Az viszont lássuk be, mégiscsak üde színfoltot jelentett a palettán, amikor a pornófüggők is bekerültek a képbe, jelesül egy tengerparti üdülőhelyen, ahol csúcsszezonban több tízezer ember hódol a párcserés szex iránti szenvedélyének, és esetünkben rekordidő alatt több százan össze is szedték a vírust. Ami persze százalékosan smafu, ezért aztán azonnal túlreagálással vádolták az egészségügyi hatóságokat, amikor azok bezárattak néhány bárt és arra figyelmeztettek, hogy egy ideig talán vissza kellene venni a libidóból. A pornófalut egyébként Michel Houellebecq már a kilencvenes évek végén megírta Elemi részecskék című regényében, de akkor még mindenki azt hitte, hogy az idevonatkozó passzus a szerző fantáziájának terméke, holott nem. Talán az egyetlen szinte dokumentarista rész a műben.
Itt persze még nincs vége a szárnyalásnak, tudniillik az is elképzelhető, hogy nemcsak a vírus nem létezik, hanem mi magunk sem. Ez már dupla pszeudó és tripla csavar, ahogyan azt Pajor Tamás énekelte a nyolcvanas években. Van az a verzió, hogy valamiféle szimulációban élünk, elemek vagyunk egy ismeretlen gépezetben, egy virtuális valóság termékei. Ezt a tételt ismerhetjük a Mátrix-trilógiából is, de Neo és Trinity röpködésének akadnak előzményei is, például Schrödinger macskája, akinek a történetét ugyan kevesebbet idézzük, mint Safranek gondolatait a Macskafogóból, de filozófiai értelemben hasonlóan izgalmas. Ebből, valamint Nick Bostrom svéd filozófus tételeiből kiindulva és mindezeket kibontva Rizwan Virk számítógéptudós arra a következtetésre jutott, hogy a valóság nem létezik, bábok vagy jobb esetben többé-kevésbé markáns karakterek vagyunk egy ismeretlen bábjátékos zenés-táncos darabjában. És mindez így is lesz mindaddig, míg el nem jutunk a technológiai fejlettségünk azon fokára, hogy már magunk is saját valóságot teremthetünk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!