Nagy Károly forog a sírjában

Klaus Jonannis legnagyobb érdeme, hogy kiszolgálja az Európai Egyesült Államok híveit.

Brüsszel, 2019. október 18. Klaus Johannis román államfõ érkezik az Európai Unió kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának második napi ülésére 2019. október 18-án. A tárgyalások középpontjában a Nagy-Britannia uniós tagsága megszûnésérõl elõzõ nap született megállapodás áll. MTI/EPA/Julien Warnand Fotó: Julien Warnand

Klaus Johannis, Románia szász származású elnöke május 21-én „majdnem” átvette a neki megítélt Nagy Károly-díjat Aachenben, ebben csak a koronavírus-járvány akadályozta meg. A Nagy Károly-díjat 1950 óta adják olyan kiemelkedő személyiségeknek, akik tevékenységükkel kimagasló módon hozzájárulnak az európai egységhez, illetve az európai értékek érvényesítéséhez.

Klaus Johannis néhány héttel ezelőtt becsmérlő, lekezelő, cinikus megjegyzéseket tett a magyar nemzeti kisebbségre, áttételesen az egész magyarságra. Tette ezt úgy, hogy a szász kisebbséghez tartozik Romániában. És tette úgy, hogy a magyar nemzet éppen készült a trianoni békediktátum századik évfordulójával kapcsolatos emlékezésre, tehát éppen egy olyan időszakban sértett meg minket, amikor egy román, de német származású köztársasági elnöktől elvárható lett volna a legnagyobb tapintat. Hacsak nem az a célja, hogy a német politikai elit mai szokásához hasonlóan – amelyhez ma egyaránt odatartoznak a balliberálisok mellett a néppártiak, a valahai „konzervatívok” is – ujjgyakorlatszerűen belerúgjon a magyar kisebbségbe és Magyarországba, hiszen ezzel manapság jó pontokat lehet szerezni az európai és globális elitnél.

Igaz, néhány nappal ezelőtt viszont tett egy gesztust felénk: a június 4-ét román ünnepnappá nyilvánító törvényt nem írta alá, hanem alkotmányossági óvást emelt ellene. Ebben szerepet játszhatott Szijjártó Péter bukaresti látogatása és ottani karakán kiállása a magyar érdekek mellett. Ez helyes lépés volt az elnök részéről, de ez még nem feledteti el a korábbi, a magyarokra tett gúnyos, becsmérlő kijelentéseit. Szóval hősünk ősszel megkaphatja a díjat, nyilatkozta az azt odaítélő alapítvány elnöke, bizonyos Jürgen Linden, Aachen városának volt szociáldemokrata polgármestere. Azt mondta, nem lát okot a díj visszavonására.

Akkor tehát: ezek az „európai értékek”?

Vagy másképpen és még élesebben: a magyar nemzeti kisebbségen, egyáltalán Magyarországon való gúnyolódás ezek szerint még belefér? Vagy esetleg még dicséretes is? Jürgen Linden azt mondta: van az úgy, hogy a politikusok időnként túloznak. De ez szánalmas érvelés: Johannis nem „túlzott”, hanem feketén-fehéren magyarellenes szöveget mondott el. Ebben nem volt semmilyen túlzás, valóságos érzéseit fejezte ki a magyarokkal szemben. Jól néznénk ki, ha ilyen alapon menthetnénk fel politikusokat elfogadhatatlan megszólalásaik felelőssége alól! Például Kim Dzsong Un, amikor fenyegeti Amerikát és a fejlett világot, egyszerűen csak túloz, felejtsük el, amit mond?

Szerencsére – meglepő módon! – Lindennel szemben még fajsúlyos német lapok is úgy látják, hogy Johannis erkölcsileg méltatlanná vált a díjra. De azért megkapja ősszel.

Miért is? A válasz egyszerű: mert a globalista, világkormányzásban és Európai Egyesült Államokban, kevert fajú, szinkretikus vallású Európában gondolkodó politikai és pénzügyi elithez, a brancshoz tartozik.

Mindennek legékesebb jele, hogy Jonannis márciusban megkapta a Kalergi-díjat, melyet 1978 óta kétévente ítélnek oda olyan politikusoknak, akik a legtöbbet teszik az integrált, föderális Európa megvalósulásáért. A laudációt a Fideszt gyűlölő Donald Tusk, az Európai Néppárt jelenlegi elnöke mondta, s beszédében kiemelte, hogy „Johannis egy nemzeti kisebbség tagja, a kisebbségek nézőpontját is képviseli”. Tusk, ez a jeles liberális globalista (akinek már semmi köze sincs a kereszténydemokrata értékekhez), úgy látszik, nem akar tudni a magyar kisebbségről – viszont pontosan tudja, milyen hálózathoz tartozik, s azon belül hogyan kell gondolkodni a magyarokról, a magyar kisebbségről.

Egyébként a díj névadója, Heinrich Coudenhove-Kalergi (1894–1972), aki egy osztrák–japán nemesi diplomata család leszármazottja, igazi kozmopolita volt; 1923-ban megalapította a Páneurópa Mozgalmat, végső céljának az európai nemzetek egységesítését és föderációját tartotta, amelyet egy szupranacionális, nemzetek feletti állam irányít. Tervei megvalósítását több lépcsőben képzelte el: először az európai nemzetek egy államszövetséget hoznak létre a Népszövetség keretei között, még konföderatív alapon, s megalakítják a Páneurópai Szövetséget. Második lépésként páneurópai döntőbíróságot hoznak létre a tagállamok közötti határozatok és egyezmények betartása céljából, egyben megállapodnak egy védelmi unió létrehozásáról. A harmadik lépés a vámunió megteremtése, a negyedik pedig a folyamat betetőzése: egy európai, föderális alkotmány létrehozása.

Kalergi elvetette a nemzeti érzelmeket, melyek szerinte háborúkhoz vezetnek, s az 1925-ben megjelent Praktischer Idealismus című művében egy olyan Európát vizionált, amelyben kevert fajú népesség fog élni, leginkább a korabeli egyiptomi, bronzszínű népekhez hasonlítva.

Nagyon nem mellékes tényező, hogy Kalergi tagja volt a bécsi Humanitas nevű szabadkőműves páholynak, mozgalmához jeles személyek kapcsolódtak a XX. században (többek között a cseh Tomáš Masaryk és a szabadkőműves Edvard Beneš), s az sem mellékes, hogy a mozgalom indulását Max Warburg bankármilliárdos is támogatta, de a Rotschild család is a kezdeményezés mögé állt (utóbbiak később Soros „indulását” is segítették).

A nácizmus és a fasizmus felemelkedésével a mozgalom háttérbe szorult, ám a háború végeztével hatalmas erővel éledt újjá, „hála” Kalergi fáradhatatlan tevékenységének. Kalergi megnyerte magának Winston Churchill és a B’nai B’rith nevű érdekvédő szervezet támogatását; Churchill híres, 1946-os zürichi beszéde is az ő szellemiségét tükrözte vissza, amelyben a brit politikus egy egyesült Európa létrehozására tett javaslatot. Komoly lobbimunka eredményeként a Kalergi- és Churchill-féle tervet elfogadta az Egyesült Államok kormánya is, olyannyira, hogy az amerikai kongresszus még határozatot is hozott az Európai Egyesült Államok (EEÁ) létrehozásáról.

Kalergi gróf tehát azokat a globalista célokat fogalmazta meg, amelyeket manapság olyan politikusok követnek, mint Jean-Claude Juncker, Angela Merkel, Emmanuel Macron, Pedro Sánchez, Frans Timmermans, Ursula von der Leyen, Herman von Rompuy, Jean Asselborn, Dacian Cioloș, Tony Blair és barátja, Gordon Brown stb., stb., illetve természetesen Soros György és a mögötte-mellette álló bankárdinasztiák – valamint Klaus Johannis. És a további összefüggésekről: vajon ki kapta önök szerint az első, 1950-ben odaítélt Nemzetközi Nagy Károly-díjat, a Karlpreist? Eltalálták: gróf Heinrich Coudenhove-Kalergi, a szupranacionális, egyesített Európa elkötelezett híve, kezdeményezője.

És vajon kik kapták meg eddig – többek között – a Kalergi-díjat? Két nevet említek csak: Herman von Rompuy és Angela Merkel. A globalista klub tagjai.

Végül annyit még: a román Jurnalul National írta meg tavaly azt, hogy Soros György aktív szerepet játszik a romániai civil tüntetések szervezésében, s ezzel összefüggésben említették meg azt, hogy Johannis államfő a román igazságügy helyzetéről tárgyalt Soros által is szponzorált NGO-szervezetekkel.

Összegezve: Klaus Johannis mindenképpen megérdemelte, pontosabban kiérdemelte a Kalergi-díjat, s most kiérdemli a Nagy Károly-díjat is, mert a globális elit céljait hűségesen kiszolgálja, emellett pedig a magyar kisebbség gúnyolása és látványos magyarellenessége annyit se számít a díj odaítélőinek, mint falon a légypiszok. Vagy talán: valahol még erény is, hiszen a magyarok útjában állnak globalista és szupranacionális elképzeléseiknek.

Itt tart Európa a díjaival, a Nagy Károly-díjjal és a Kalergi-díjjal. De a Financial Times is – szintén a globalista elit fontos bástyája – Soros Györgyöt választotta meg 2018-ban az év emberének.

Van még kérdés?

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Klaus Johannis mindenképpen megérdemelte, pontosabban kiérdemelte a Kalergi-díjat, s most kiérdemli a Nagy Károly-díjat is, mert a globális elit céljait hűségesen kiszolgálja, emellett pedig a magyar kisebbség gúnyolása és látványos magyarellenessége annyit se számít a díj odaítélőinek, mint falon a légypiszok. Vagy talán: valahol még erény is, hiszen a magyarok útjában állnak globalista és szupranacionális elképzeléseiknek. Itt tart Európa a díjaival, a Nagy Károly-díjjal és a Kalergi-díjjal