Paks II vitán felül áll

Ha majd megvalósul a fúziósenergia-termelés, akkor lemondhatunk az elmúlt hetven évben megszokott és igen széleskörűen alkalmazott fissziós technikáról. De addig Paks II-re szükség van.

Látványos tervek és nagy lehetőségek: olcsó energia és gazdasági lendület Fotó: MVM Paks II Zrt.

Ezt a tényt Katie Tubb cikke ugyan említi, de az e-faktorról, ami a környezeti terhelésre vonatkozik az adott technológia (itt a napelemgyártás) során keletkező melléktermékek, a környezetet károsító anyagok elhelyezése, illetve ártalmatlanítása során, nem esik szó. Pedig ez sem környezetvédelmi, sem gazdasági szempontból nem elhanyagolható tényező, hiszen a napelem-előállítás során igen magas az e-faktor értéke.

A cikk szerzője három balesetről ír – sajnos a nukleáris technika történetében ennél jóval több volt, s nem csupán a volt Szovjetunióban, az Egyesült Államokban és Japánban –, kiemelve az 1986-ban bekövetkezett csernobili katasztrófát. Bár a csernobili atomerőmű IV-es blokkjában bekövetkezett baleset minősítésével („a baleset egy hallatlan, példátlan és etikátlan szovjet katonai kísérlet eredménye”) nem értek egyet, az sajnos tény, hogy a szabályozórendszerek tökéletlensége, de főleg az emberi felelőtlenség és a szakmai felkészületlenség okozta a hibát és a rendkívül súlyos következményeket. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) az atomerőművekben bekövetkezett üzemzavarokat és baleseteket egy hétfokozatú skálán értelmezi, a csernobili pedig a legmagasabb fokozatú volt.

Ugyanakkor kisebb rendellenességek, működési zavarok minden erőműben (nem csupán atomerőműben) előfordulnak időnként, de Paks működése nagyon biztonságos, az IAEA skáláján csupán az 1-és és a 2-es fokozatú kisebb üzemzavarnak megfelelő helyzet alakult ki néhányszor a több mint harmincéves működés során. A csernobili baleset óriási, pozitív hatással volt az atomerőművek biztonságának fokozását célzó rendszerek kiépítésére, a lehető legbiztonságosabb technikai feltételek megteremtésére. Egyértelműen ez jellemzi majd a magyarországi lakosság későbbi energiaellátásában várhatóan oroszlánszerepet betöltő létesítményt Paks II-t is.

Még két kiegészítés. Az egyik, hogy a szerző helyesen írja, hogy a sugárzás a mindennapi életünk része. Igen, s persze nem csupán banánból vagy sárgarépából, hanem minden káliumtartalmú élelmiszerből is jut a szervezetünkbe K–40 izotóp, amely béta- és gamma-sugárzó. De ezzel és a kozmikus sugárzással, az épületek falaiból is kiáramló radonsugárzással évmilliók óta együtt élünk. Ezek ionizáló sugárzások, de igen sok nem kellően ismert biológiai hatású, nem ionizáló sugárzás is éri a szervezetünket. Minden elektromos berendezés – villanyborotva, mobiltelefon – létrehoz elektromágneses teret, s ennek terhelő hatása is érvényesülhet.

S nem csupán az atomtechnikai létesítmények esetleges szennyezést okozó hatása. Nagyon furcsán hangzik, de tény, hogy azonos teljesítmény esetében egy szénalapú hőerőmű radioaktív szennyezése nagyobb, mint az atomerőmű normális működése során a környezetbe kijutó radioaktivitás! Az ok a pernye, a szálló hamu, amely természetes eredetű radioaktív izotópokat is tartalmaz.

Az utolsó kiegészítés a nukleáris hulladékok elhelyezésének problémájával kapcsolatos. Ezt – a szerző nem említi – annak függvényé­ben kell megoldani, hogy kis, közepes, vagy nagy aktivitású anyagokról van-e szó, mekkora a mennyiség és milyen hosszú a felezési idő. Az atomerőművekben keletkező hulladékok nagy aktivitásúak, hosszú felezési idejű izotópokat tartalmaznak, elhelyezésük különleges feltételeket, illetve technológiát igényel. Van persze megfelelő műszaki megoldás, csak alkalmazni kell. Ha azonban a fissziós nukleáris erőműveket remélhetőleg a közeljövőben fel fogják váltani a fúziós erőművek, akkor ez a gond is megoldódik, hiszen a fúziós erőművek nem termelnek radioaktív hasadási termékeket.

De addig, amíg ez bekövetkezik, elengedhetetlen a jelenlegi fissziós atomerőművek használata. Nincs jobb! Tiszták, viszonylag olcsók, megbízhatóak, biztonságosak. (Tökéletes biztonság persze nincs, de atomerőművet nem engednek földrengésnek nagy valószínűséggel kitett területen építeni.) S ha majd megvalósul a fúziósenergia-termelés, akkor lemondhatunk az elmúlt hetven évben megszokott és igen széleskörűen alkalmazott fissziós technikáról. De addig Paks II-re szükség van. Vitán felül! Ez ugyanis nem politikai, hanem gazdasági, energetikai és környezetvédelmi kérdés. Józan szakértő erre csak azt válaszolhatja, hogy igen, szükség van rá. Sapienti sat.

A szerző egyetemi tanár, környezetvédelmi szakmérnök, sugárzástechnikai szakértő