Jeff Bezos, az Amazon elnevezésű gigacég vezetője, akit egyébként a világ leggazdagabb embereként tartanak számon és a vagyonát nagyjából (plusz–mínusz néhány millió) 131 milliárd dollárra becsülik, házat vásárolt magának.
Némi tépelődés után végül Kalifornia legdrágább ingatlana mellett döntött, és 165 millió dollárt (megközelítőleg 51 milliárd forintot) adott érte. A Beverly Hills-i birtok 36 ezer négyzetméteres, a lakóház a György korabeli építészet stílusában épült a múlt század harmincas éveiben, és tartozik hozzá két vendégház, egy teniszpálya, úszómedence és golfpálya, valamint egy komplett autószerelő műhely és egy benzinkút, nyilván arra az esetre, ha elfelejtett volna tankolni.
Az ingatlan a szórakoztatóipar és a romantika összefonódásának egyik szép példája, ugyanis az építtető a Warner tesók egyike, Jack Warner volt, az ő özvegyétől vette meg 1990-ben 47,5 millióért David Geffen médiamogul, akinek a nevét remek bakelitlemezek közepéről is ismerhetjük, és a házikóba azt a padlózatot építették be, amelyen álldogálva Napóleon megkérte Jozefina császárné kezét.
Geffen aztán egy kevésbé romantikus pillanatában öregecskedőnek találta a bútorzatot és elpasszolta tizenegymillió dollárért, amivel viszont felettébb elégedett volt. Bizonyos szempontból, a világ állapotának figyelembevételével és a gazdagfóbia legcsekélyebb jele nélkül nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a történet már így is elég beteges, de a java csak ezután jön.
Bezos ugyanis a modern kori rabszolgatartás ikonikus figurája, aki ráadásul a digitális, technomán generációk szemében még egyfajta hős is, mint Mark Zuckerberg, Elon Musk és a többiek, akikhez képest pedig a nácikkal és a szovjetekkel boltoló bankárok, de még a Wall Street yuppie farkasai is érző szívű elsőbálozóknak számítanak. Viszont cserébe tagadhatatlanul nem boomerek és ugyanakkor gáláns filantrópok.
Bezos például kétmilliárd dollárral indított el egy jótékonysági alapot. Hogy miből? Az Amazont Európában viszonylag kevesen ismerik. Egyelőre. Pedig már most, amikor az Európai Unió félgőzzel és reszketve igyekszik rávenni az óriás techcégeket és az olyan „közösségi alapon” szerveződő szervezeteket, mint például az Uber és az Airbnb, hogy méltóztassanak legalább adót fizetni, de ezenközben, a migráció és a koronavírus árnyékában ismét a nyakunkon sunnyog a szabadkereskedelmi megállapodás az unió és az Egyesült Államok között, amely többek között elképesztő jogokkal ruházná fel a multinacionális vállalatokat, érdemes egy kicsit elidőzni ennél a monstrumnál.