Egy buliban Zuckerberggel

Már liberálisok is kezdik félteni a szólás­szabadságot amiatt, hogy mekkora politikai hatalomhoz jutottak a médiaóriások.

zuckerberg Forrás: unsplash

Az 1980-as években igen elterjedtek voltak a házibulik Budapesten. A ma már szerencsére elképzelhetetlen vörösboros kóla és a házilag eszkábált hifi időszaka volt ez. Egyes helyeken volt házirend is. Le kellett venni a cipőt az előszobában, vagy az ilyen alkalmakról távol maradó szülők hálószobájába nem volt szabad bemenni. A normasértők kidobása a házigazda előjoga volt.

Most házibulit tart a világ. Mi, csaknem hárommilliárdnyian, ugyanabba a buliba hívattuk meg vagy egyszerűen hívtuk meg magunkat, senki nem kényszerítette ránk a részvételt. A Facebookon (Fb) klikkesedve, csoportokba verődve töltjük el ébrenléti időnk jelentős részét, megvitatva a magánéletünket, a közügyeket, fizetett hirdetések, reklámok között szlalomozva. Egy idő után már keserű a szánk íze: rádöbbenünk, az Fb mindent tud rólunk, szűrve tálalja a tartalmat vagy letilt, mi pedig veszítünk. Mark Zuckerberg, a házigazda, kidobott bennünket a lakásából.

Zuckerberg pars pro toto, rész az egész helyett, ahogyan a Facebook is. Összességében az amerikai techóriásokról, az Fb mellett a Microsoftról, az Alphabetről (Google), az Amazonról és a Twitterről van szó, amelyek éves összteljesítménye megfelel Hollandiáénak. A globális technológiai ipar eluralta az életünket, még azokét is, mint e lap szerkesztősége, ahol pedig nem a globalizáció hívei ülnek. Ezt a cikket az egyik techóriás csevegőalkalmazásán egyeztettük a szerkesztővel, egy másik programján írtam meg és egy harmadikon küldtem el. Nem volt kérdés, hogy ha a globális ipar világszenzációként tudott eladni – és értékesít a mai napig szakadatlanul – egy félbevágott buciba szendvicsként tett marhahússzeletet, valamint egy régen kóladióból, ma már ki tudja, miből kinyert barna löttyöt, akkor a technológiai forradalom is menni fog neki. Olyan szükségletünket fedezték fel és aknázzák ki, amelyről a kétezres évekig magunk sem tudtuk, hogy létezik: a végtelen információéhséget.

Ha az 1990-es években, amikor már derengett pedig, mi az internet, megkérdezik, hogy vajon szerintünk a Facebookot Észak-Koreá­ban vezetik be kötelező jelleggel vagy Amerikában, önkéntes alapon, habozás nélkül az elsőre szavaztunk volna. Ördögi mesterterv: pénzt adunk a kenyérért, a tejért, a közlekedésért, a strandbelépőért és a legtöbb termékért, szolgáltatásért, amelyet igénybe veszünk. Az Fb-ért, a Messengerért, a Google keresőjéért, a YouTube-ért, a Twitterért nem adunk egy fillért sem. Pénzben legalábbis. Mégis sokkal nagyobb árat fizetünk értük, mint ha havi ezer forintot kérnének. (Amit sokan meg is fizetnének.) A mindennapi figyelmünk jelentős részét adjuk a szolgáltatásaikért, felkínálva egyben a lehetőséget, hogy strukturálják a gondolatainkat, formálják az ízlésünket, beleértve a politikai ízlésünket is természetesen. A látszólagos ingyenesség biztosítja a legszélesebb körű elérést.

Amerikában óriási most a felfordulás. Különösen a tavaly novemberi választások, illetve azóta, hogy Donald Trumpot lekapcsolták a közösségi médiáról. És óriási a bizalomvesztés is. Tucker Carlson – a Fox News jobboldali hírcsatorna egyik arca – a héten arról ír, liberális milliárdosok, így Craig Newmark és Soros György finanszírozzák a technológiai óriásokat jó színben feltüntető tanulmányokat. Carlson szerint Newmark áll a hátterében a New York-i Egyetem dolgozatának, amely azt igyekszik cáfolni, hogy a közösségi platformokat működtető óriásvállalatok hátrányosan különböztetik meg a konzervatívokat.

Most, hogy Trumpot már sikerült elintéznie a médiának, a Facebook a Big Tech kaliforniai emberét, Gavin Newsom demokrata párti kormányzót vette a védelmébe. Úgy egyengeti az útját az újraválasztás felé, hogy nem lehet a Facebookon hirdetésekkel támogatni a visszahívását szorgalmazó kampányt. Ez persze bevételkiesés a cégnek. De lehetnek magasabb rendű célok, amelyek megérnek egy kis aprópénzt. A Big Techből három vállalatnak is Kaliforniában van a székhelye. Zuckerbergé a buli, ő mondja meg, kinek lesz fel is út, le is út! Álságos dolog szabályzatok, algoritmusok és tényellenőrök mögé bújni, hiszen: ki ellenőrzi a tényellenőröket? (Érdekes ismeretelméleti kérdés egyébként.) Közben az amerikai jobboldalról sokak olyan alternatív médiafelületekre térnek át, mint a Gab, a MeWe, a Rumble vagy a Telegram.

Már liberálisok is kezdik félteni a szólás­szabadságot és a demokráciát amiatt, hogy mekkora politikai hatalomhoz jutottak a médiaóriások. „Cenzúrázhatja-e a Twitter és a Face­book Trumpot a demokrácia nevében?” – teszi fel a kérdést Iván Schuliaquer a pedig kifogástalan liberális pedigréjű Open Democracy oldalon, amely Soros Nyílt Társadalom Intézetének társfinanszírozásában jelenik meg. Schuliaquernek ellenszenves Trump és a jobboldal, ezért személy szerint tetszik neki, hogy csuklóztatja őket a Big Tech, de intézményi szinten veszélyes precedensnek tartja: nem az a megoldás, hogy cégek kezébe adjuk a demokrácia menedzsmentjét.

Ha valakinek nem tetszik a hamburger és a gyorsétterem, áttérhet a slow foodra. Akinek nincs ínyére a Facebook vagy a YouTube moderálási és cenzúragyakorlata, átmehet a Gabre és a Rumble-ra. De ez önmagában kevés: míg a fast foodnak nincsen közvetlen politikai következménye (közvetett persze van: része az amerikai soft powernek), a Big Technek nagyon is. A bőrünkre megy. A tömegdemokrácia feltételrendszerében nem elég, ha Amerikában százezrek másra térnek át a Face­bookról vagy a Twitterről: egy választáson tízmilliók megnyeréséről van szó. 2022-ben Magyarországon is példátlanul nagy szerepet kapnak majd a kampányban a közösségimédia-felületek. Összességében is egyre inkább ezekre összpontosul a médiafogyasztásunk, ráadásul 2022-re a már az interneten felnőtt Z generáció újabb évjáratai válnak választópolgárokká 2018-hoz képest.

A Big Tech óriási tőkével, innovatív és krea­tív energiával rendelkezik, fejlesztői a világ legjobbjai közé tartoznak, lobbiereje is óriási. Háttérbe szorításának a 2020-as amerikai választások után még kisebb az esélye, mint amikor Trump irányította a Fehér Házat, a republikánusok pedig a szenátust. Tetszik vagy sem, a következő és a következő utáni választásokat is a Big Tech erőterében kell megvívni Amerikában és Európában egyaránt. A társadalom és a politika egyetlen eszköze, hogy jogi úton szorítsa rá a technológiai vállalatokat a tisztességes magatartásra, kipuhatolva az ehhez szükséges mozgásteret. A piac megtartása a Big Tech alapvető érdeke, de kérdés, milyen áron.

Az ausztrálokkal folytatott – némileg más eredetű – vitában a Facebook és a Google megfenyegette a kontinensnyi országot, lekapcsolja a szolgáltatásáról, ha sokat durcáskodik. Törökországban új szabályozással szorítanák rá a Facebookot a jobb moderálásra. Magyarországon a tavaszra ígért „Facebook-törvényt” nemcsak a közvélemény és a felhasználók, hanem minden bizonnyal az érintett vállalatok is érdeklődéssel várják. Ha beválik, precedenst, a 2022-es kampányra pedig új viszonyokat teremthet. Ha száz éve sikerült három tucat részre vágni a Standard Oilt, a kor óriásvállalatát, később pedig a nagybankokat is rászorítani a tisztességesebb piaci magatartásra, Zuckerbergékkel is megbirkózhat a világ. A nagy cégek mit sem érnek, ha nem vesszük a benzint, a hitelt, nem nézzük a temérdek hirdetést.