Káosz és alkalmatlanság a baloldalon

Karácsony Gergely győzelmével zárult a fővárosi ellenzéki előválasztások második fordulója, így az MSZP–Párbeszéd a csúfos európai parlamenti választási vereség után némiképp fellélegezhetett.

Győzelmi mosoly az MSZP–Párbeszéd jelöltjének arcán. Vajon kitart-e az őszi szavazásig? Fotó: Kurucz Árpád

Karácsony Gergely győzelmével zárult a fővárosi előválasztások második fordulója, így az MSZP–Párbeszéd a csúfos európai parlamenti (EP-) választási vereség után némiképp fellélegezhetett, míg a Demokratikus Koalíció és a Momentum Mozgalom érezhető presztízsveszteséget kénytelen elkönyvelni. Kérdés, hogy mi vezetett a kialakult eredményhez és vajon milyen következtetéseket szűrhetünk le az újabb balliberális háziverseny fejleményeiből.

Ahhoz, hogy megfelelően értékelhessük a friss eredményeket, érdemes felidézni az előválasztások első fordulójának lényegesebb vonásait, valamint a két forduló között eltelt történéseket is. Már a Karácsony Gergely–Horváth Csaba-összecsapáson is megfigyelhető volt, hogy az egyes jelöltek között szakpolitikai kérdésekben nem voltak markáns ellentétek (Horváth Csaba a kampányát is azzal indította, hogy a programja egyébként 90 százalékban megegyezik Karácsony Gergely – akkor egyébként még nem is létező – programjával), így egy színtiszta hatalmi harc bontakozott ki a két aspiráns között. E hagyomány folytatódott júniusban is: ugyan három vita is volt Karácsony és két kihívója között, ám egyetlen jelentősebb közéleti témában sem volt kimutatható komolyabb ellentét közöttük, ami ismét világossá tette, hogy az ellenzék a fővárosban sem szakmai problémák mentén hasad darabokra, hanem kizárólag hatalmi ambíciók mentén. Ebből fakadóan a második forduló sem Budapestről, illetve a budapestiek problémáiról szólt, hanem arról, hogy az egymással viaskodó balliberális erők kijelöljék azt a politikust maguk közül, aki az elkövetkezendő hónapokban diktálni fogja a tempót Budapesten az ellenzéki oldalon. Számukra ez volt az egyetlen valódi tétje az előválasztásoknak.

Puzsér Róbert már a nevét sem adta az újabb castinghoz, más kérdés, hogy a showman az elmúlt hónapokban eljátszotta a politikai komolyanvehetőségét, így feltételezhető, hogy sok vizet nem is zavart volna az ellenzéki megméretésen. A humorista ugyanis háromszor lengette be a távozását az előválasztási procedúrából, mielőtt végleg kiszállt volna: elsőként az online szavazás lehetősége körüli viták miatt, majd a neki nem tetsző közvélemény-kutatási eredményeket kifogásolta, végül az őt akkor még támogató Jobbik és LMP számára kedvezőtlen fővárosi ellenzéki paktum okán fenyegetőzött a folyamatból való kilépéssel. Az európai parlamenti voksolás viszont gyorsan pontot tett a dilemma végére: a Jobbik és az LMP összeomlásával Puzsér körül elfogyott a levegő, ám az önálló őszi indulás lehetőségéhez továbbra is ragaszkodik. A folyamatos ki- és beszállás és a politikai üzengetés alaposan megtépázta az előválasztási eljárás tekintélyét.

Ilyen előzmények után jutottunk el a második fordulóig, amely az első összecsapásnál ugyan magasabb, ám összességében így is rendkívül szerény választói érdeklődést váltott ki: a budapesti szavazópolgárok mindössze öt százaléka volt hajlandó részt venni a voksoláson. A választói érdektelenség hátterében több tényező áll, amelyek közül feltétlenül ki kell emelni a jelölteket és az egész kampányfolyamatot jellemző szakmaiatlanságot. Az egyes főpolgármester-aspiránsok csupa olyan ígérettel hozakodtak elő, amelyek megvalósítása jogi és/vagy anyagi jellegű akadályokba ütközik: hallhattunk olyan elképzeléseket, amelyek kivitelezése nem a fővárosi önkormányzat hatáskörébe tartozik (e körben különös figyelmet érdemelnek Kálmán Olga egészségüggyel kapcsolatos ötletei), továbbá nem volt hiány az uniós jogszabályokba ütköző ígéretekben sem (a jelöltek több programpontjukat is uniós forrásokból kívánják finanszírozni, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy azokat kizárólag az Európai Unió által meghatározott célokra és nem tetszés szerint lehet felhasználni). E vonások mind-mind azt eredményezték, hogy a tudatos választópolgárok elsöprő többsége csak üres, demagóg ígéretdömpinget látott e versengésben, így inkább távol tartotta magát az eseménytől.

Ami az eredmények értelmezését illeti, ki kell emelnünk, hogy Karácsony Gergely győzelmére – amelyet a Századvég kutatása is előrejelzett – mentőövként volt szüksége az MSZP–Párbeszéd-szövetségnek, hiszen kis túlzással a politikai túlélésük volt a tét. Ha a Demokratikus Koalíció vagy a Momentum jelöltje győzedelmeskedett volna, az további hivatkozási alapot jelentett volna az európai parlamenti választásokon elért eredményük mellett e politikai erőknek, hogy végleg felszalámizzák a szocialista pártot, többek között azáltal, hogy még kedvezőbb alkupozícióba kerülhettek volna az önkormányzati együttműködési paktumok (újra)tárgyalása kapcsán.

E fenyegető veszélyt egyelőre el tudta kerülni a megkopott tekintélyű pártszövetség, ami leginkább Karácsony Gergely népszerűségével magyarázható, amellyel a baloldali érzelmű szavazók körében rendelkezik. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Párbeszéd politikusa volt a tavalyi országgyűlési választások alkalmával a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, így komoly erőforrásokat kapott személye és elképzelései népszerűsítésére, amiből azóta is profitálni tud. Szintén Karácsony javára vált, hogy a mezőny rendkívül gyenge volt: a jelöltek közül egyedül neki voltak városvezetői tapasztalatai és politikai rutinja; továbbá hivatkozási alapot jelenthetett neki a Horváth Csaba felett aratott kiütéses februári győzelme is. Karácsony – bár a közvélemény gyenge és határozatlan vezetőnek látja – a legkisebb rossz választás volt a baloldali szavazók számára.

Második helyen futott be a Demokratikus Koalíció meglepetésjelöltje, Kálmán Olga. Az egykori televíziós személyiség ugyan kétségkívül ismert, viszont a választók érzékelték, hogy a város- és a műsorvezetés két gyökeresen eltérő műfaj: a tévés szereplés nem konvertálható maradéktalanul politikai tőkévé, amit egyébként Puzsér Róbert politikai népszerűtlensége is alátámaszt. Számos szavazópolgárnak az az eljárás sem lehetett szimpatikus, ahogyan Kálmán Olga versenybe került (Gyurcsány Ferenc elárulta korábbi szövetségesét, Karácsony Gergelyt), valamint a kampány és a jelölti viták során a DK jelöltje tájékozatlanságát és elképzelései kidolgozatlanságát pusztán agresszív viselkedéssel és nagyotmondással próbálta palástolni, ami inkább taszító hatást váltott ki a választókból. Összességében azt mondhatjuk, hogy Gyurcsány Ferenc a saját maga által állított csapdába sétált bele: azon szocialista szavazók egy része, akik az EP-választásokon átszavaztak a DK-ra, felismerték, hogy ezáltal a volt kormányfő visszatéréséhez asszisztálnak, így az előválasztáson visszaszavaztak az eredeti pártjuk jelöltjére, Karácsony Gergelyre, amely jelenség újabb bizonyítékot jelent a balliberális szavazók nagyfokú mobilitására.

Nem tekinthető komolyabb meglepetésnek, hogy a Momentum jelöltje, Kerpel-Fronius Gábor az utolsó helyen végzett. Fekete-Győr András pártja feltételezhetően épp a jelölt ismeretlenségére és tapasztalatlanságára próbált építeni, kijátszva a politikai szűziesség kártyáját. Az időtényezőt viszont alaposan elkalkulálta a Momentum: egy teljesen ismeretlen jelöltet néhány hét leforgása alatt gyakorlatilag képtelenség felépíteni és a választókkal elfogadtatni, főleg abban a helyzetben, amikor a két kihívója ismert és ikonikus balliberális politikai aktornak számít. Ebből egyenesen következett, hogy Kerpel-Froniust azok támogatták, akik egyébként szimpátiát éreznek a Momentum iránt, de a jelölt személyének semmiféle húzóereje nem volt.

A balliberális jelöltek civakodása és a hangos előválasztási kampány nem érintette Tarlós István népszerűségét: a Századvég legfrissebb kutatása szerint a főpolgármesterre a biztos szavazók ötven százaléka voksolna, így Karácsony Gergelynek tetemes hátrányt kellene ledolgoznia őszig.

A szerző a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője