Otthonteremtés és gazdaságpolitika

Munkahelyeket, megfelelő infrastruktúrát és élhető lakásokat kell kínálnunk az elvándorlással sújtott országrészeken, máskülönben az ország egy része lakatlanná válik.

Új otthonok építésével a több baba vállalása is könnyebbé válhat Fotó: Bach Máté

A program az ezredfordulókor meghirdetett otthonteremtési rendszer alapgondolatához hasonlóan – a nagyvonalú támogatások mellett – elsősorban a hitelfelvételre ösztönöz. Mindezt azért teheti meg, mert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyedülállóan sikeres devizahitel-kivezetési programja révén mára az a helyzet állt elő, hogy az európai GDP-t tekintve az egyik legalacsonyabb hitelarány hazánkban van. Ez lehetővé teszi a nagyobb hitelfelvételt. Különösen akkor van ez így, ha mindez forintban történik, fix kamatokat, azaz kiszámítható, stabil törlesztőrészleteket jelent, s ráadásul az MNB új szabályozásának révén a felelős hitelfelvétel is biztosítva van egy, a hitelfelvevőket érintő korlátozással.

A hitelfelvétel megítélése két dolog függvénye: egyrészt annak, hogy mire költöm a kölcsönkért összeget (gazdaságilag, illetve társadalmi szempontból jó-e, hasznos-e a felhasználása), illetve hogy milyen feltételekkel, paraméterekkel bír a hitel. Ha nincsenek nagy indulóköltségei, ha alacsonyak és tervezhetők a törlesztőrészletei, ha a hitelből való kiszállás nem ütközik nagy vagy elháríthatatlan akadályokba, akkor tekinthető egy hiteltermék alapvetően kedvezőnek. Ha minden az elképzeléseknek megfelelően alakul a hitelek felvételekor, akkor a hitelfelvétel egy win-win (győztes-győztes) játszma lesz minden érintettnek: azaz jól járnak a hitelfelvevők, az építőipar, a bankok, a gazdaság és a társadalom is.

Ám fontos látni a felmerülő kockázatokat, kihívásokat is. Az első a programmal való visszaélés, amely az 1990-es évek tömeges szocpolcsalásainál sajnos megtörtént. Alapvető érdek ezért folyamatosan ellenőrizni, s ha szükséges, akkor felülvizsgálni, korrigálni a szabályozást, hiszen ebben az esetben nemcsak indokolatlan pazarlással állhatunk szemben, de nagyon erős kormányzati célkitűzés az is, hogy az otthonteremtési lépések végrehajtása során meg kell őrizni a program jó hírnevét.

A másik kockázat a program intenzitása: ha túl erős az ösztönzés, akkor lufit, ingatlanpiaci buborékot keletkeztet, illetve olyan erős ciklust indukálhat, hogy az aztán nem szándékolt módon – a növekedési szakasz után – erős visszaesést is generálhat. Mindezen indokok és problémák dacára alapvető érdek (különösen a demográfiával foglalkozó tudósok véleményét figyelembe véve), hogy a program hosszú távú és kiszámítható legyen. Erre azért van szükség, mert a gyermekvállalási és a lakáspiaci döntések hosszú távúak, ezért a támogatásoknak is ehhez a körülményhez kellene igazodniuk. A program váza jelenleg erősnek tűnik, s ha a jövőben esetlegesen felbukkanó vadhajtásokat okosan és gyorsan lenyesegetik, akkor nagy sikere lehet nemcsak hazánkban, hanem az intézkedések másolása esetén szerte a világban az átfogó otthonteremtési programcsomagnak.

A demográfiai és hitelösztönzési célokon túl még van egy óriási érdeme a kormányzati lépéseknek. A falusi családi otthonteremtési kedvezményre, a csokra gondolok, annak is a meglévő lakások, illetve házak felújítását ösztönző részére. Meggyőződésem ugyanis: annak ellenére, hogy manapság, illetve régóta nem érjük el a 43-44 ezres évi újlakásépítési célszámot – a hüvelykujjszabály szerint a százéves lakásélettartamot figyelembe véve, a 4,4 milliós magyarországi lakás­számból kiindulva egy százalékot kellene pótolni –, ki kell mondani, hogy hazánkban a lakáspiacon nem az új lakások nem megfelelő számban történő építése az igazi probléma! Ha nem ez, akkor mi?

Ma sokkal fontosabb a jelenleg dominánsan megfigyelhető, keletről nyugatra, illetve a falvakból a nagyvárosokba történő, országhatárokon belül zajló vándorlás ellenösztönzése, tompítása. A lakásaink ma jelentős részben nem ott vannak, ahol ma a fiataloknak igénye lenne rá. Munkahelyeket, megfelelő infrastruktúrát és élhető lakásokat kell ezért kínálnunk az elvándorlással sújtott országrészeken, máskülönben az ország egy része lakatlanná válik, az ott lévő vagyontárgyak (ingatlanok) pedig tönkremennek. Ebben az esetben ugyanis jelentős vagyonvesztést szenvedünk, illetve a meglévő erőforrásaink egy részét pazaroljuk el.

A másik jelenkori alapprobléma hazánkban az ingatlanjaink nem megfelelő komfortfokozata, energiapazarló működtetése. Ezért én minden olyan lépést, amely ezen probléma kezelését, mérséklését veszi célba, különösképpen üdvözlök. Nem mindegy ugyanis, hogy mekkora rezsivel éljük mindennapjainkat. A falusi csok pedig ilyen, nagyon fontos és érdemi lépés, kísérlet lehet ebben, a modernebb és olcsóbb megélhetést kínáló lehetőségek megteremtése ügyében.

A szerző közgazdász, főiskolai tanár