Karácsonnyal együtt összesen 43 kizárólag ellenzéki polgármester küldött nyilvános, amolyan fenyegető levelet Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, melyben rögzítik: “Mi megválasztott polgármesterek a polgáraink iránt érzett aggodalom miatt, az értük viselt felelősségünk okán felszólítjuk a kormányt, hogy rendelje el azonnal az ország összes idősotthonában lakók és dolgozók tesztelését.” Ezekkel a településvezetőkkel elsősorban nem a polgáraik iránt érzett aggodalom és felelősség íratta a nyílt levelet, hanem a személyes “majré”. Igen a majré, a félelem, az ijedtség érzése, röviden: menekülési vágy valami, esetünkben a saját felelősségük alól.
Mert, ha nehezen is, de azt még csak elviseljük, hogy sokszor alulképzett és öltözött, magukat újságírónak képzelt, készületlen kérdezőbiztosok nem képesek felfogni az ostoba kérdéseikre a diplomás, gyógyító szakemberektől kapott okos válaszokat, de azt már fenntartásokkal vesszük tudomásul, ha az ellenzéki polgármesterek sem. Kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy az orvostudomány mai állása szerint a vírusteszt csak és kizárólag a betegség pillanatnyi állapotát képes kimutatni, vagyis: amíg nincs tünet addig nincs értelme mindenkit agyba-főbe tesztelni, mert aki, például ma negatív, az holnapután, ha akkor tesztelik már pozitív lehet. Sajnos.
Önök tisztelt ellenzéki polgármesterek a nyilvánosság előtt vitézkedve, mégis ezzel a “tesztpengéjű” levélkarddal vagdalkoznak a kormány orra előtt, ahelyett, hogy a saját felelősségteljes munkájukat igyekeznének maradéktalanul elvégezni, mert járványtól függetlenül jogosítványuk van rá. Ehelyett a vezetői gyakorlattól ugyancsak elrugaszkodott, szánalmas követeléssel állnak elő.
Magyarországon több, mint ezer idősotthonban a lakók, a dolgozók és a logisztikai munkában közvetve érintettek létszáma közelíti a százezret. Nem a teszt darabszámáról, de nem is az áráról van szó, amikor arra gondolok, hogy akár a futószalagon megindulna a tömeges tesztelés a Pesti úttól Borsodnádasdig. Persze feleslegesen, mert mire az akció végére érnének, az egészet kezdhetnék elölről. Ha ez lenne a gyógyulás feltétele, higgyék el a Tisztifőorvos, az Operatív Törzs, Kásler miniszter úr, a Kormány már régen elrendelték volna. Okosabbak tetszenek lenni az orvostudománynál?