A Macron-doktrína

Vajon milyen elképzelésekkel érkezik a francia államfő a majdani Covid utáni új korszak liberális boszorkánykonyhájába?

Párizs, 2020. november 11. Emmanuel Macron francia elnök lerója kegyeletét az elsõ világháborút lezáró, compiegne-i fegyverszüneti egyezmény aláírásának 102. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a diadalívnél, Párizsban 2020. november 11-én. 1918-ban ezen a napon kötötték meg a fegyverszünetet az I. világháborúban részt vevõ országok. MTI/EPA/Yoan Valat Fotó: Yoan Valat

Éric Zemmour esszéista találóan fogalmazta meg ezt a különbségtételt: „A köztársaság és Franciaország két külön dolog, és az iszlamisták az utóbbit támadják.” Meglepő, de pont a francia elnök kanadai elvbarátja mondta ki egyenesen, hogy a szólásszabadságnak megvannak a maga korlátjai. A magyar alaptörvény egyébként egyértelműen fogalmaz: „A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának megsértésére.”

Mi sem mutatja jobban a francia társadalom megosztottságát, mint a közvélemény-kutatási eredmények szembeállítása. A francia muzulmánok 61 százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy az iszlám az egyetlen valódi vallás. Emellett a nem muzulmán vallású franciák 61 százaléka véli úgy, hogy az iszlám összeegyeztethetetlen a francia társadalom értékeivel. A franciák 59 százaléka szerint a Charlie Hebdo nevű újságnak „igaza volt”, amikor Mohamed prófétáról közölt karikatúrát (2016-ban még csak 38 százalékuk gondolta így).

Ezzel szemben a muzulmánok 69 százaléka véli úgy, hogy nem helyes kigúnyolni a vallási jelképeket. Samuel Paty meggyilkolása után októberben a francia válaszadók 87 százaléka vélekedett úgy, hogy a laicitás veszélyben forog, és az emberek 79 százaléka válaszolt igennel arra kérdésre, hogy szerinte az iszlamizmus háborút hirdetett-e a köztársaság ellen. Integráció helyett egy párhuzamos társadalom valóságát tükrözik a számok.

Macron Európa válságát három vízválasztó időszakra vezeti vissza: az 1945-ben létrejött multilateralizmus konszenzusának krízise, az 1968-as nyugati társadalom hanyatlása és az 1989 utáni, totalitarizmusellenesség válsága. A háború utáni időkhöz képest szerinte Európa már nem védelmezi az univerzális értékeket és a neokonzervativizmus megkérdőjelezte a nyugati demokrácia 1968-ban elért „érettségének” vívmányait. Azt is állítja, hogy az 1989 utáni generációk már nem ismerik a nyugati intellektuális élet totalitarizmusellenes harcát.

Azért a térségünkben akad olyan, aki igen. Orbán Viktor miniszterelnök a júliusi Európa cenzúrázatlanul konferencián tartott előadásában az elmúlt huszonkét évre vezette vissza Európa válságát: a 2008-as pénzügyi, a 2015-ös migrációs és a 2020-as koronavírus-válságra, amelyekre Európa nem tudott megfelelő válaszokat adni. A két értékelés nem zárja ki egymást, hiszen mindkét leírás a nyugati világ és az Európai Unió válságáról szól, csak más következtetésekre jut.

A mai európai jobboldal, amely az 1945 után kialakult kereszténydemokrata politika letéteményese (kellene hogy legyen) már nem sokban követi az alapító atyák doktrínáit. Az 1968-as liberális forradalom szellemi öröksége csapdában tartja a balliberális politikusokat és civil szervezete(i)ket; mindezzel szemben pedig ott áll a Macron által autoriterellenesnek nevezett, valójában inkább antikommunista meggyőződés, amely a nemzetállami szuverenitást képviselő közép-európai államok sajátja.

A francia elnök már készítgeti a föderális „európai politikai hatalom” intézményi alapjait: a következő EP-választáson olyan transznacionális listákat vezetne be, amelyeknek segítségével pártokat meghaladó európai vezetőket választhatnánk. Így jöhet létre egy olyan új szuverenitási forma, amely már nem nemzeti, hanem európai. Ahogy a már említett francia gondolkodó egy műsorban megfogalmazta: rá akarják kényszeríteni a magyarokat és a lengyeleket arra, hogy vessék alá magukat a nyugati országok multikulturális, feminista és LMBTQ-koncepciójának. Ez volna az a nemzetállami szuverenitást eltörölni célzó politika, amely mentén az „európai szuverének” akár az uniós támogatásokat is elvonnák azoktól az 1989-es országoktól, amelyekre nem tudják ráaggatni az 1968-as jelzőket.

A szerző titkárságvezető, Fidesz Külügyi Titkárság