Gyakran előkerül a kérdés, helyes-e, hogy szeszt is felszolgálnak a parlamenti büfében? Kétkezi ember kapásból vágja a választ: dehogy helyes! Ha a munkahelyen tiltják a piát, miért lenne kivétel az Országház? Az is munkahely, még ha olykor örömtanyára emlékeztet is. Anélkül, hogy deheroizálnánk törvényhozóinkat, ismerjük el, némelyik képviselő felszólalása olykor afféle pohárköszöntőre emlékeztet. (Főleg, ha „feles” törvény kapcsán emelkednek szólásra).
A szesztémát elemezve megkerülhetetlen a piros fejű exminiszterelnök. A rafinált Gyurcsány pontosan tudja, hogy a romantikus magyar néplélek valahol a szíve legmélyén kedveli, sőt magáénak érzi az italos embert. Még a mondás is úgy szól: akkor szép a magyar, ha részeg. Nincs is olyan nótánk, amelyben ne lenne ott valamilyen változatban, akárcsak körülírva is a beborozott, netán hullarészeg férfiember. „Vörösbort ittam az este!”, „Részeg vagyok, rózsám, mint a csap!” Stb. Magyar ember megbocsát, mit megbocsát – keblére öleli borissza honfitársát.
Alighanem erre spekulál a szemlőhegyi konspirátor is: egy italos Gyurcsányban szesztestvérek potenciális szavazata lapul. Vegyük végre észre, hogy Láriferi – aki egyébként borásznak tanult (még a diplomamunkáját is ebből koppintotta) – valójában egy ügyesen fölépített stratégiai alkoholista!
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy igazából nem is szereti a szeszt, csak politikai haszonlesésből szokott berúgni. Frászt! Civilben is masszív fogyasztó, ám ezzel így, önmagában még nem tudna kiemelkedni a szoros magyar élmezőnyből. Kérkedve mutogatja tehát borvirágos orrát a sajtónak, szivárogjon csak ki minél hangosabban: italos a pártvezér.
Láriferi nem hülye, csak minket gondol annak.
Legyünk résen! Proszit!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!