Civil kezdeményezés Székelyföldért

Ha a jogos sérelmeinket orvosló elképzeléseink mögé nem tudunk tényleges társadalmi támogatást felmutatni, akkor az őshonos nemzeti közösségeket továbbra is levegőnek fogják nézni az Európai Unióban.

Székely zászló a hargitai őrtűz előterében. Fotó: MTI

Minden év október utolsó vasárnapján közös imára hívja a nagyvilág keresztény magyar gyülekezeteit a Székely Nemzeti Tanács a székely autonómia napja alkalmából. Ennek megfelelően idén október 27-én is istentiszteleteken imádkoztak több mint száz településen szerte a Kárpát-medencében azért a rendíthetetlen hitért, amely szükséges ahhoz, hogy ki lehessen vívni Székelyföld területi autonómiáját Románián belül. Egy olyan évben erősítették meg a helyi közösségek ezt a hitet, amikor folyamatban van az aláírásgyűjtés a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésének támogatására.

A nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezést hatévnyi pereskedést köve­tően 2019. május 7-én sikerült bejegyeztetni az Európai Bizottsággal, amely a jelek szerint a közvetlen demokráciánál csak egy dologtól retteg jobban: ha a népakaratot a saját őshonos nemzeti közösségei hangján keresztül kellene meghallgatnia. Arra teszek most kísérletet, hogy rámutassak a nemzeti régió­kért indított európai polgári kezdeményezés tétjére Európa, illetve benne kiemelten a magyar nemzetközösség számára.

Az Európai Polgári Kezdeményezés (EPK) jogintézményét arra találták ki, hogy ha az öntudatos uniós polgár, a közösségi jog több ezer oldalnyi rendelkezéseit olvasva olyanra bukkan, amelynek végrehajtásához szerinte új uniós jogszabályra lenne szükség, akkor megfelelő számú támogatót maga mellé állítva javaslatot tudjon tenni erre a jogszabályra. Itt jön közbe a Székely Nemzeti Tanács, azzal az egyszerű megállapításával, hogy az unió egészének egyik legfőbb célját, az átfogó és harmonikus gazdasági fejlődést nem lehet gyakorlatba ültetni, ha abból a nemzeti sajátosságokat őrző régiókat kihagyják. Márpedig számtalan eset bizonyítja Európa-szerte, hogy vannak államok, amelyek a közpolitikai döntések szintjére emelik a saját területükön élő őshonos nemzeti közösségeikkel szemben táplált ellenérzéseiket. Ebből fakad az a fajta gazdasági diszkrimináció, azok a célzatos és mesterségesen generált folyamatok, amelyek az érintett nemzeti régiókra hátrányosak, serkentik az elvándorlást és ezzel veszélyeztetik az ott élő közösségek által képviselt sajátos kultúra megmaradását.

Ezen káros és jogellenes, jóllehet annál több államban használt módszer okán igyekeztek a nemzeti régiós EPK kezdeményezői rámutatni arra a sajnálatos tényre, hogy demográfiai hátrányt jelenthet az, ha egy adott térséget többségében olyan személyek népesítenek be, akiknek nyelve, kultúrája, etnikuma vagy nemzeti identitása különbözik az őket körülvevő régiók lakosságának hasonló jellemzőitől. Ezekben a régiókban így többleterőfeszítésekre lehet szükség, hogy megteremthetők legyenek a társadalmi, gazdasági és területi kohézió javításának feltételei. Erre a helyzetre pedig az EU-nak kötelessége proaktívan reagálni, hogy eleget tegyen a szerződésekből fakadó azon kötelezettségének, hogy az unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen és ezzel párhuzamosan kulturális és nyelvi sokszínűsége is fennmaradjon.

A fentebb leírt hátrányos gazdasági megkülönböztetés nem feltétlenül ismert azokban a nemzeti régiókban, amelyek szerencsésebb politikai kultúrájú területi államokban találhatók, mint a székely, a felvidéki magyar, esetleg nyugat-trákiai török társaik. Az EPK kezdeményezőinek ambíciója volt ugyanakkor, hogy a lehető legszélesebb körben érdekeltté tegyék Európa őshonos nemzeti közösségeit a kezdeményezés aktív támogatásában. Fontos volt ezért a kezdeményezést olyan alapokra helyezni, melyekben valamennyi nemzeti régió azonosítani tudja a saját érdekét. Ezen alapokat három egyszerű kulcsfogalommal lehet összefoglalni: identitás, elismerés, fejlődés.

A nemzeti régiókban élő népek régi európai kultúrák és nyelvek őrzői, és mint ilyenek, jelentős forrásai az Európai Unió kulturális, nyelvi sokszínűségének, amelynek megőrzése és fenntartása az alapító szerződésekből fakadó kötelezettsége az EU-nak (lásd az Európai Unióról szóló szerződés 3., valamint az unió működéséről szóló szerződés 167. cikkelyeit). Ennek megfelelően a kezdeményezésnek az uniós jogalkotóhoz megfogalmazott elvárása, hogy az Európai Bizottság alkalmazza következetesen az alapító szerződéseket, és az ezekben foglalt kötelezettségeit végrehajtva tevőlegesen járuljon hozzá az unióban élő őshonos nemzeti közösségek identitásának megőrzéséhez. Másként fogalmazva a bizottság mozdítsa elő az unió egészének harmonikus, átfogó és ennek megfelelően a nemzeti régiók regionális identitását is fenntartó fejlődését.

A fentiek értelmében a nemzeti régiók, köztük a közigazgatási hatáskörök nélküli földrajzi körzetek lemaradását úgy kell megelőzni, valamint a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben nemzeti, kulturális sajátosságaik ne változzanak meg. Ennek egyik adekvát módja a kezdeményezők szerint egy olyan külön finanszírozási mechanizmus felállítása lehetne az unió fejlesztéspolitikáján belül, mely közvetlenül és kizárólag e nemzeti régióknak volna elérhető. Tekintve, hogy a gazdasági, társadalmi és területi kohézió osztott hatáskör az unió és annak tagállamai között, így praktikusan egy olyan irányelv megfogalmazásáról lehetne szó, mely a tagállamok részletszabályozási lehetőségét meghagyva, uniós szinten, kötelező jelleggel szabályozza a nemzeti régiók kiemelt támogatásának kereteit, tartalmazva egy tételes felsorolást az unióban található nemzeti régiókról, Székelyföldtől Katalóniáig. Székelyföldnek mint közigazgatási hatáskörök nélküli nemzeti régiónak az uniós jogban való elismertetése méltó válasz volna arra a román hatalmi arroganciára, mely a székely hazára csak úgy hivatkozik, mint az úgynevezett Székelyföldre.

Az uniós források felhasználásával így közvetett módon javítani lehetne az unió területén lévő nemzeti régiók, köztük a határon túli magyar térségek népességmegtartó erejét, egyben enyhíteni lehetne azon a hátrányos gazdasági megkülönböztetésen, melyet e térségek közül sokan elszenvedni kénytelenek. Végezetül pedig gátját lehetne vetni annak, hogy az unió pénzeszkö­zeit a tagállamok burkolt asszimilációs célokra használják fel.

A nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés aláírására tizenkét hónap van, ennek fele már lejárt. Ezen idő alatt a minimálisan szükséges egymillió aláírásnak mindössze három százalékát sikerült összegyűjteni, azaz papíron és online nagyjából harmincezret. Ez sajnálatosan kevés, és mutatja a még hátralévő munka nagyságát. Másrészt, tekintve, hogy az unió lakosságán belül negyven-ötvenmillió polgár tartozik valamely őshonos nemzeti közösséghez, így hozzávetőlegesen ennek a közegnek ugyancsak a három százalékát kellene mobilizálni ahhoz, hogy magabiztos mennyiségű támogató aláírás gyűljön össze. Ez viszont szerencsésen kevés, és tanúsítja, hogy bár nagy munkára vállalkoztunk, de nem lehetetlenre. Saját meggyőző erőnkön, összetartozás-tudatunkon, magunkba vetett hitünkön és lappangó erőforrásaink mozgósításának képességén múlik a sikerünk.

A nemzeti régiók ugyanis Európa rejtett nagyhatalmai. Ahhoz, hogy e tény európai uniós szinten is nyilvánvalóvá váljon és az őket megillető komolysággal kezeljék a követeléseinket, ehhez előfeltétel a megfelelő számú aláírásnak a határidőn belüli összegyűjtése. Ha a jogos sérelmeinket orvosló elképzeléseink mögé nem tudunk tényleges társadalmi támogatást felmutatni, akkor az őshonos nemzeti közösségeket továbbra is levegőnek fogják nézni az Európai Unióban. Hullámokban öntené el a megkönnyebbülés a brüsszeli hivatalokat, ha ezzel a témával végül nem kellene érdemben foglalkozniuk. Ne hagyjuk, hogy ez megtörténjen! Támogassuk minél többen e polgári kezdeményezést a Nemzetirégiók.eu honlapon keresztül, és biztassuk egymást is, családtagjainkat, barátainkat, ismerőseinket, hogy tegyenek hasonlóképp. A határon túli magyar honfitársaink érdekében mozgassuk meg Európát!

A szerző a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja, a Kisebbségi Jogvédő Intézet nemzetközi koordinátora