A német megszállás alatt álló országban a sikertelen kiugrási kísérletet követően, 1944 őszén a magyar katonák ellentmondásos helyzetben találták magukat. Két megszálló nagyhatalom hadszíntere volt Magyarország, ahol sem a németek, sem a szovjetek nem magyar érdekekért küzdöttek. A németek oldalán még harcoló magyarok a hazájukat védték, viszont ezzel a német megszállást hosszabbították meg, míg a Vörös Hadsereg oldalán küzdők a szovjet megszállást segítették elő. Budapest ostromában ugyan mindkét oldalon harcoltak magyarok, mégsem lehet azt állítani, hogy a magyarok győztesen kerültek volna ki ebből a küzdelemből, melynek utolsó epizódja 1945. február 11-én a kitörés volt.
Budapestet 1944 karácsonyán kerítették be a támadó szovjet csapatok, viszont még megelőzőleg nyilvánította Adolf Hitler erőddé a magyar fővárost, egyúttal az ott lévő védőknek megparancsolta az utolsó töltényig való harcot. A több mint ötven napig tartó küzdelmet követően a védők külső segítségben már nem reménykedhettek, élelmiszerük kevés volt, a katonák éheztek, ahogy a lakosság többsége is. A rendelkezésre álló lőszer is megfogyatkozott, egyes lőszerfajtákból már csak egy napra volt elég. A főváros eleste nem volt kérdéses, az viszont még nem dőlt el, hogy mi lesz a védők sorsa.
Hitler parancsával ellentétesen Karl Pfeffer-Wildenbruch tábornok, a budapesti német csapatok főparancsnoka a kitörés mellett döntött. Az akciónak viszont már nem elsősorban katonai célja volt, hanem az, hogy a védők elkerüljék a szovjet hadifogságot. A kitörők első hulláma ugyan áttörte a szovjet ostromgyűrűt, de a Bolyai Akadémiánál nem tudott messzebb jutni, ott végleg megállították őket. A kitörők második és harmadik hulláma viszont a felnyitott szovjet ostromgyűrűn mellékirányokban kijutott Budapestről, és az erdős-hegyes terepen át elérte a Nagykovácsi körüli erdőket, amelyek gyülekezési pontként voltak kijelölve. A kitörők többsége innen nyugat felé próbált átjutni a saját állásokig, bár addigra a szovjetek már záróvonalat állítottak fel, ennek ellenére mégis több mint hétszázan elérték a saját állásokat. A többiek a kitörők közül elestek, hadifogságba kerültek vagy a fogságba esést követően kivégezték őket.