„Free” és nem „free”

A külföld előtti lejáratás semmivel sem különb attól, mint az átkosban volt a jelentésírás valakiről.

Lassan minden szavunkhoz, gondolatunkhoz odabiggyesztik, hogy ,,free”. Mindezt már Magyarországon is. Tudom persze, hogy ,,Nemzetközivé-hé lesz holnapra a világ”! – mármint szerintük. Szerintem meg nem.

Két fényképet nézegetek. Az egyiken Pogány Judit és Mácsai Pál őrséget áll az SZFE emeleti erkélyén. Felettük molinóra írva a mágikus követelés magyar fordításban: Szabad Színház- és Filmművészeti Egyetemet. És odaállnak portásnak. Az emeletre. Védik azt az alacsonyan berepülni szándékozó Vidnyánszky Attilától és az eddig vércseként az épület felett keringő és lecsapni szándékozó Rátóti Zoltántól.

Nézem a másik képet. Ott Mundruczó Kornél áll pólóban a velencei filmfesztiválon. A pólón a felirat: #freeSZFE.

Én pedig szégyellem magam. Nem amiatt, hogy utóbbi egy nemzetközi fesztiválon képviseli hazánkat. Arra büszke vagyok. Szégyellni azért szégyellem magam, mert egy pólóban nem veszünk részt öltönyös rendezvényeken. Az nem trendi, hanem udvariatlan és sértő. Azért meg még ennél is jobban szégyellem magam, ami a pólóra van írva. Mert az így árulkodás, mert az így cinkos összekacsintás a magyarországi baloldal viselkedésével, akik minden hazai történés kapcsán Brüsszelbe rohangálnak feljelentgetni. Ez pedig tudom, még véletlenül sem politika, hanem csupán ideológiamentes ,,szabadságkeresés”. Aha!

Véleményem szerint ez a külföld előtti lejáratás semmivel sem különb attól, mint az átkosban volt a jelentésírás valakiről, valakikről, hiszen a képhez tartozó tudósítás hangsúlyosan kiemeli, hogy szóban is tájékoztatták a nagyérdemű potentátokat a magyarországi ,,free”-ség fojtogató hiányáról.

Szememben tetézi ezt a bűnt, hogy érzékeny és jelentős teljesítménnyel bíró művészemberek teszik ezt, de lehet, hogy azt gondolják, csak ők lehetnek nagybetűs művészek, akiknek mindig és feltétlenül, így kell „free”-nek lenniük a saját hazájuk művészetét másképp gondolókkal szemben. Akinek ilyen ,,más” a véleménye, az meg járjon lesütött szemmel. Hiszen a nevezettek megmutatták és el is mondták, hogy mi az egyedüli, kizárólagos valóság.

Akiket minősít ez a pólófelirat, azok az újonnan megválasztott kuratórium tagjai, élükön Vidnyánszky Attilával. Ők milyen módon védekezhetnek? Jelenjenek meg külhoni vendégjátékokon mondjuk: #freenewBoard of Trustees pólókban a berlini, a cannes-i, avagy egy lappföldi fogadáson, ceremónián?

Természetesen ez elképzelhetetlen.

Az az egyetemi ifjúság, amelyik telefirkálja a tenyerét a szabadságvágy önmaguk számára is definiálatlan fogalmával, tájékozódtak-e arról szüleiktől, nagyszüleiktől, hogy e mögött a szó mögött mi rejtőzik? Az ’56-os forradalom szabadságvágyának fogalmát van-e kíváncsiságuk megismerni és összevetni a Vas utcai épületfoglalás és elbarikádozás zavaros szabadság­ideájával? Ezt megelőzően látták-e, ismerik-e az 50-es évek magyar gulágjának, Recsknek a történetét? Az arról készült dokumentumfilmben, a még élő és a recski tábort elszenvedett túlélők mesélnek arról, volt-e módjuk tüntetgetni ,,#freeRecsk” pólóban az 50-es évek elején. Talán ezek ismeretében az oly öntudatos SZFE diákjai el tudják képzelni, hogy mit takar valójában a szabadságvágyuk a demokratikus és szabad Magyarországon.

Kicsit elkanyarodtam írásom nyitógondolatától, így visszatérek ahhoz. Meggyőződésem szerint nem elegáns magyar művészeknek külföldön demonstrálni a közösségük ellen. Saját fészkünkbe nem piszkítunk. Az ENSZ-csapatok nem fognak bevonulni csak azért, mert változott az SZFE kuratóriumi összetétele. Azt is elképzelhetetlennek tartom, hogy bármely európai vagy akár tengerentúli ország a saját művészvilágának megosztottsága miatt más országokban vagy földrészeken keressen jogorvoslatot, mert egyik művészeti intézményébe új kuratórium választatott.

Az is kívánatos lenne, ha a természetes és feltétlenül szükséges anglicizmusokon túl itthon magyarul kommunikálnának művészeink mind szóban, mind írásban. A választékos magyar nyelv számos lehetőséget biztosít az önkifejezésre. Én ezt támogatom és nem supportolom, ahogy a barikádon levők jelezték levelükben támogatáskérésüket a külvilág felé.

Összegezve kérem, hogy szabadságvágyuk ne mások szabadságának korlátozását és meggyőződésük kizárólagosságát jelentse.

Az a mentalitásuk és eddigi gyakorlatuk meggyőződésem szerint itthon nem tartható tovább, amely szerint a pozíciókban csak a mi kutyánk kölykei maradhatnak benn, a többiek és a Vidnyánszky kinn!

Efelett eljárt az idő!

A szerző színművész