A félelem pszichológiája

Ilyen esetben, amikor egy egyébként is hosszú távú stresszhelyzetnek van a társadalom kitéve, különösen nagy figyelmet kellene fordítani arra, hogy elkerüljük a fölösleges pánikkeltést és a stresszhangulat fenntartását.

Brüsszel, 2020. március 18. A koronavírus-járvány miatt védõmaszkot viselõ emberek állnak sorban egy szupermarket elõtt a belgiumi Drogenbosban 2020. március 18-án. A belga kormány elõzõ este kijárásra vonatkozó korlátozásokat rendelt el a járvány terjedésének lelassítása érdekében. MTI/EPA/Stephanie Lecocq Fotó: Stephanie Lecocq

A félelem pszichológiája a túlfokozott érzelmek és a korlátozott tudás keveréke – állítja David DeSteno szociálpszichológus a The New York Times cikkében. Elgondolkodtató ez a jelenlegi helyzetben mindannyiunknak.

Mind a politika, mind a média felelőssége a pontos és helyes informálás biztosítása volna, kerülve a szenzációhajhászást és az emberek félelmeinek kihasználását. Ilyen esetben, amikor egy egyébként is hosszú távú stresszhelyzetnek van a társadalom kitéve, különösen nagy figyelmet kellene fordítani arra, hogy elkerüljük a fölösleges pánikkeltést és az állandó fokozott stresszhangulat fenntartását. A félelem evolúciós gyökerű, éppen ezért általában adaptív (alkalmazkodó) válaszreakció és hasznos riasztórendszer, és csak akkor válik problémává, ha túlságosan intenzív vagy tartós. Az állandó aggódás, a hosszú távú stressz közismerten gyengíti az immunrendszert, így még inkább érzékennyé válhatunk a betegségekre is.

Bizonytalanság idején tehát mindannyiunknak az érzelmi egyensúlyra kell törekednünk. A mi érdekünk, hogy ésszel és mértékkel próbáljunk meg eligazodni az információk között. Óvakodnunk kellene attól, hogy rögeszmésen elolvassunk minden járványról szóló hírt, a forrás mindenfajta szűrése nélkül.

Cselekvéseinkben rengeteg múlik a szubjektív ítéletalkotásunkon, amit viszont sok minden torzíthat. Az egyik leggyakoribb ilyen kognitív torzítás, hogy döntéseinkben nagyobb hangsúlyt helyezünk azokra az információkra, amelyeket többször hallunk, amelyek igazolják a már létező hiedelmeinket. Inkább emlékszünk tehát olyan dolgokra, amelyek intenzívebb érzelmeket váltottak ki belőlünk. Ez pedig a média és a politika felelőssége a jelenlegi helyzetben.

Nehéz helyzetben vannak az érintett kormányok és állami szervek a kommunikációban, hiszen egyrészről rendkívül fontos, hogy a pánikhangulatot keretek között tudják tartani, azonban a szükséges biztonsági intézkedések betartatása csak úgy lehet sikeres, ha éreztetni tudják a valós veszélyt, egyben a saját felelősségünk súlyát.

Peter Noel Murray, az Amerikai Pszichológiai Társaság New York-i tagja szerint az az állami kampány nem lehet sikeres, amelyik nem változtatja meg az emberek viselkedését. Valóban, ha belegondolunk, rengeteg kényelmetlenséget kell ebben a helyzetben önként, állami ellenőrzés és nyomásgyakorlás nélkül vállalnunk, például nem találkozhatunk családunkkal, barátainkkal, nem mehetünk oda, ahova szeretnénk. Ezek pedig mind a személyes szabadságunk bizonyos mértékű korlátozását jelentik, amiről csakis indokolt esetben vagyunk hajlandók lemondani, tehát olyan üzenetet kell megfogalmazni, ami a lehető legszélesebb rétegek számára érthető és befogadható.

Az érintett államok vezetőinek tehát meg kell mutatniuk, hogy cselekszenek, hogy észszerű és átgondolt tervük van a jövőre, emellett rendszeres, nyílt és átlátható kommunikációra van szükség, hogy az emberek ne érezhessék úgy, valamit eltitkolnak előlük – fogalmazta meg Steven Taylor klinikai pszichológus A pandémiák pszichológiája című könyvében.

Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a média és a politikai élet szereplői milyen módon próbálják a közvéleményt befolyásolni. Most nagyon veszélyes lehet a politikai indíttatású hangulatkeltés, ahogyan ezt láthattuk más államok esetében is.

Minél jobban elárasztják az embereket a manipulatív, fenyegető információkkal, annál inkább csak a negatív híreket fogják befogadni. Ez az érzelmi töltet pedig rontja a kockázatérzékelésünket. Emellett a Covid–19 esetében a kockázat felmérése különösen bonyolult, mivel egyelőre nem rendelkezünk róla megfelelő, átfogó ismeretekkel. Mivel társas lények vagyunk, ezért egy általunk ismeretlen helyzet veszélyét úgy értelmezzük, úgy mérjük fel, hogy megfigyeljük, mások hogyan reagálnak. Ilyen esetekben nem meglepő az irracionális és maladaptív (rosszul alkalmazkodó) viselkedés, amely még inkább fokozza a betegség terjedését, mint például a pánikvásárlás, aminek következtében akár az egészségügy szakembereit is megfoszthatjuk az alapvető orvosi kellékektől, mint például a fertőtlenítő vagy az arcmaszk.

Természetesen fontos az is, hogy azt érezzük, tehetünk valamit a járvánnyal szemben, nem csak passzív elszenvedői vagyunk a helyzetnek. Jelen körülmények között, amikor pár nappal ezelőtt Tedrosz Adhamon Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet, a WHO főigazgatója bejelentette, hogy a koronavírus a világjárvány, vagyis a pandémia szintjére lépett, amikor nap mint nap szembesülünk a fertőzöttek és halottak számának drasztikus emelkedésével, akkor valahol mindannyian úgy érezhetjük, tennünk kell valamit önmagunk és családunk biztonságának megőrzéséért. Ilyenkor nehéz megelégedni azzal, hogy alaposan és sűrűn mossunk kezet és lehetőleg maradjunk otthon. Ilyenkor nyer teret a zsigeri bizonytalanság és a félelem a kiszolgáltatottságtól: ilyenkor indulunk el pánikszerűen vásárolni.

A pánikvásárlást úgy lehet megérteni, hogy az megfelel a három alapvető pszichológiai igényünknek. Az elmélet szerint a három alapszükségletünk: az autonómia, azaz annak az igénye, hogy szabadon, külső kényszerektől mentesen cselekedhessünk; a kompetencia, hogy magunkat hatékonynak és eredményesnek tapasztaljuk és a kapcsolódás, azaz a szereteten, támogatáson és tiszteleten alapuló viszony másokkal. E három tényező alkotja magatartásunk fő motiváló erőit. A vásárlással tehát ebben az esetben mindhárom pszichés alapszükségletünket kielégítjük: cselekszem és átveszem az irányítást egy olyan világban, ahol, úgy érzem, elvesztettem a kontrollt.

Ezért tehát tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy megerősítsük a félelmeink ellenőrzésének érzetét, de tegyük mindezt anélkül, hogy túlreagálnánk a helyzetet, hozzájárulva a nyilvános pánikhoz! És ez mindannyiunkra vonatkozik, nemtől, státustól és politikai hovatartozástól függetlenül. Mindannyiunk érdekében.

A szerző szociológus