Miért Rákóczi, s miért nem Pálffy?

A nemzet szabadságát Rákóczi örökségét követve őrizhetjük meg azokkal szemben, akik bármikor feláldoznák azt.

Budapest, 2014. február 21. II. Rákóczi Ferenc felújított lovas szobra, Pásztor János alkotása az átépítés alatt álló Kossuth téren 2014. február 21-én. MTI Fotó: Marjai János

Hatvanöt éve − az ötödik osztályba lépést követően − a Lehel utcai fiúiskolában, az úttörőavatás előtti napon így szólt hozzám Aratóné, az osztályfőnök: − Kisfiam, neked holnap nem kell fehér ingben jönnöd, mert te nem kapsz piros nyakkendőt.

A mai fiatalok kedvéért érdemes megjegyezni, hogy úttörőavatáskor az alsó tagozatos kisdobos diákok kék nyakkendőjét felváltotta az úttörők piros nyakkendője. A hajdani kommunista-szocialista rendszerben nem voltak cserkészek (őket betiltották), volt viszont a szovjet típusú úttörő mozgalom, amelybe beléptették a felső tagozatos diákokat.

Az osztályfőnök nem fűzött indoklást vagy magyarázatot a közléséhez, én pedig nem értettem a dolgot. Később tudtam meg, hogy a nem megfelelő származású, osztályidegen családok tagjait számon tartotta a rendszer. Az ilyen gyerekeket az osztálykönyvekben iksszel jelölték. Az iskola vezetősége ezzel figyelmeztette a tanárokat, hogy az érintett tanulók előmenetelét nem szükséges elősegíteni.

Sokan nem kedveltük azt a régi rendszert – igaz, az se minket. Éltünk benne, de nem szolgáltuk. Ma pedig nem kedveljük azokat a gyökértelen politikusokat, akiknek a magyarság csak annyiban fontos, hogy személyes előnyök fejében elárulják. Az európai nagypolitika szintjén manapság rendkívül élesen vetődik fel, hogy a magyar kormány hajlandó-e anyagi juttatásokért engedni az elveiből, feladja-e nemzeti szuverenitásunk egyes elemeit. Hála az égnek, éppen most mondtunk erre – a lengyelekkel karöltve – határozott nemet.

Tanulságos történelmi példa fűződik II. Rákóczi Ferenc nevéhez, aki 1711 végén Vaján találkozott gróf Pálffy János császári tábornaggyal. A fejedelem emlékirataiból jól kirajzolódik, hogy ő, az ország egyik legnagyobb földbirtokosa, akinek mindenki másnál több veszíteni valója volt, miként viszonyult a saját személyes érdekeit érintő ajánlatokhoz.

„Amikor egyedül maradtunk Pálffyval, biztosított a császár jóakaratáról, és arra buzdított, írjak e fejedelemnek egy hódoló levelet, és ha ezt megteszem, biztosíthat róla, hogy a császár a nemzetnek éppúgy, mint az erdélyieknek, megadja törvényeken alapuló minden szabadságát és általános bocsánatot mindazoknak, akik még fegyverben vannak. Ami pedig az én személyemet illeti, nincsen olyan becsület, méltóság, kedvezés és vagyon, amelyet ne remélhetnék, az erdélyi fejedelemség kivételével. […] Biztosítom róla, hogy […] ami az én személyemet illeti, én abban nem veszek részt, mert jól tudom, hogy a császár miniszterei nem engedik majd, hogy a nemzet a szerződés gyümölcseit élvezhesse, és így egy napon majd hazám árulójának tekinthetnek, aki személyes érdekeit előnyben részesítette a nemzet érdekeivel szemben.”

Rákóczi elutasította a császár ajánlatát, és inkább a száműzetést, vagyis a rögösebb, de tisztességesebb utat választotta. Tárgyalópartnere, Pálffy az ellentétpárja volt. Tehetséges hadvezérként a Habsburg-ház érdekeit szolgálta, és ezért az Aranygyapjas Rendtől a nádorságig mindent megkapott. Becsületes, hazafias érzelmű magyarok szemében mégsem ő, hanem a nagyságos fejedelem az igazi példakép. Miért? Mert a nemzet szabadságát ma is Rákóczi szellemi örökségét követve őrizhetjük meg azokkal szemben, akik készek azt bármikor feláldozni.

A szerző író, újságíró