A példák tettre bírnak

A magyar családok többsége szerint a nő és férfi alkotta család szeretet- és szolidaritás közösség.

Fotó: FJ Mol Forrás: Wikipedia

A hagyományos, XIX. századi családi élet XX. századi zsákutcáját leghamarabb Ibsen és Strindberg, két skandináv író fogalmazta drámába. Nóra c. darabjában Henrik Ibsen a széltől is óvott nőt, a Babaházban tartottat állította a középpontba. Babaház – ez egyébként a dráma eredeti címe is! Ahol gügyögnek a nőhöz. Ahol a feleség – nem a szó eredeti értemében – egy egésznek a fele. Ahol a családon belüli státusa nem sokban különbözik a gyermekeitől. Ahol – ha lázadni akar – önálló, dolgozó nővé kell válnia.

A másik zsákutca jelzésére Strindberg vállalkozott. Nála a férj és a feleség – férfi és nő – a társadalmi konkurenciaharc párosaként jelenik meg, mint egymás intellektuális, érzelmi és szexuális ellenfelei. Mi több, ellenségei (Haláltánc, Júlia kisasszony). A lakóhely és a munkahely modern, XX. századi elkülönülésével, szétválásával, a nők tömeges, családon kívüli munkavállalásának, a „dolgozó nőnek” a megjelenésével ez utóbbi zsákutca vált tipikussá. Akik ma ebben tévelyegnek, azoknak nem új családi lehetőség, de kényszerűség napjaink összezártsága.

Úgy tűnik, a magyar családok többsége szerint a nő és férfi alkotta család az „szeretet- és szolidaritás közösség” (Szentszék, Családjogi Charta, 1983), amely egyetlen intézményként képes – a társadalom más tényezőivel együttműködve – az emberi személyiség teljes kiérlelésére. E meggyőződés szerint a család (nem az LMBTQ alkotta) az ember (emberiség) önazonosságának a biztosítéka.

Több ezer éves igazság rejlik a mondásban: Verba docent, exempla trahunt – A szavak tanítanak, a példák tettre bírnak. Így álljon itt egy meggyőző magyar példa, egy XVII. századi „dolgozó nő”, Lorántffy Zsuzsanna példája! Sorsában osztoztak azok a XVI–XVII. századi magyar nagyasszonyok, akiknek férjeit a hivatal, a katonáskodás, a diplomáciai szolgálat vagy éppen a száműzetés olykor évekre elszólított a családi tűzhely mellől.

Lorántffy Zsuzsanna 16 évesen esküdött hűséget az akkor 23 éves I. Rákóczi Györgynek, az 1630-ban erdélyi fejedelemmé választott társnak. Míg férje az Erdélyi Fejedelemség katonai-politikai ügyeivel foglalkozott, addig Lorántffy Zsuzsanna nyomdát újíttatott föl, öntőműhelyt létesített nem csupán ágyúk, de templomi harangok öntése céljából, ellátta a hódoltsági területeket az első magyar nyelvű bibliával, Károli Gáspár művével.

Ő maga is írt. Lorántffy Zsuzsanna az első magyar asszony, akinek nyomtatott könyve jelent meg, mégpedig Mózes és próféták címmel. Protestáns meggyőződését fel nem adva nyújtott békejobbot a katolikus egyháznak. A pálos szerzetesrendet komoly anyagi támogatásban részesítette, mellette segítette a munkácsi görögkatolikus püspökséget is. Öt gyermeknek adott életet, akik közül négyet eltemetett.

Férjét is elkísérte utolsó útjára, Erdélynek azt a fejedelmét, aki végrendeletében – 32 együtt töltött év után – ilyen vallomással búcsúzott tőle:

„Édes atyámfia, szerelmes feleségem! Bizonyságot teszek az Isten és az ő szent angyalai előtt, hogy mitől fogva az Úr Isten összehozott bennünket, se szebbet, okosbat, gazdagabbat s akármi dicséretre méltó személyt náladon kívül nem láttam, néztem; s hozzád igaz, tökéletes szeretettel voltam. Köszönöm, édesem, az énhozzám való igaz szeretetedet…!”

Férje halála után birtokára visszavonulva építette ki korabeli magyar Oxforddá Sárospatakot. Az akkori világ legnagyobb pedagógusát, Koméniusz Ámos Jánost hívta meg a pataki kollégium élére. Végrendeletében Sárospatakot „jószágaival együtt” „az egész nemes Magyarországnak” hagyta örökül.

Verba docent, exempla trahunt…

A szerző nyugalmazott rádiós újságíró