémák dacára alapvető érdek (különösen a demográfiával foglalkozó tudósok véleményét figyelembe véve), hogy a program hosszú távú és kiszámítható legyen. Erre azért van szükség, mert a gyermekvállalási és a lakáspiaci döntések hosszú távúak, ezért a támogatásoknak is ehhez a körülményhez kellene igazodniuk. A program váza jelenleg erősnek tűnik, s ha a jövőben esetlegesen felbukkanó vadhajtásokat okosan és gyorsan lenyesegetik, akkor nagy sikere lehet nemcsak hazánkban, hanem az intézkedések másolása esetén szerte a világban az átfogó otthonteremtési programcsomagnak.

A demográfiai és hitelösztönzési célokon túl még van egy óriási érdeme a kormányzati lépéseknek. A falusi családi otthonteremtési kedvezményre, a csokra gondolok, annak is a meglévő lakások, illetve házak felújítását ösztönző részére. Meggyőződésem ugyanis: annak ellenére, hogy manapság, illetve régóta nem érjük el a 43-44 ezres évi újlakásépítési célszámot – a hüvelykujjszabály szerint a százéves lakásélettartamot figyelembe véve, a 4,4 milliós magyarországi lakás­számból kiindulva egy százalékot kellene pótolni –, ki kell mondani, hogy hazánkban a lakáspiacon nem az új lakások nem megfelelő számban történő építése az igazi probléma! Ha nem ez, akkor mi?

Ma sokkal fontosabb a jelenleg dominánsan megfigyelhető, keletről nyugatra, illetve a falvakból a nagyvárosokba történő, országhatárokon belül zajló vándorlás ellenösztönzése, tompítása. A lakásaink ma jelentős részben nem ott vannak, ahol ma a fiataloknak igénye lenne rá. Munkahelyeket, megfelelő infrastruktúrát és élhető lakásokat kell ezért kínálnunk az elvándorlással sújtott országrészeken, máskülönben az ország egy része lakatlanná válik, az ott lévő vagyontárgyak (ingatlanok) pedig tönkremennek. Ebben az esetben ugyanis jelentős vagyonvesztést szenvedünk, illetve a meglévő erőforrásaink egy részét pazaroljuk el.

A másik jelenkori alapprobléma hazánkban az ingatlanjaink nem megfelelő komfortfokozata, energiapazarló működtetése. Ezért én minden olyan lépést, amely ezen probléma kezelését, mérséklését veszi célba, különösképpen üdvözlök. Nem mindegy ugyanis, hogy mekkora rezsivel éljük mindennapjainkat. A falusi csok pedig ilyen, nagyon fontos és érdemi lépés, kísérlet lehet ebben, a modernebb és olcsóbb megélhetést kínáló lehetőségek megteremtése ügyében.

A szerző közgazdász, főiskolai tanár