Nácikra szavazó zsidók

Aki figyelemmel kísérte az idei önkormányzati választást, az tapasztalhatta, hogy viták és konfliktusok kísérték az ellenzéki oldal összefogásának azt a kérdését, hogy szabad-e a Jobbikkal is közösködni.

Budapest, 2017. mrcius 15. A Jobbik az 1848-49-es forradalom s szabadsgharc vfordulja alkalmbl rendezett megemlkezse a budapesti Mrcius 15. tren 2017. mrcius 15-n. MTI Fot: Kovcs Tams Fotó: MTI

Néhány napja Kósa Lajos szavai nyomán pattant ki botrány, amiket a Fidelitas kongresszusán mondott el a címben szereplő ténnyel kapcsolatban. Igen, Kósa azon felsorolásában, hogy az ellenzéki összefogás ki mindenkit terelt egy táborba, az is szerepelt, hogy zsidó identitású emberek náci jelöltekre szavaztak. Voltak köztük, akik kényszernek élték meg, hogy csak ezzel a teherrel szavazhatnak az ellenzékre, mások elhitették magukkal, hogy a náci jelöltek már nem nácik, mert egy ideje másként beszélnek, így jó érzéssel lehet rájuk szavazni. Ennek a ténynek a megállapítását antiszemita megnyilvánulásnak kiáltotta ki az ellenzéki sajtó egy része, illetve több zsidó szervezet.

Természetesen az nem antiszemitizmus, amikor valaki konkrét információkon alapuló tapasztalatát mondja el. Még Kósával is vitatkoznom kell, aki azóta szerencsétlen megfogalmazásnak nevezte saját szavait, és elnézést kért azoktól, akiket esetleg megbántott. Szerintem nem a megfogalmazás volt szerencsétlen, hanem az, ami történt.

A Kósa Lajos szavain felháborodók azzal érveltek, hogy a Fidesz alelnöke etnikai alapon, általában feltételez politikai szimpátiát és szavazást zsidó honfitársainkkal kapcsolatban. Volt köztük, aki azt is megkérdőjelezte, hogy Debrecenben élnek-e még egyáltalán zsidók. (Élnek.)

Aki figyelemmel kísérte az idei önkormányzati választást, az tapasztalhatta, hogy élénk viták és konfliktusok kísérték az ellenzéki oldal összefogásának azt a kérdését, hogy szabad-e a Jobbikkal is közösködni. Ebben részt vettek zsidó és roma polgárok, helyi politikusok is, akik identitásukat régóta vállalják, azaz mindenki tudja róluk, hogy zsidónak vagy romának vallják magukat. Számos helyszínen a Jobbikkal való szövetség volt az utolsó csepp a pohárban, emiatt szakadt szét vagy szűnt meg egy-egy pártszervezet, léptek ki évtizedek óta politizáló baloldali vagy liberális politikusok a pártjaikból. És voltak köztük olyanok is, akik zsidó vagy roma származásuk ellenére amellett érveltek, hogy a választási győzelem érdekében be kell venni az összefogásba a Jobbik politikusait is. Megint mondom: ezekről az emberekről pontosan tudja a környezete, hogy zsidó vagy roma származásúak, hiszen maguk beszélnek róla a nyilvánosság előtt.

Az egyik fővárosi kerület MSZP-alapszervezetének alelnöke vállaltan roma származású ember, aki odáig ment a Jobbik elfogadásában, hogy lájkolta és megosztotta a szélsőjobboldali párt cigányellenes szövegeit. És itt fordult elő az is, hogy az MSZP-ből a DK-ba átlépett politikus, aki vállaltan zsidó származású, felmenői között több holokausztáldozat volt, amiről sokat és nyíltan beszélt az elmúlt évtizedekben, szintén a Jobbik szövetségbe való befogadása mellett érvelt. Tette ezt annak ellenére, hogy az egyik jobbikos jelölt ellen eljárás zajlik rasszista indítékú erőszakos támadás miatt. Az erről szóló személyes és internetes vitákban is sokan nyilatkoztak a származásukról, majd érveltek valamelyik oldalon. Tehát pontosan lehet tudni, hogy voltak zsidó és roma emberek, akik a Jobbik ellenzéki összefogásban szereplő jelöltjére szavaztak. Például a Duna-parti cipőkbe beleköpő vagy a tunéziai diákokat bőrszínük miatt megverő jelöltre. Utóbbi simán nyerte a körzetét egy hagyományosan baloldali kerületben. Akik ott élnek, résztvevői a helyi közéletnek, pontosan tudják egymásról, ki hova szavazott. Mert megbeszélik, vitatkoznak róla.

Amióta az eszemet tudom, a környezetemben a leggyakrabban feltett kérdések közé tartoznak az olyanok, mint: „Hogyan juthattunk el a holokausztig?”, „Hogyan voltak képesek az emberek belesodródni az embertelenségbe?”, „Milyen események előzték meg a tragédiát, amelyeket intő jelként kellett volna kezelni?” stb. Mivel a környezetem, amelyben nevelkedtem, többnyire zsidó származású és baloldali beállítottságú emberekből állt, a kérdésekre adott válaszok a nem zsidó és a nem baloldali emberek csoportjait érintették: „Nekik kellett volna…” Most viszont azt látom, tapasztalom, hogy minden eddigi szövegnek, megemlékezésnek, kiállásnak, tüntetésnek, ítélkezésnek, kérdéseknek és a rájuk adott válaszoknak ellentmondva sokan simán elmentek szavazni olyanokra, akik uszító kampányaikkal és tetteikkel a nácik politikai örökösének számítanak. Nem tagadom, ez rendkívüli módon megrázott engem, felülírja az eddig megélt ötven évemben kialakult képet sok hozzám közel álló emberről és arról a közegről, amelyhez tartozom, ami szerves része az identitásomnak.

Amiről Kósa Lajos beszélt a Fidelitas rendezvényén, az a legfontosabb belpolitikai dilemma, mert egy olyan jelenségre utal, amire könnyen lehet, hogy majd úgy fogunk emlékezni, mint egy társadalmi tragédiát megelőző intő jelre, amit nem vettünk komolyan. Bűn Kósát ezért támadni, bűn az erről való beszédet elhallgattatni.