„Nagyméltóságú Altábornagy Úr! Kegyelmes Uram!
Hálásan köszönöm kitüntető figyelmedet. Nagy lelki örömmel olvastam hadosztályunk történetét. Jólesett, hogy az eseményeknek, melyeknek magam is szerény résztvevője voltam, hiteles és általunk nem ismert hátterét és körülményeit sikerült megtudni. Hősi erőfeszítéseidre és lelkes munkádra Isten áldását kéri a legmélyebb tisztelettel és igaz nagyrabecsüléssel
volt hadnagyod és mindég hűséges híved:
Márton Áron”
Fenti Budapesten, 1940. április 1-jén kelt levél címzettje Kratochvil Károly, a Székely Hadosztály legendás parancsnoka, a XX. század legnagyobb magyar katonáinak egyike, akit a hazai hivatalosság csak mostanában kezd igazán felfedezni. Erdély nagy püspökéről viszont – aki Csíkszeredában, az emlékév alkalmából nemrég végre méltó szobrot kapott – máig alig tudják, hogy egyházi pályája előtt komoly katonai múltja is volt.
A csíkszentdomokosi székely földműves családból származó Márton Áron közvetlenül az érettségi után, 1915 júniusában kap behívót a cs. és kir. 82. székelyudvarhelyi gyalogezredbe. Tartalékos hadapródjelöltként elvégzi a tiszti iskolát, és 1916 júliusában zászlóssá léptetik elő. Harctéri szolgálatát 1915. november 6-án az olasz fronton kezdi meg – nyolchavi szolgálat után, 1916. július 19-én éri az első sebesülés, s rövidesen hazamehet betegszabadságra Csíkba. Lábadozóként otthoni környezetben élheti át az erdélyi román betörést, Székelyföld megszállását… Az év végén ismét megsérül, hősies helytállásáért ki is tüntetik: Ezüst Vitézségi Érmet kap. A román hadsereg kiverését követő időkben, 1917-ben a megszállt Romániában szolgál, majd ismét az olasz harctérre vezénylik: 1918 júniusának végén itt szenvedi el harmadik sérülését, szerencséjére gyógyulni ismét hazaküldik – így és ekkor éri a háború vége, az összeomlás és Erdély újbóli román inváziója.
Az 1918 decemberében szerveződő Székely Hadosztályba érkező önkéntesekhez nagy számban csatlakoznak a 82-es udvarhelyi ezred katonái is – őket a 3. zászlóaljba osztják be. Az egykori 82-esek a Székely Hadosztály egyik legértékesebb alegységévé válnak, a jó négy hónapos ellenállás alatt a frontszakasz északi részén teljesítenek szolgálatot. Köztük van az az alig 22 éves Márton Áron hadnagy, aki jó két évtized múlva rendületlen hűségéről biztosítja a parancsnokot, és akit katonái Domokos Péter Pál szerint úgy emlegetnek: „a kicsi hadnagy, akinek a századában jó lenni”. Bakái és tiszttársai egyformán szeretik, mindig mindenkihez van egy-két vigasztaló, kedves szava, nagy türelemmel hallgatja meg a panaszokat éppúgy, mint az örömhíreket, legényeit megbecsüli és megvédi, sohasem panaszkodik, fegyelmezetten tűri a megpróbáltatásokat.
