Nagy baj van Amerikában

A vélemények egy-egy okot neveznek meg a konfliktus forrásaként, elhanyagolva a probléma sokszínűségét.

Oakland, 2020. július 26. A Black Lives Matter mozgalom tüntetése a kaliforniai Oaklandben 2020. július 25-én. Az egyik felirat jelentése: ez a rendszer nem újítható meg, meg kell dönteni. MTI/AP/Christian Monterrosa Fotó: Christian Monterrosa

Mindegy, hogy milyen irányba mozdulok ki Los Angeles-i otthonomból, a látogatott városba való érkezésem után mindig az az első kérdés, amit kapok, hogy mi a baj Amerikával. Válaszolhatnék, hogy semmi, hiszen az Amerikai Egyesült Államok még jó ideig a világ vezető hatalma lesz. Tény viszont, hogy a jelenlegi nyugtalanság, amely végigfut az ország jó részén, aggodalomra ad okot. A tőlem kérdező embernek, politikai hovatartozástól függően, általában van véleménye a történésekről. A vélemények gyakorta egy-egy okot neveznek meg mint a konfliktus forrását, és elhanyagolják a probléma sokszínűségét.

Köztudott, hogy a jelenlegi nehézségek egy George Floyd nevű visszaeső bűnöző megölésével kezdődtek. Egy fehér rendőr minden valószínűség szerint törvénytelenül meg­gyilkolta az előbb említett fekete embert. Ennek természetesen büntetőjogi következménye lett: a rendőrt emberölés vádjával bíróság elé állították. Ez a gyilkosság indította be az úgynevezett Black Lives Matter (BLM) mozgalmat. A jelenlegi zavargások a BLM nevében és keretében zajlanak az amerikai nagyvárosokban.

Ami talán a legnagyobb félreértést okozza, az a BLM természete és törekvései. Először is feltétlenül ki kell jelenteni, hogy a BLM nem egy afroamerikai polgárjogi mozgalom. Ez a megállapítás nem csak a mozgalom céljaiból ered. Elég felidézni azt a két tényt, hogy a demonstrálók többsége fiatal fehér amerikai és a legnagyobb rendbontás olyan városokban történik, ahol kevés fekete ember él. Az is világos, hogy a mozgalom mögött egy jól szervezett agytröszt áll.

A mértékadó vélemények megoszlanak, hogy a mozgató erőt a szervezett intellektuális baloldal vagy az anarchista Antifa szervezkedés adja. Az tény, hogy a zavargások egyáltalán nem tűnnek spontánnak vagy a fekete lakosság által szervezettnek. Ez abból a törekvésből is kiderül, hogy míg a fekete állampolgárokat a rendőrségi túlkapások háborítják fel, ők nem kevesebb, inkább több rendőrt szeretnének az utcákon. Természetesen olyanokat, akik a törvény szellemében járnak el és mentesek a rasszista megnyilvánulásoktól. Ezzel ellentétben a BLM mozgalom egyik fontos követelése az úgynevezett „Defund The Police” szlogenben nyilvánul meg. Tehát azt akarják, hogy az önkormányzatok vonják el a működésre szánt pénzt a rendőrségi erőktől, és fordítsák más, a mozgalom által kitűzött célokra.

Akkor tulajdonképpen az anarchián kívül mi is ennek a mozgalomnak a célja? Amennyire ki lehet venni a mozgalmat gerjesztő hangokból, az indíttatás nem más, mint panaszok gyűjteménye. Fiatal, többnyire felsőfokú végzettséggel rendelkező radikálisok magát az országot összetartó elveket és erőket kívánják megsemmisíteni, és egy új, általuk elképzelt radikálisan más világot teremteni. Amennyire érthető a törekvésük, ez az új világ kommunista, szocialista és anarchista elvekre épülne, és nagymértékben nélkülözné a sajtó- és szólásszabadság jelenlegi amerikai értékrendjét. Azok számára, akik ismerik a jelenlegi felsőoktatási rendszert az Egyesült Államokban, ez nem túlzottan meglepő az elmúlt három-négy évtized fényében. Egy olyan nemzedék vette át a felsőoktatás irányítását az amerikai egyetemeken, amely alapjaiban kérdőjelezi meg a hagyományos amerikai értékeket és értékrendet. Egy olyan generáció, amely támogatja a revizionista történelmet, és amely nem hisz sem az amerikai tapasztalat és teljesítmény nagyszerűségében, sem abban, hogy a holnap mindig jobb lesz, mint a tegnap. Hivatalos álláspontjuk az, hogy le kell dönteni az amerikai múlt kiemelkedő egyéniségeinek szobrait, amennyiben a múlt nagy embereinek valamilyen tevékenysége ellenkezik a mozgalom mai értékeivel. A BLM egyik kedvenc törekvése a nem létező intézményes rasszizmus eltörlése. Ez azért különösen visszatetsző, mert amíg a rasszizmus természetesen létezik minden országban, az Egyesült Államokban is, az intézményes rasszizmus egyszerűen nem létező képződmény a mai Egyesült Államokban.

Donald Trump rendkívül sok jó, hasznos és használható elv hangoztatásával lett elnök, és becsületére legyen mondva, ezeket az elveket próbálta is megvalósítani, de személyisége, az országot megosztó gesztusai miatt ez nem sikerült. Így aztán ő is a probléma része lett, de politikusként nem egyedül. Az amerikai nagyvárosok jó része demokrata párti politikusok vezetése alatt áll. Ezek a politikusok arcpirító cinkossággal kezelik a városukban tomboló erőszakot. Motivációjuk egyrészt a hatalom megtartása, másrészt pedig a rendbontás felelősségének hárítása a rendőrségre, a rendfenntartó erőkre, az elnökre, a szövetségi kormányra, általában mindenkire, akik nem az ő újraválasztásukat segítenék.

A jelenlegi amerikai rendzavarás forrása természetesen és végső soron, mint mindig, gazdasági eredetű is. Egy olyan generáció nőtt fel, amely – szüleikkel ellentétben – nem gondolja, hogy neki jobb, könnyebb és gazdagabb lesz az élete, mint az előző nemzedéknek volt. A nyugati félteke dezindusztrializációja, Kína felemelkedése, a lakosság körében egyre inkább megfigyelhető tátongó jövedelemkülönbség és az ország felelőtlen politikusok általi eladósítása mind nagyban hozzájárulnak a jelen törekvésekhez. Így aztán amikor megkérdezik tőlem, hogy mi is a baj Amerikával, rendkívül nehéz egy gyors, pontos és intellektuálisan kielégítő választ adnom. Az objektív résztvevő csak remélni tudja, hogy hamarosan ismét azt az Amerikát látjuk, amelyet – most már évszázadokon keresztül – oly sok szabadságszerető ember nagyon szeretett.

A szerző amerikai–magyar jogász és üzletember