A közhatalmon nem lehet osztozni

Nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenzéki politikai pártok és persze a propagandagépezetük képtelen különbséget tenni a politikai válság és a való világban bekövetkező krízisek között.

Budapest, 2019. oktber 21. Gyurcsny Ferenc, a DK frakcivezetje, a prt elnke napirend eltt felszlal az Orszggyls plenris lsn 2019. oktber 21-n. Jobbrl Gurmai Zita, az MSZP, balrl Varju Lszl, a DK parlamenti kpviselje. MTI/Kovcs Tams Fotó: MTI/Kovács Tamás

Nemhiába hangzik el gyakran a háborús analógia: ez nem a vita ideje, hanem az együttműködésé, bizonyos esetekben akár a kikényszerített együttműködésé.

A magyarországi ellenzék gondolkodásában, ha jóindulatúak vagyunk, és feltételezzük, hogy valóban kerestek jogi érveket az álláspontjukhoz, akkor annak a rendkívül káros jogi gondolkodásmódnak az alapvetését ismerhetjük fel, amely szerint a jog képes a teljes valóság leírására és minden egyedi eset előre látására. Az ellenzék azt képzeli vagy úgy tesz, mintha azt képzelné, hogy a válság, a járvány lefolyása előre jelezhető, és az általa potenciálisan okozható kár nagysága összemérhető annak a kockázatával, hogy a jelenlegi példátlan társadalmi támogatottsággal rendelkező kormányzat a járványra hivatkozva diktatúrát épít ki, a veszélyhelyzet fenntartásának jogi eszközével.

A jog, mielőtt a liberálisok kezébe került volna, automatikusan hivatkozott a józan észre, a természet magától értetődő törvényeire, illetve arra, ahogy a világ általában a tapasztalatok szerint működni szokott. Ez a hivatkozás nem volt mindig teljesen egyértelmű, de a konkrét helyzetekben a gondolkodó ember mindig képes volt a jogszabályokat (szándékosan nem törvényeket írok) a realitásokhoz illeszteni. Az elmúlt hetven év európai stabilitása a liberális ideológia kizárólagosságával együtt érvényesülve nagyon sokakban azt az illúziót ültette el, hogy a komoly válságok örökre eltűntek, háborúk, természeti katasztrófák, járványok soha többé nem lesznek. A racionalitás, a józan ész és a jogszerűség szembeállításából rendre az ész került ki vesztesen, egyrészt mert az ideológia racionálisnak tudta beállítani a teljesen értelmetlent is, másrészt pedig azért, mert kialakult az a bürokrata emberfajta, amely csak a jogot értette, a valóságot már generációk óta nem.

Mint emlékezetes, nálunk még az 1990-es rendszerváltást is a totális jogbiztonság illúziójára hivatkozva bonyolították le, annak érdekében, hogy a kommunista gazembereket ne lehessen se megbüntetni, se a további vagyonszerzésben és a politikai hatalom újbóli megragadásában megakadályozni. Bármit is diktált a józan ész.

A demokráciában az állam azért létezik, mert a saját felelősségükre élő polgárok (ezt a fogalmat is rég elfelejtettük) pontosan tudják, hogy bizonyos ügyekben a közakaratot fel kell ismerni, annak érvényesülését ki kell kényszeríteni. A túlélésben nincs kisebbségi álláspont. Amikor sok száz, sok ezer általános, minden polgár életét és sokak túlélését érintő, valódi fizikai következményekkel járó döntéseket kell meghozni, akkor a közhatalom felhatalmazása a rendkívüli eljárásokra nem lehet kétséges. Amikor valós időben kell döntéseket hozni, akkor nincs vita. Tanácsot adhatunk az állam irányítóinak, de a kötelességünk teljesítését ez nem hátráltathatja. Ezzel persze nem azt állítjuk, hogy az állam nem tévedhet, csak azt, hogy a szervezett, a kikényszeríthető együttműködésen alapuló általános védekezésnek nem alternatívája a jogászkodás és a kötelességeket folyamatosan kétségbe vonó, az egyéni jogokra és az úgynevezett politikai jogokra koncentráló politizálás.

Ráadásul az ellenzék olyan jogokat akar megtartani magának, amelyekkel valójában nem ő, hanem formálisan a parlament egésze, valójában a parlamenti többség, jelen esetben a kétharmados támogatottsággal rendelkező kormánypártok rendelkeznek. A döntés jogát. Még csak nem is a döntés kötelességét. Csak azt, hogy látszanak a hatalom milliomod részének birtokosaként.

Az ellenzék azért nem szavazta meg a házszabálytól való eltérést, mert azt akarta demonstrálni a nyilvánvalóan a realitásoktól teljesen elszakadt törzsszavazóinak, uszító sajtójának és értelmiségének, hogy ennyi hatalommal rendelkezik, és azt használja is a parlamenti többség, a kormányzat ellen. Annak biztos tudatában, hogy ennek az obstrukciónak akár emberéletekben mérhető kárai is lehetnek.

Ráadásul annyira ostobák, hogy a támogatásuk megvonásával maguk demonstrálták, hogy Magyarországon él és virul a parlamentarizmus, érintetlenek a parlamenti kisebbség jogosítványai, az országgyűlés és a kormány, sőt az ország és a nép is (el)viseli az ellenzéki pártok döntéseinek következményeit. Lesz jogi megoldás erre a helyzetre is, megköszönhetjük az ellenzéknek, hogy a kormánynak a járvány elleni védekezés helyett az ő obstrukciójuk következményeivel is kell foglalkoznia. Betartjuk azt, amit az ellenzék a szavazataival kimért ránk. Meg nem köszönjük, de betartjuk.

A szerző szociológus