Brüsszelre vetjük szemünket!

Bár a magyar gazdaság is visszaesett, a mi valamivel több mint ötszázalékos recessziónk jóval kedvezőbb az ­uniós országok mínusz 6,4 százalékos átlagánál.

Fotó: OLAH GERGELY MATE Forrás: MKIK

Óriási gondot jelent az is, hogy döcögve, felettébb lassan haladnak a kontinensen az oltások is, ami arra utal, hogy a korlátozások feloldása, a fellendülés is később kezdődik el, mint a tengerentúlon. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági károk is súlyosabbak lesznek, vagyis erőteljesebb kármentésre lenne szükség ezek mérsékléséhez. Ez mindenkinek az érdeke, az EU tagországai ugyanis alapvetően a belső piacból élnek, továbbá az idegenforgalom, vendéglátás szerepe is erősebb a nyugati államokban, mint például nálunk. A legnagyobb csapást a déli tagállamok szenvedik el, amelyek bevételei között a turizmusnak meghatározó a részaránya. Említhetjük az olaszokat, a görögöket, a spanyolokat, a portugálokat, a franciákat, ideértve természetesen Horvátországot is.

Az északi, exportorientált államok, mint például Németország, a kínai keresletre alapozva könnyebben kilábalnak – miként ez a 2008-as válság után is bebizonyosodott.

Emlékezzünk csak! 2012. július 26-án hangzott el Mario Draghi, az Európai Központi Bank akkor kevesebb mint egy éve hivatalban lévő elnöke szájából méltán leghíresebb mondata, miszerint az EKB bármit megtesz – „what­ever it takes” – annak érdekében, hogy megmentse az ­eurót. Az adósságválság csúcsán tett fogadalom jelentőségét nem lehet alábecsülni, az európai integráció szempontjából az elmúlt évtized legfontosabb kijelentése volt. Annak fényé­ben különösen, hogy a következő években ezt a fogadalmat valódi tettek is követték: állam-, majd vállalatikötvény-vásárlások, célzott banki hiteltámogatás, az alapkamat levitele negatív tartományba, a bajba jutott tagállamok kötvényeinek vásárlása, általában aktívabb jegybanki politika kialakítása.

A lépésekhez sikerek társultak. Kétségtelen eredmény, hogy mérséklődött a nagy bajban lévő országokon (Portugália, Olaszország, Görögország, Spanyolország, Írország) lévő nyomás, csökkent államkötvényeik felára, csökkent az ott működő vállalatok által a hitelekre fizetendő kamat, beindult a hitelezés, a bajban lévő gazdaságok többsége ismét talpra állt. Joggal érdemelte ki az „euró megmentője” titulust Mario Draghi, aki immár az új olasz miniszterelnök. Olaszországot megmentő nagy gazdasági programja pedig pont az uniós csomagra épül.

A késlekedésnek nagy ára lesz. A délieknek juttatott gyors és nagy összegű uniós pénzek nélkül ugyanis tovább nő majd a különbség a két régió között, ami azt jelenti, hogy fokozódnak az EU-n belüli feszültségek. Most Brüsszelen lenne a sor, nem az Európai Központi Banknak székhelyet adó Frankfurton, hogy megmutassa: bármit megtesz az eurózóna megmentéséért. Ha emlékezetünk nem csal, Orbán Viktor miniszterelnök már többször is kiállt a magyar gazdaság védelme érdekében. Úgy tűnik, trendiesen szólva, bejött.

A szerző a Figyelő főszerkesztő-helyettese