Várhelyi Olivér méltóságot adott az országnak

Várhelyi kifejezte azt a szilárd meggyőződését, hogy az európai és nemzeti érdekek nem zárják ki egymást. A művészet az, hogy közös nevezőt sikerüljön találni, ami mindenki számára elfogadható.

Brüsszel, 2018. július 16. Az Európai Unió Tanácsa által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Várhelyi Olivér nagykövet, a brüsszeli Állandó Képviselet vezetõje (b) az Európai Unió külügyminisztereinek brüsszeli ülésén 22018. július 16-án. (MTI/Az Európai Unió Tanácsa/Mario Salerno) Fotó: Mario Salerno

Várhelyi Olivér magyar uniós biztosjelölt szakbizottsági meghallgatásán egyértelmű volt a föderalista elvárás vele szemben: ítélje el a magyarok politikai akaratát kifejező demokratikus választásokon három ízben kétharmados parlamenti többséggel megerősített Fidesz-KDNP-pártszövetség kormányának döntéseit, határolódjon el a magyar kormányfőtől!

Tegyen a hazáját elítélő politikai deklarációkba foglalt hűségesküt az „európai alapértékek” és a jogállamisági előírások föderalista értelmezésének kizárólagossága mellett!

Ugyanezeket a követelményeket visszhangozták az Európai Parlamentbe delegált magyar ellenzéki pártok, nem leplezve az ízléstelenségig felfokozott várakozásukat, hogy mindezekkel Várhelyit szembesítsék. Mert csak akkor tekinthető függetlennek és az euró­paiság iránt elkötelezettnek, ha nyilvánosan megtagadja a magyar választópolgárok szuverén akaratát azzal, hogy szembefordul a magyar kormánnyal.

Várhelyi Olivér erre nem volt hajlandó.

Némi szorongással figyeltem a meghallgatás elején, hogy az egyre záporozó kérdésekkel megtörik-e a magyar biztosjelöltet, de a reagálásai hallatán a kezdeti feszültség egyre oldódott bennem: nem, ez az ember nem fog behódolni. Szemléletes példa volt, amikor Tineke Strik zöldpárti képviselő először elvitatta, hogy az ­uniós csatlakozási kritériumoknak megfelelnének a jelenlegi magyarországi politikai viszonyok, majd rákérdezett, hogy ebben a helyzetben Várhelyi szerint most felvételt nyerne-e hazánk az EU-ba.

„Ha ilyen hiányosságokat látnánk, természetesen nem kapná meg a támogatást, hogy felvegyék az Európai Unióba” – hangzott a válasz a feltételes móddal finoman érzékeltetve, hogy nem igazoltak a felvetett hiányosságok. Hátborzongató profizmussal hárított el minden hasonló politikai provokációt. A helyenként abszurditásba hajló vallatás közben kifejezetten a normalitás visszatérésének jó érzését váltotta ki, amikor a várakozásokkal ellentétben Várhelyi kifejezte azt a szilárd meggyőződését, hogy „az európai és nemzeti érdekek nem zárják ki egymást. A művészet az, hogy közös nevezőt sikerüljön találni, ami mindenki számára elfogadható.”

Pedig mennyivel könnyebb dolga lett volna, ha kapitulál, ha a kérdezők politikai szándékát kiszolgáló válaszokat adva visszaigazolja a Magyarország elleni vádakat! Nem tette meg. Szakmai­ságon és tisztességen nyugvó fölényes magabiztossággal szerelte le a cselesebbnél cselesebbnek szánt alattomos támadásokat. A meghallgatás végén úgy állt fel az asztalától, hogy megvédte a saját függetlenségét és hazája méltóságát.

Beszédes, hogy ezt a magyarországi ellenzéki pártok olyan kudarcnak élték meg, ami a fenyegetőzésüket váltotta ki. Az Európai Egyesült Államok megteremtése, és ezzel a magyar önrendelkezés leépítése iránt elkötelezett Demokratikus Koalíció, Momentum és MSZP sorozatban tette nyilvánossá, hogy Várhelyi megválasztását követően rajta tartják majd a szemüket minden mozdulatán.

Nyugalomra ad okot azonban, hogy – látva a magyar biztos felkészültségét, elegáns határozottságát – nem kétséges: jóval nagyobb szellemi kihívásokra hivatott, mint amennyire Gyurcsányné, Ujhelyi István és Cseh Katalin valaha is képes lenne.

A szerző Európa-jogi szakjogász