Erkölcsi támasz társadalmaink gyilkosainak

A multinacionális gazdasági hatalommal rendelkezők küldik romboló, Antifa-csapataikat a káosz megteremtésére.

Forrás: Facebook

A szabály „valamely tevékenység körülhatárolt, előírásokkal meghatározott rendje a veszélyek elkerülése érdekében”. Vagyis – ahogy az a definícióból világosan látszik – a szabályok a veszélyek elkerülése érdekében léteznek, és nem céljuk korlátozni az emberek alapvető szabadságjogait. Azonban napjainkban egyesek mintha tudatosan akarnák félreértetni velünk e nem túl bonyolult meghatározást. Ismernünk kell olyan szabályokat, alapértéket képviselő törvényeket, amelyek megsértése fel sem merülhet, azaz mondjuk úgy: áthágásukra lehetőség nincs. A „nincs” ilyen képzettársításban azt jelenti, nem fordul meg senki fejében – pláne nem tükröződhet tettekben –, hogy bárki ellenálljon vagy ellene cselekedjen az adott – sérthetetlen – szabályoknak. Az emberi együttélés zavartalanságát biztosító egyik ilyen „nincs” a rendvédelem intézkedéseivel szembeni ellenállás. Mert „nincs”, nem lehet olyan körülmény, amelyben a rendőr felszólítását figyelmen kívül hagyják. Pláne nincs, mert logikailag képtelenség, hogy a rendőrt szolgálatteljesítés közben inzultálják, tettleg bántalmazzák vagy akár az életére törjenek.

Mindebből következően, ami az Egyesült Államokban történik, a tüntetők által fejbe lőtt rendőrök holtteste vagy a Franciaországban halálra vert rendőrök látványa, éppoly képtelenség, ahogy Budapesten az engedély nélküli demonstrálók provokációi, amikor a békésen sorfalat álló rend őreit tűvel szurkálják, rángatják és köpködik. Mindazt, amit a médiában vagy akár szabad szemmel is látunk, a rendőrök elleni terrortámadás, a disztópia, a nem létező, elborzasztó jövő kategóriájába tartozik. Mert ha mégis valóság, akkor viszont a demokrácia tűnt el, és észrevétlenül érkeztünk meg a polgári létezés kiszámítható és nyugodt világából az anarchia kilátástalanságába. A XIX. századi anarchisták valószínűleg kéjes elégedettséggel szemlélnék XXI. századi társaikat és dicstelen művüket.

Mert volt idő, amikor két csendőr egy nap alatt lóval is alig bejárható területen tartott rendet csak azzal, hogy itt-ott fel-felbukkantak. Még pár évtizeddel ezelőtt is természetes élethelyzet volt, ha egy kocsmában verekedés tört ki, az azonnal abbamaradt, ha éppen – egyedül – arra kószált a körzeti megbízott rendőr. Tulajdonképpen nem csinált semmit. Nem kiabált, a gumibotjával nem „nyugtatgatta” az ivó, felbőszült közönséget, hanem a szolgálati sapkáját a pultra helyezte azzal a megjegyzéssel, hogy tíz perc múlva visszajön érte, majd elment. Mire visszatért, a rendbontóknak híre-hamva sem volt. Valahogy senkiben nem merült fel az a képtelen ötlet, miszerint a két csendőrnél vagy az egyedül szolgálatban lévő körzeti megbízottnál a létszámában nagyobb harci erőt képviselő rendbontók egy esetleges összecsapás során felülkerekedhetnének a rend őrein. A pusztai betyárnak vagy a legvásottabb pesti vagánynak eszébe sem jutott, hogy e kőbe vésett szabályt áthágja. Mert ők tudták, hogy a „nincs” az erős valóság, és betartandó, hisz ellenkező esetben – a komoly retorzión túl – a többség fordul szembe a szabályt megszegőkkel a társadalom békéje érdekében. Manapság eltűnt az életünkből a normalitás fenntartásáért érzett aggodalom, és közömbös csend övezi az elvetemültek legdurvább lépéseit is.

Az okok? Az aránylag homogenizált nemzetek létezését az úgynevezett sokszínűség kívánalma szerint próbálják átalakítani. Különböző kultúrák keverednek programozottan, a migráció nem kívánt hatásaként, miközben a múlt hagyományai­hoz ragaszkodók börtönlakókká is válhatnak, ha kitartanak identitásuk mellett, és nem hódolnak be a multikulturalizmus mindenhatóságának. További ok, hogy jó néhány politikus rövid távú érdekei mentén a megalkuvást választja és az anarchia élére áll, erkölcsi támaszt adva társadalmaink gyilkosai­nak. De a legfőbb ok egy marginális csoportérdek.

A túlterjedt multinacionális gazdasági hatalommal rendelkezők kísérlete arra, hogy megszerezzék az abszolút politikai hatalmat. Korábban konspiráltan, ma viszont egyre nyíltabban vallanak színt, küldik romboló, Antifa-csapataikat a káosz megteremtésére. Számukra nemcsak szabályok vagy törvények, hanem még erkölcsi gátak sem léteznek. Évtizedek alatt elhitették a jó szándékú többséggel, hogy az általuk létrehozott, jól csengő névvel ellátott szervezetek, a jogvédelmet hirdető NGO-k fontos termékei és kiszolgálói a társadalomnak. S miután bevált a trükk, emberek millióit buzdítják és menedzselik Európa határai felé, hogy illegálisan lépjék át azokat.

Szervezeteik nem restellik nyíltan védeni a gyilkosságot elkövető terroristákat, majd szemrebbenés nélkül szólítanak fel nekik nem tetsző kormányok megbuktatására. Utcai harcra kiképzett csapataik segítségével készek a rend alapját biztosító rendvédelmi szervezeteket is lefegyverezni, megbénítani.

Van egy regény, mely Gerilla – Franciaország végnapjai címmel jelent meg magyar nyelven a Kárpátia Stúdió gondozásában. Szerzője, Laurent Obertone hátborzongató pontossággal jósolta meg mindazt, ami ma az Egyesült Államokban történik. Más helyszínen ugyan, de éppúgy térdepelnek a rendőrök a magukból kikelt bűnözők előtt, miközben azok épületeket, gépkocsikat rongálnak meg. A disztópikus francia regény lapjain megelevenedő jövő ráadásul azzal is szembesít, hogy akik támogatják a felkelőket, elsőként lesznek áldozatai védenceik tombolásának.

Ha bárki azt gondolná, hogy mindez csak felesleges riogatás és borúlátó jövőkép, gondoljon arra, hogy 2015-ben az illegális migránsokat ajándékokkal és virágokkal fogadták a mosolygó aktivisták szerte Európában. De közben – hála az archív felvételeknek – az is bármikor feleleveníthető, hogy az ideérkezők hogyan mutatták félreérthetetlenül és szégyentelenül egyenesen a kamerába, miként vágják el az őslakos európaiak torkát. Ezek a jelenetek önmagukért beszélnek, hiszen az elmúlt öt év alatt csupán Európában több mint harminc terrorakcióról volt kénytelen a média hírt adni. Képesek vagyunk-e tanulni, és megelőzni a még nem eszkalálódott folyamatokat? Ennek egyik fontos tétele, hogy betartsuk a szabályokat, védjük meg a rendet és az azt védő rendőreinket.

A szerző titkosszolgálati szakértő