A „kivándorlás” vádja és a valóság

A jól fésült ficsúr minden áldott nap elereszt valamilyen újabb, még ijesztőbb, eget verő hazugságot, ostobaságot.

Fotó: Balogh Zoltán Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Fekete-Győr András, a fékezhetetlen agyvelejű gyűlölködő saját elvtársai között is kezd szalonképtelenné válni. Bár állítólag jogot végzett ember, egyre durvább fenyegetéseit és mélyebb ostobaságait nemcsak a saját Face­book-oldalán nevetik ki tömegek, de a komolyabb dolgait már olyan szaktekintélyek cáfolják, mint például Schiffer András, aki egyenesen bohócnak nevezte őt.

Ez egy cseppet sem zavarja a jól fésült ficsúrt, minden áldott nap, mintha valami előírt normát kellene teljesítenie, elereszt valamilyen újabb, még ijesztőbb, eget verő hazugságot, ostobaságot.

Március 17-i Facebook-bejegyzésében Fegyőr azt találja világgá kiáltani, hogy a Fidesz elüldözi a fiatalokat – de bezzeg majd ő hazahozza őket. Lehetne gúnyolódni azon, hogy lám, megint betiltaná a jogállamiságot – ezúttal az egész EU területén –, de a téma sokkal komolyabb annál, semhogy gúnyolódással letudhatnánk. A következőkben öt tényszerű cáfolat következik, amelyek mind azt bizonyítják, nemcsak, hogy nem üldözi el a Fidesz a fiatalokat, de a Fegyőr által kiforgatott jelenségnek hosszú távon még kifejezett, sőt mérhető haszna is van. Ha Fegyőr a tényekkel szembesülve begurul és dühös lesz, ám továbbra sem ismeri el, hogy már megint hülyeséget beszél, nos azt nevezik kognitív disszonanciának.

Mi hát az igazság az úgynevezett „kivándorlás” ügyében?

Első érv. Mindenekelőtt nagy tétekben merek fogadni, hogy az utóbbi húsz évben nem vándorolt ki az országból egy-két tucatnál több ember. A kivándorlás ugyanis szintén jogi kategória, vagyis végleges elköltözést, esetleg az állampolgárságról való lemondást jelenti.

Amit ők kivándorlásnak hazudnak, az nem más, mint az Európai Unió négy legalapvetőbb szabadságjogának egyike: a szabad munkavállalás.

Ezeket szokás az EU legfontosabb vívmányainak is nevezni: az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek (így a munkaerő is) szabad áramlása.

Ha valaki veszi a fáradságot, és megnézi a statisztikákat, azt láthatja, hogy ez az eget verő „probléma”, vagyis amiből sikerült ismét csak a kormányt támadó látszatproblémát kreálni, igen sok országban nagyobb, mint nálunk. A G7.hu 2019. február 25-én megjelent cikke szerint Magyarországot 2010 óta csaknem háromszázezren hagyták el – a portál is a „kivándorlás” megtévesztő fogalmát használja –, de az általa közölt grafikonon jól látszik, hogy lakosságarányosan nálunk kisebb számokat csak a csehek produkálnak, ám a románok négyszeres, de még a bolgárok, a lengyelek, a szlovákok is arányaiban jóval nagyobb számban élnek más európai országokban. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a húszmilliós lélekszámú Románia munkaképes korosztályának húsz százaléka vállal külföldön munkát!

Az Eurostat legfrissebb, 2021. március 9-i adatai szerint (ismét lakosságszám-arányosan) nem kevesebb mint tizenegy országból élnek többen külföldön, mint nálunk.

Ott is magasan a románok vezetnek (19,4 százalék), őket követik a horvátok, a bolgárok, de meglepő módon köztük vannak még a portugálok, sőt a luxemburgiak is. Magyarország 4,5 százalékkal a 12. helyen áll. A kivándorlás tehát nem azonos a külföldi munkavállalással, s nemcsak megtévesztő, de igencsak aljas dolog úgy tenni, mintha Magyarországról menekülne a munkaerő.

Második érv. Aki valóban tudja, mi is az az Európai Unió (sok európai parlamenti képviselő nincs az ellenzék soraiban), az azt is tudja, mit jelent és miért fontos a kohézió fogalma. Azt jelenti, hogy amikor beléptünk az EU-ba, az új szerződést előkészítő szakemberek pontosan tudták, hogy a keleti tagállamok fejlettsége messze elmarad a nyugatiakétól, ezért számos eszközt kell bevetni, hogy az új tagállamok mielőbb felzárkózhassanak. Ennek egyik eszköze az alapító szerződés által is biztosított négy alapvető szabadságjog, de ilyen eszköz a hazánknak címzett uniós támogatás is. Mindezek alapján tíz éve is meg lehetett jósolni, hogy Magyarországon (hacsak félre nem kezelik az akkori válságot) emelkedni fog a termelékenység, a külföldi színvonal nemcsak csábító, de lassan elérhető lesz, és ennek következtében emelkedhet az életszínvonal és persze a munkabérek is.

S lám, az utóbbi években rendre tíz százalék körüli volt a bérek emelkedése.

Ebből persze nehéz problémát kreálni, de – az ellenzéket ismerve – meg fogják próbálni.

Harmadik érv. A Forbes.hu 2020. február 12-i cikkének címe: Brutális összegeket utalnak haza a külföldön dolgozó magyarok. Idézet a cikk fejlécéből: „Az Európai Unióból Magyarországra érkező hazautalások összegét mérő mutató tavaly a 2010-es 31 milliárd helyett már 113 milliárd forint volt.” Ez az összeg megközelíti a GDP három, a költségvetés öt százalékát. A cikkből az is kiderül, hogy a magyar munkavállalók érdekes módon nagyságrendekkel többet utalnak haza, mint például a lengyelek.

Negyedik érv. Az anyagiaknál is vannak sokkal fontosabb, hosszú távon meghatározó előnyök. Ilyen például a nyelvtudás. Azt ugye tudjuk, Magyarország nem áll jól az idegen nyelvek ismerete terén. Itt még sok a tennivaló. Figyelmeztető jel, hogy a nyugati országokban megjelenő álláspályázatok szinte mindegyike – középvezetőtől fölfelé mindegyik, kivétel nélkül – az anyanyelven kívül még legalább kettő (!) idegen nyelv ismeretét követeli meg.

Ötödik és messze a legfontosabb érv: a munkakultúra, az általános kultúra és a világlátás javulása, változása, erősödése. Amíg nem volt járvány, végre mi is sokat utazhattunk. Az idősebbek talán még érthetik: a szocializmusban valahogy úgy nevelkedtünk, hogy a fejünkbe verték: nincs a földkerekségen még egy olyan vérzivataros, nehéz történelmet megélt nemzet, mint a magyar, itt Közép-Európában. Azért verhettek ilyesmit könnyen a fejünkbe, mert Magyarország több emberöltőn át élt távoli, a világtól elzárt szigetként előbb a háborúk, majd a kommunizmus tengerében.

Az sem mindegy, hogy egy országnak ­van-e tengere – de az aztán végképp nem, hogy vasfüggöny veszi-e körül. Ez pedig alapvetően meghatározza mind az általános, mind a szakmai kultúrát. A munkakultúrát is. Itthon láthatjuk, még ez utóbbi sem tökéletes. Aki szereti a történelmet, az tudja, hogy évszázadokon át a céhlegényekből nem válhatott mester, amíg világot nem láttak.

Világos, nem örömteli, hogy ha például orvosok keresnek jobb megélhetést Nyugaton. De egyrészt ami tudást hazahoznak, az sokat ér. Másrészt az utóbbi hónapokban nagyon komoly lépések történtek, hogy az orvosoknak legyen kedvük itthon élni. Ugyanez igaz más diplomásokra, a kutatókra is. Erről szól az akadémiai, egyetemi modellváltás.

A komoly reformoknak mindig vannak pozíciójukat féltő vesztesei. Ez az, amit a felelőtlen „politikusok” jó alaposan kihasználnak. Ez tehát a „kivándorlás” vádja mögötti valóság. Örüljünk, hogy végre megismerhetjük a világot.

A szerző nyugalmazott EU-szakértő

(A borítóképen Fekete-Győr András, a Momentum elnöke felszólal a Nyugdíjasok Országos Szövetségének Ki mit ígér a nyugdíjasoknak? címmel megrendezett pártelnöki fórumán a Csillebérci Szabadidő Központban 2017. augusztus 31-én Fotó: MTI/Balogh Zoltán)