Az összefogás a kudarcot tartósítja

Másfél hónappal a települési és kisebbségi önkormányzati választás előtt annak várható eredménye legalább nagy vonalakban már előre látható.

Debrecen, 2016. október 2. Egy választópolgár leadja szavazatát a debreceni Közép utcai óvodában kialakított 133. szavazókörben a kvótareferendum napján, 2016. október 2-án. A népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban írták ki. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt

A politika, minden más híresztelés ellenére, elsősorban az értékek versenye. A taktikának és a stratégiának abban van jelentős szerepe, hogy kinek sikerül az értékeit sikerre vinni.

A Fidesz a maga köré gyűjtött kereszténydemokrata, kisgazda és más polgári erőkkel az elmúlt húsz évben világos értékrendet formált a maga számára, és a választóknak legalább a fele támogatja azt. Ennek az értékrendnek a sarokpontjai a nemzeti szuverenitáson alapuló felelős államgazdaság, amely gazdaságilag gyarapodó országot eredményez; a nemzeti összetartozás, amely konkrét elméleti, kulturális, jogi és gazdasági cselekvésekben is megnyilvánul; a kereszténységben rejlő értékek, valamint az egyházak támogatása (magával a vallással az államnak nincs dolga); végül a család, a gyermekvállalás támogatása. Mindehhez a leszakadók felzárkózásának támogatása is járul.

Ami a stratégiát illeti, a Fidesz vezetése kezdetben a Helmut Kohltól tanult stratégiát választotta: tőlük jobbra csak a fal. Csakhogy a Fidesz és a fal közé odaékelődött a rövid idő alatt középpárttá, politikai tényezővé erősödő Jobbik. Ekkor megszületett a centrális erőtér utóbb sikeresnek bizonyult koncepciója, az ellenzék a kormánypártoktól jobbra és balra egymással össze nem illeszthető pártokra bomlott, így a polgári pártok választási győzelmek sorát aratták.

Kilenc évbe telt, amíg a hazai ellenzék megértette a centrális erőtér mint politikai stratégia lényegét, de az összefogás, amit ellenszerül végül sikerült kidolgoznia, további tartós kudarcra ítéli. Nem sikerült ugyanis megérte­niük, hogy a centrális erőtér nem csupán stratégiai termék, hanem egyben egy értékrend erőtere is, amellyel szemben a pusztán stratégiai válasz nem lehet eredményes.

Ma az ellenzéki összefogás egyetlen összetartó ereje, kohéziója a Fidesszel és személy szerint Orbán Viktorral szemben fölkorbácsolt indulat. A kampány során a versengő ellenzéki politikusok ezt az indulatot igyekeznek is fűteni. A mindenütt egy közös ellenzéki jelölt állításának persze súlyos ára van, rengeteg személyes ambíciót kell hozzá letörni, rengeteg vérig sértett embert hagynak majd maguk mögött a saját táborukban is. Ennek jelei már ma is láthatók. Ezzel együtt valamennyi eredményt elérnek majd vele, lesznek polgármestereik és képviselőik.

Csakhogy ennek az őskommunistákból, nagyvárosi liberálisokból, turulmagyarokból, zöldekből és mindenféle karrieristákból összeálló társaságnak másnap meg kellene kezdenie a kampányt a két és fél év múlva esedékes parlamenti választásokhoz. Valamiféle értékek mentén össze kellene szerveződniük.

Az pedig nem fog menni, a „mindent vissza” jobbikos aligha jut közös nevezőre az Euró­pai Egyesült Államokról szónokoló DK-ssal, a pénzosztogató ősbalos a liberálissal, a belvárosi úrifiú a sértődött kisgazdával. Maradna még egyetlen közös programként a diktatúra megdöntése. Csakhogy saját, végletekig hajszolt durvaságaik szabad gyakorlásával nap mint nap bizonyítják, hogy demokrácia van Magyarországon. És ezt a választók világosan látják.

Egy Ellenzék nevű összefogáspárt megszervezésének akkor sincs semmi esélye, ha az egyes ellenzéki pártok most ősszel az önkormányzatokban pozíciókat szereznek. Ez egysze­rűen lehetetlen, mert nincs olyan eszmei mag, ami köré szerveződhetnének.

Ha mégis megkísérlik (talán megkísérlik), néhány hónapon belül a rengeteg egyéni ambíció kielégíthetetlenségén orra bukik az egész. Hiszen ahol sok pártból egyet csinálnak, ott rengeteg korábban megszerzett pozíció semmibe vész. Rá­adásul a helyek újraosztásához – éppen az önkormányzati választásokon való összefogás ­miatt – ­hiányzik az a támogatottsági erősorrend, amelynek alapján kellően sok ember torkán le lehetne nyomni a békát, hogy ő hátrább kerül a közös párt ranglétráján, mint ahol a saját pártjában addig szerepelt.

Ellenzék vagy Összefogás nevű párt nem lesz. Akkor pedig nem marad más, mint hogy 2020-ban ismét külön-külön induljanak, a jelszavak szintjén együtt a kormánypártok ellen, valójában viszont továbbra is egymásban látva a legfőbb ellenfelet, egymástól próbálva minél több szavazót elrabolni.

Számos balliberális, kormánykritikus értelmiségi úgy értékeli az idén lábra kapott ellenzéki összefogást, hogy végre-valahára, kilenc év után megtanulták a leckét, és rájöttek, hogyan kell nyerni. Holott ez tévedés, az összefogás a kudarcot tartósítja még azzal is, hogy a helyi eredmények révén a sikeresség illúzió­ját is megcsillogtatja.

Ismételjük: a politika, minden más híresztelés ellenére, elsősorban az értékek versenye, a stratégia és a taktika csak ezen értékek érvényre juttatásának támogatására szolgál.

Amíg az ellenzéknek, valamely ellenzéki erőnek nem lesznek koherens, kiérlelt, hiteles, meggyőző, a többség által elfogadott értékrenden ala­puló értelmes válaszai a világ, ezen belül a magyarok nagy kérdéseire, addig mindig veszít. A magyar választók nagyobb fele pedig ezt egyáltalán nem bánja.

A szerző újságíró