Káosz és alkalmatlanság a baloldalon

Karácsony Gergely győzelmével zárult a fővárosi ellenzéki előválasztások második fordulója, így az MSZP–Párbeszéd a csúfos európai parlamenti választási vereség után némiképp fellélegezhetett.

Győzelmi mosoly az MSZP–Párbeszéd jelöltjének arcán. Vajon kitart-e az őszi szavazásig? Fotó: Kurucz Árpád

Ilyen előzmények után jutottunk el a második fordulóig, amely az első összecsapásnál ugyan magasabb, ám összességében így is rendkívül szerény választói érdeklődést váltott ki: a budapesti szavazópolgárok mindössze öt százaléka volt hajlandó részt venni a voksoláson. A választói érdektelenség hátterében több tényező áll, amelyek közül feltétlenül ki kell emelni a jelölteket és az egész kampányfolyamatot jellemző szakmaiatlanságot. Az egyes főpolgármester-aspiránsok csupa olyan ígérettel hozakodtak elő, amelyek megvalósítása jogi és/vagy anyagi jellegű akadályokba ütközik: hallhattunk olyan elképzeléseket, amelyek kivitelezése nem a fővárosi önkormányzat hatáskörébe tartozik (e körben különös figyelmet érdemelnek Kálmán Olga egészségüggyel kapcsolatos ötletei), továbbá nem volt hiány az uniós jogszabályokba ütköző ígéretekben sem (a jelöltek több programpontjukat is uniós forrásokból kívánják finanszírozni, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy azokat kizárólag az Európai Unió által meghatározott célokra és nem tetszés szerint lehet felhasználni). E vonások mind-mind azt eredményezték, hogy a tudatos választópolgárok elsöprő többsége csak üres, demagóg ígéretdömpinget látott e versengésben, így inkább távol tartotta magát az eseménytől.

Ami az eredmények értelmezését illeti, ki kell emelnünk, hogy Karácsony Gergely győzelmére – amelyet a Századvég kutatása is előrejelzett – mentőövként volt szüksége az MSZP–Párbeszéd-szövetségnek, hiszen kis túlzással a politikai túlélésük volt a tét. Ha a Demokratikus Koalíció vagy a Momentum jelöltje győzedelmeskedett volna, az további hivatkozási alapot jelentett volna az európai parlamenti választásokon elért eredményük mellett e politikai erőknek, hogy végleg felszalámizzák a szocialista pártot, többek között azáltal, hogy még kedvezőbb alkupozícióba kerülhettek volna az önkormányzati együttműködési paktumok (újra)tárgyalása kapcsán.

E fenyegető veszélyt egyelőre el tudta kerülni a megkopott tekintélyű pártszövetség, ami leginkább Karácsony Gergely népszerűségével magyarázható, amellyel a baloldali érzelmű szavazók körében rendelkezik. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Párbeszéd politikusa volt a tavalyi országgyűlési választások alkalmával a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, így komoly erőforrásokat kapott személye és elképzelései népszerűsítésére, amiből azóta is profitálni tud. Szintén Karácsony javára vált, hogy a mezőny rendkívül gyenge volt: a jelöltek közül egyedül neki voltak városvezetői tapasztalatai és politikai rutinja; továbbá hivatkozási alapot jelenthetett neki a Horváth Csaba felett aratott kiütéses februári győzelme is. Karácsony – bár a közvélemény gyenge és határozatlan vezetőnek látja – a legkisebb rossz választás volt a baloldali szavazók számára.

Második helyen futott be a Demokratikus Koalíció meglepetésjelöltje, Kálmán Olga. Az egykori televíziós személyiség ugyan kétségkívül ismert, viszont a választók érzékelték, hogy a város- és a műsorvezetés két gyökeresen eltérő műfaj: a tévés szereplés nem konvertálható maradéktalanul politikai tőkévé, amit egyébként Puzsér Róbert politikai népszerűtlensége is alátámaszt. Számos szavazópolgárnak az az eljárás sem lehetett szimpatikus, ahogyan Kálmán Olga versenybe került (Gyurcsány Ferenc elárulta korábbi szövetségesét, Karácsony Gergelyt), valamint a kampány és a jelölti viták során a DK jelöltje tájékozatlanságát és elképzelései kidolgozatlanságát pusztán agresszív viselkedéssel és nagyotmondással próbálta palástolni, ami inkább taszító hatást váltott ki a választókból. Összességében azt mondhatjuk, hogy Gyurcsány Ferenc a saját maga által állított csapdába sétált bele: azon szocialista szavazók egy része, akik az EP-választásokon átszavaztak a DK-ra, felismerték, hogy ezáltal a volt kormányfő visszatéréséhez asszisztálnak, így az előválasztáson visszaszavaztak az eredeti pártjuk jelöltjére, Karácsony Gergelyre, amely jelenség újabb bizonyítékot jelent a balliberális szavazók nagyfokú mobilitására.

Nem tekinthető komolyabb meglepetésnek, hogy a Momentum jelöltje, Kerpel-Fronius Gábor az utolsó helyen végzett. Fekete-Győr András pártja feltételezhetően épp a jelölt ismeretlenségére és tapasztalatlanságára próbált építeni, kijátszva a politikai szűziesség kártyáját. Az időtényezőt viszont alaposan elkalkulálta a Momentum: egy teljesen ismeretlen jelöltet néhány hét leforgása alatt gyakorlatilag képtelenség felépíteni és a választókkal elfogadtatni, főleg abban a helyzetben, amikor a két kihívója ismert és ikonikus balliberális politikai aktornak számít. Ebből egyenesen következett, hogy Kerpel-Froniust azok támogatták, akik egyébként szimpátiát éreznek a Momentum iránt, de a jelölt személyének semmiféle húzóereje nem volt.

A balliberális jelöltek civakodása és a hangos előválasztási kampány nem érintette Tarlós István népszerűségét: a Századvég legfrissebb kutatása szerint a főpolgármesterre a biztos szavazók ötven százaléka voksolna, így Karácsony Gergelynek tetemes hátrányt kellene ledolgoznia őszig.

A szerző a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője