Nemesek és közrendűek közös karácsonya

Az eltérő társadalmi helyzetű emberek egykor jól kiegészítették egymást a gazdálkodásban és az élet egyéb területein is.

Kolozsvár, 2020. december 1. Karácsonyi díszkivilágítás Kolozsvár központjában 2020. december 1-jén. MTI/Kiss Gábor Fotó: Kiss Gábor

Gróf Festetics Ilona már nem él. És elhunyt sajnos egy másik emlékező, a Belgiumban élt báró Buttler Klára (asszonynevén Szalachy Buttler Klára) is. Ő 2004-ben beszélt fiatalabb éveiről, szüleinek, nagyszüleinek életéről. A Buttler család egykor a nógrádi Magyarnándor melletti kelecsénypusztai kastélyban élt, s ehhez a helyhez kötődtek Klára asszony régi karácsonyi emlékei.

„A papám szigorú, de jószívű ember volt. Szerették az emberek. Sokszor jöttek hozzá a környékbeli falvakból egy kis kocsi fáért, szénáért, kukoricáért, és ő soha nem mondott nemet. Hatvan-hetven fejőstehenünk volt. A napi fejés után harangszó jelezte, hogy jöhetnek az asszonyok a tejért. Házaspárnak egy liter, és minden gyerek után fél liter tej járt. A karácsonyokat is a majorbeli családokkal együtt ünnepeltük. A szalonban egy szépen feldíszített, hatalmas karácsonyfa állt. A férfiak az udvaron gyönyörű szentföldi lármát csaptak. Volt, aki furulyázott, mások csengőket, kolompokat ráztak, ostorokat pattogtattak, sípoltak vagy kürtöt fújtak. Amikor csend lett, mindenki bejött a kastélyba. A gyerekek karácsonyi énekeket énekeltek, papa pedig boldog ünnepeket kívánt. Ezt a szokásos borkimérés követte, majd a mamám mindenkinek ajándékot adott.”

Marxista írók és historikusok a lehető legrosszabb színben igyekeztek ábrázolni a földesurak és a földművesek viszonyát. Leírásaikból hiányoztak e viszonynak az együttélésből, az egymásrautaltságból, a kölcsönös megbecsülésből fakadó valóságos elemei. Márpedig voltak ilyenek, és nem csak ünnepi alkalmak idején.

Kubik György, a fiatalon elhunyt helytörténész (1957−2011) írta Hács története című kötetének (Zánka, 2011) Béndekről szóló részében, a felvidéki eredetű Bánó család somogyi (felsőmocsoládi) ágát megalapító ifjabb Bánó Ivánról:

„Mezőgazdasági főiskolát végzett Kassán, majd Pécsre került gyakornoknak. 1914-ben bevonult a pécsi huszárokhoz, az orosz frontra küldték hadnagyi rangban. 1915-ben olyan súlyosan megsebesült, hogy leszerelték. (…) A környező birtokosokkal korrekt viszonyt ápolt, rendszeres volt a társadalmi érintkezés, hiszen Bánó Iván 1932 és 1944 között országgyűlési képviselő volt az igali kerületben. Munkásaival, cselédeivel szigorú, gondoskodó és segítőkész volt. Ha valaki bajba került − elpusztult egy állata, vagy kifogyott az élelme −, segített. (Béndekiek mesélték, hogy nyár elején képes volt bemenni egy-egy cselédje kamrájába és megnézni, hogy az élelmiszerkészlet kitart-e az aratás utáni időszakig.) Nem akarta, hogy a munkásai hiányt szenvedjenek, ennek a munka is kárát látta volna. Nem ajándékot adott, amikor lehetőség volt rá, a kisegített családfők valamilyen formában becsülettel visszafizették a kapott javakat.”

Daniel Speer, a kalandos életű német muzsikus-író a XVII. század derekán hosszabb időt töltött Magyarországon. Úti élményeiből 1683-ban érdekes könyvet jelentetett meg Magyar Simplicissimus címmel. Ebben többek között megjegyzi: „A magyarok (…) inkább meghalnak, mintsem más nemzetek uralkodjanak rajtuk. (…) Kassától Erdélyig a nemes, a polgár és a paraszt ifjú korától katona.”

Az eltérő társadalmi helyzetű emberek egykor jól kiegészítették egymást a hadviselésben, de így volt ez a gazdálkodásban és az élet egyéb területein. A hajdani nemesek és közrendűek mai utódai − a nemzeti összetartozás jegyében − békében és szeretetben élhetnek és ünnepelhetnek. Maradjon ez így, ne csak karácsonykor, hanem azon kívül is.

A szerző író, újságíró