Zuckerbergék szép új világa

Transznacionális techóriások és gigacégek harca a nemzetállamok ellen.

Washington, 2020. október 28. Mark Zuckerberg, a Facebook internetes közösségi portál vezérigazgatója egy képernyõn, az amerikai kongresszus washingtoni épületében, a Capitoliumban a szenátus kereskedelmi bizottsága által tartott távmeghallgatáson 2020. október 28-án. A szenátus a Twitter, a Facebook és a Google vezérigazgatóit hallgatta meg. MTI/EPA pool/Michael Reynolds Fotó: Michael Reynolds

A XXI. század legnagyobb kihívása, hogy a transznacionális gigacégek és pénzintézetek, s az ezeket tulajdonló szűk globális pénzügyi és gazdasági elit a nemzetállamok háttérbe szorítására, durvábban szólva megsemmisítésére tör, s egy világtársadalmat kíván felépíteni – az ő irányításuk alatt. Honnan veszik ehhez a bátorságot? Miért gondolhatják azt, hogy ők többek és jobbak, mint a nemzetállamok, amelyek mind a mai napig a tágabb emberi közösségek identitásának természetes kereteit adják?

Ennek sokféle magyarázata van, tény azonban, hogy a világbékét elhozó világtársadalom, a népek és emberek egyesülésének és egyenlővé válásának víziója többek között a felvilágosodásban, a baloldali és liberális gondolkodók, a szabadkőművesek és az illuminátusok körében jelent meg először, ám kellő erő és forrás a világmegváltó cél megvalósításához sokáig nem állt rendelkezésre, a nemzetállamok szilárdan álltak a lábukon egészen a XX. század végéig.

Ebben az állapotban történt lényeges fordulat az elmúlt harminc-negyven évben: a gazdasági és pénzügyi folyamatok globalizálódásával, a globális profit megjelenésével létrejött a gigacégek és globális bankok olyan köre, amelyik jövedelmét, vagyonát és befolyását illetően a nemzetállamok szintjére, sőt azok fölé emelkedett. Innentől fontos mondatot idéznék a CEO-társadalom című, a Pallas Athéné Kiadónál 2019-ben megjelent könyvből: „Az egyensúly 2000-ben billent át, amikor az amerikai Institute for Policy Studies jelentése alapján kiderült, hogy a vállalati jövedelmek és az országok bruttó nemzeti össztermékének (GDP-jének) összehasonlításában a világ legnagyobb gazdaságai közül ötvenegy vállalat, negyvenkilenc pedig nemzetgazdaság volt.”

A világ helyzete tehát az elmúlt húsz évben gyökeresen megváltozott: a globális piac szereplői, a gigacégek irányítói, az úgynevezett CEO-k (Chief Executive Officers, azaz vezérigazgatók) a nemzetpolitikák irányítóival egyenrangúnak, de a legnagyobbak – Roth­schild, Rockefeller, Morgan, Harriman, Baruch, Loeb, Schiff, Goldman, Warburg, Carnegie dinasztia stb. – már régen a nemzetállamok felettinek érzik magukat, és eszerint is cselekednek: ők akarják meghatározni, hogy mi a közjó, és hogyan alakuljon a világ jövője.

Ebbe a körbe kerültek bele az elmúlt évtizedben a techóriások – Facebook, Twitter, Amazon, Google, Microsoft stb. – is, amelyeknek szintén elképesztő bevételeik vannak. Ezeknek a cégeknek olyan bevételük van, amelyekkel már számos fejlett nyugati nemzetállam fölé emelkedtek, így például a Microsoft és az Apple együttes értéke magasabb, mint a német DAX-indexben szereplő összes cégé (!). Vagyis sajátos ipari-szolgáltatói állammá, sőt birodalommá váltak. Forrásaik pedig évről évre exponenciá­lisan növekednek (a pandémia ideje alatt is).

De a techóriások és a pénzügyi-kereskedelmi gigacégek közötti nagy különbség, hogy utóbbiakkal szemben az előbbiek egyfajta „tudatipart” működtetnek, befolyásuk van arra nézve, hogy az emberek az egész világon miről beszéljenek, gondolkodjanak, milyen szavakat használhassanak, és miket kell elkerülniük, ha nem akarnak kommunikációs karanténba (is) kerülni. A Big Tech cégeinél tehát a pénzügyi hatalom szellemi hatalommal is társul, s ez így együtt eddig soha nem látott veszélyeket jelent a világra nézve.

Viccesen fogalmazva, Zuckerberg befolyása a világon élő hét és fél milliárd ember véleményének alakulására „minimális, szinte elhanyagolható”: 2017-ben már több mint kétmilliárd aktív felhasználója volt a 2004-ben indult Facebooknak, az internethasználók több mint negyven százaléka használja a platformot. Nagyon nem mindegy, hogy a Face­bookot irányító Mark Zuckerberg mit gondol a világ dolgairól, mit gondol hazafiságról, nemzettudatról, kereszténységről, mit gondol a liberalizmusról, a globalizmusról, a multikultiról és a genderelméletekről, mit gondol az ­LMBTQ-csoportokról, és mit gondol Soros György nyílttársadalom-elméletéről.

És mondjuk az sem mindegy, hogy a másik gigászi weboldal, a 2006-ban indult Twitter alapítója és vezetője, Jack Dorsey mit gondol a fentiekről – hogy csak kettőjüket emeljük ki a techóriások vezetői közül. Utóbbi fiatalembert, azt hiszem, könnyebben jellemezhetjük: ő kezdettől fogva neomarxista nézeteket vallott és vall, ebben végtelenül következetes. Ebbéli következetessége okán igazán nem csodálkozhatunk azon, hogy néhány nappal a washingtoni kongresszusi épület, a Capitolium megrohamozása után vett egy nagy levegőt, és az idők végezetéig letiltotta Donald Trump még hivatalban lévő amerikai elnök Twitter-fiókját.

Zuckerberg már problémásabb eset. Egy ideig ugyanis azt vallotta – betartva az ­1996-os amerikai kommunikációs törvény 230. paragrafusát –, hogy ideológiai-politikai vitákban a Facebooknak semlegesnek kell maradnia. Igen ám, de néhány évvel ezelőtt egész véletlenül egy fogadáson (vagy valami ilyesmin) az asztalnál mellé került Angela Merkel, és a bekapcsolva hagyott mikrofon miatt a világ is megtudhatta, hogy a német kancellár asszony szelíd erőszakkal próbálta rávenni arra, hogy a migránsellenes beírásokat szíveskedjen cenzúrázni, mert a Willkommenskulturnak és a kancellárnak ezek politikai szempontból kifejezetten hátrányos bejegyzések.

Merkel és a globális körök nyilvánvalóan jóval korábban elkezdődött meggyőző ráhatása következtében hősünk, Zuckerberg „megvilágosodott”. Megértette, mert bizonyára világosan megértették vele, hogy nem szeretnek kimaradni a nagy bizniszekből, és szívesen vesznek részt olyan újításokban, amelyek segítségével az egyedül helyes kozmopolita és liberális irányba terelhetik a hét és fél milliárd ember metabolizmusát. A globális elit nyilvánvalóan „visszautasíthatatlan ajánlata” elől nem térhetett ki, s erőteljesen vallani kezdte azokat a nézeteket, amelyeket többek között az irgalmas szamaritánus Soros is képvisel.

Erről egy Harvard Egyetemen 2017-ben tett nyilatkozata is tanúbizonyságot tesz: „Napjaink­ban a küzdelem a szabadság, a nyitottság és a globális közösség erői meg az autoriter erők, az izoláció és a nacionalizmus között dúl.” Világos, egyértelműen megvilágosodott szavak. Azóta a Facebook erkölcsi kötelességének tartja, hogy a „fősodor” normái szellemében folyamatosan és megállás nélkül töröljön olyan bejegyzéseket, illetve profilokat, amelyek és akik megsértik a globális elveket, a multikultit, a szexuális kisebbségeket, a demokratákat, az amerikai választások tisztaságába vetett hitet és így tovább.

Zuckerberg „helyes útra terelésében” jelentős szerepet játszott a globális elit előretolt bástyája, Soros, aki Trump 2016-os győzelméért és Clinton asszony vereségéért többek között a Facebookot tette felelőssé, s világossá tette, hogy Zuckerberg a továbbiakban nem felügyelheti a techóriás működését. Mark Zuckerberg értett a szóból, és tavaly felállított egy felügyelőbizottságot azért, hogy a vitatott törlések és eltiltások esetében ez a „semleges” testület hozza meg a végső és megfellebbezhetetlen döntéseket.

Ha eddig nem hagytunk fel minden reménnyel, akkor a testület összetételének megismerése után nyugodtan megtehetjük: a húszfős testületet négy társigazgató (Catalina Botero Marino, Helle Thorning-Schmidt, Jamal Greene, Michael McConnell) irányítja, akik egytől egyig kötődnek a Soros-hálózathoz, s ők választották ki a többi tagot is – mint pél­dául Sajó Andrást Magyarországról, aki egészen véletlenül a Soros-egyetem alapító dékánja.

Mégis van egy kivétel: a bizottság egyik tagja állítólag a Muszlim Testvériséghez köthető. Na, most nyugodtunk meg igazán. Kész öröm ez a felügyelőbizottság, mert csodálatosan szimbolizálja, milyen is lesz a szép új világban (Huxley) – az egyébként gondolatrendőrség (Orwell) által irányított – szabadság és demokrácia. Amit (többek között) Dorsey és Zuckerberg hoz el nekünk a XXI. században. A válaszunk erre, azt hiszem, nem a köszönet lesz.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója