Forradalmárképzés Budapesten

Az egyetemi szintű forradalmárképzés ugyebár Bécsbe költözött, legalábbis részben, ezért aztán a helyi anarcho-liberális, marxista csoportoknak szükségük van további ismeretbővítésre.

A milliárdos NGO-kat használ ideológiája terjesztésére Fotó: REUTERS/Charles Platiau

A forradalmárkultusz veszélyeivel most vagyunk kénytelenek először szembesülni. Nem véletlen, hogy 1989-ben nem méltóztattunk forradalmat csinálni. Akkor a pártállam működésének közvetlen élménye miatt nemcsak az értelmiség, hanem a fiatalság is undorodott a hivatásos forradalmár embertípusától, jellemtelennek és ostobának tapasztalta meg őket.

Nem volt vonzó a forradalom, mert vért, könnyeket jelentett, és több igazságtalanságot, mint igazságot. Akkor a demokrácia volt vonzó, az volt maga a változás. Azonban az okostelefon-korszak generációjának könnyű manipulálhatósága és az alapvető és igazi emberi örömtől való megfosztottságából következő rossz közérzete egyszerre alapja és eszköze bármilyen forradalmi ígéretnek. Nagyon sok embernek lehet ma hatékonyan eladni, hogy majd egy teljesen meghatározhatatlan, de radikális változás után jobban fogja érezni magát.

Az elmúlt harminc év hazai választásai egyre tompuló katarzissal jártak 2010-ig. Az Antall-kormány értelemszerűen csalódást okozott, Horn Gyuláék nem hozták vissza a Kádár-kor biztonságát, az első Orbán-kormány idején hiába duplázta meg a Fidesz a listás támogatottságát, a 90 százalékban ellenzéki sajtó gondoskodott róla, hogy a lakosság nagyobb része csalódásként éljen meg egy kiváló kormányzást.

2002 után az osztogatás kifulladásával újra megállította az országot a baloldal, a gyurcsányi hazugság pedig csak arra volt elég, hogy a választási győzelemig elvigye az alkalmatlan neoliberális politikát, és az rögtön ki is pukkadt 2006 kora nyarán. 2014-ben és 2018-ban ellenben a kormánypárti választók díjazták az ország működőképességét, az ellenzéki szavazók pedig ragaszkodtak ahhoz az illúzióhoz, hogy azokat kívánják a hatalomba, akik az elmúlt 75 évben vagy tízszer teljesen kifosztották őket. Törvényszerű, hogy ilyen helyzetben az illúziókergetők megerősödnek, főleg ha külföldről iparszerűen támogatják őket. Fontos kimondanunk, hogy ez egy demokrácián kívüli jelenség.

A demokrácia értéke, hogy a kormány leváltható. A választásokon leváltható kormány ellenfelei demokraták, az ellenségei nem azok. Soros György forradalmárjai a választásokat akarják meghekkelni, egy választási kampányt akarnak forradalomként lefolytatni nemcsak annak vélt mozgósítóereje miatt, hanem azért is, hogy az esetleges választási győzelmük után úgy tehessenek, mintha egy forradalom után jutottak volna hatalomra.

Pszichológiailag arra készítik fel az embereket, hogy előkészítsenek egy forradalom utáni tombolást, ami szükségszerű következménye annak a kommunikációnak, hogy az ellenzék már egy diktatúra hősies ellensége. Miután azonban ezek az emberek alapvetően fotelforradalmárok, vagyis rettenetesen gyávák, a választásokat alapvetően biztonsági eszközként használják, hogy ne kelljen kockázatot vállalniuk a hatalom megszerzése közben. Ez azonban az esetleges győzelmük utáni brutalitásukat nem fogja mérsékelni.

Az ideológiákon alapuló forradalmak, mint amilyen a „nyílt társadalom” vágyálmát megtestesítő is, mindig is vonzották a morál nélküli embereket, akik hatékonyan gyűjtenek maguk köré alacsony társadalmi státusú szélsőségeseket, akiket aztán nagy hatékonysággal fanatizálnak. Ez zajlik most az ellenzék fejtágítóin. Egyetlen eszközünk lehet a demokrácia keretei között ez ellen az, hogy érthetővé tesszük az ellenzéki szavazók egy jelentős részének, ők is előre tervezett vesztesei annak a forradalomnak, amelyet olyan lelkesen támogatnak.

A szerző szociológus