Miután a történetet kis rovatomban megírtam, lapunk is kapott egy dörgedelmes „Rejtő Jenő-levelet”. Vidor elnök úr azonnali helyreigazítást kért, ellenkező esetben bírósági pert és tetemes kártérítési igényt helyezett kilátásba. Nos, helyreigazítást nem kapott, kapott viszont útbaigazítást először a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól, majd – fellebbezése nyomán – a Fővárosi Törvényszéktől. Mindkét testület elhajtotta keresetestül, mindenestül.
Aki azt hinné, hogy kilátástalanék ezek után visszavonultak, jó útra tértek, nagyot téved. Ezt onnan tudom, hogy azóta egy a cikkemen felbátorodó újabb nyugdíjas asszony keresett meg a maga kálváriájával. Szegény speciel hagyatéki ügyben fordult Vidor humanistáékhoz – most ő is fut a pénze után. A különbség csak annyi, hogy tőle már 210 ezer forint „adományt” kasszíroztak be a Vidor-betyárok. Mutatta is a dokumentumot az asszonyka – pecsét ezúttal sem volt elnök úrnál. (A kalligrafikus ákombákomokkal írt „elismervény” nem ment volna át egy magára valamit is adó kisegítőiskola szépírás-felvételijén…) Pár napja pedig egy bánatos férfiember hívott fel (szintén a cikkemen felbuzdulva), őt 130 ezerrel rövidítették meg az anyaszomorítók. Tőle tudom: ha az ember beüti a számítógépbe a „Kilátástalan Ügyek Harca Jogvédő Egyesület károsultjai” szöveget, első találatként a mi humanistáink jelennek meg a képernyőn…
Mit is írhatnék tanulságképpen a végére? Talán azt, hogy kellő fenntartással kezeljük a ránk „vidorgókat”. Hiszen, ahogy a napi politikából is tudjuk, nem mind jogvédő, aki annak mondja magát. Némelyik Justitiát is átejtené.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!