Az őszödi beszéd gazdasági háttere

Az évforduló apropóján nem árt felidézni, hogy mi is történt anno.

Fotó: Kurucz Árpád

Akkor, amikor a 15 éves balatonőszödi beszédre gondolunk, rögtön az a mondat jut eszünkbe, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként jegyzett, miszerint „hazudtunk reggel, éjjel meg este”. Ennek hátterében persze nem pusztán a nagypolitika áll, hanem az a gazdaságpolitika is, amely letérítette Magyarországot a normális pályáról.

Az évforduló apropóján nem árt felidézni, hogy mi is történt anno.

2006 tavaszán országgyűlési választások voltak, és a második országgyűlési választási fordulóig csúszott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gazdasági-pénzügyi adatszolgáltatása. Ugyanakkor az Európai Bizottság tavaszi előrejelzésében már arra intett, hogy pocsékul áll a magyarországi államháztartási pálya. Olyannyira, hogy a brüsszeli illetékesek azt jelezték: amennyiben nem lesz azonnali kiigazítás, vagyis megszorítás éves szinten, a deficit elérheti a gazdasági teljesítmény arányában a 11 (!) százalékot, amely nemcsak európai, hanem világgazdasági szempontból is égbekiáltóan botrányos produkció. És akkor még nyakunkon sem volt a majdani, 2008-as globális válság, ráadásul ömlöttek az uniós pénzek.

Miközben a KSH kései adatszolgáltatása miatt itthon óriási volt a botrány, Brüsszelben dolgozó fideszes parlamenti képviselők Joaquín Almunia pénzügyi biztost vették elő, miszerint az EU miért volt cinkosa a magyar kormánynak a nyilvánvalóan választási költségvetés miatt, az ide-oda könyvelt államháztartási tételek pedig csalásra utaltak. Csak egy példa, hogy mekkora volt a magyar gazdasági-pénzügyi egyensúlyvesztés: Brüsszelben a választások után azonnali egyensúlyjavító programot kértek Gyurcsány Ferenc kormányfőtől Veres János pénzügyminisztertől, Szlovénia pedig az euró bevezetésére készült. Micsoda különbség!

Hamar el is készült a pár száz milliárd forintos megszorító-csomag, mely azonnal visszavette a gazdasági növekedést: ekkor már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon nagy a baj. A 2006-os őszi események mindenki számára ismertek, de sokan nem emlékeznek már arra, hogy az az akkori kormány úgynevezett brüsszeli megítélése nem volt túl negatív, egyedi kisiklásnak tűnt a költségvetési ügy.

Mi is történt utána? Magyarország volt az első olyan uniós tagállam, mely 2008 őszén, mikor is kirobbant az Egyesült Államokban a pénzügyi, majd a globális krízis, az IMF–EU–Világbank triumvirátushoz fordult egy giga mentőcsomagért. Kvázi államcsőd fenyegette Magyarországot: az állam hitelképességét megtestesítő állampapírokat (diszkont-kincstárjegy) nem vásárolták a befektetők. A recesszió következtében több százezren veszítették el állásukat, s hazánk a Nemzetközi Valutaalap programállama lett. Az oly sokat emlegetett valódi konszolidációra még várni kellett: egészen pontosan a 2010-es országgyűlési választásokig.

Annak az állításnak a cáfolatára, hogy a 2010 előtti kormány már egy „rendbe rakott” költségvetést és gazdaságot adott át, elég megnézni az éven belüli folyamatokat mutató negyedéves adatokat. A költségvetés hiánya 2010 első negyedévében, tehát a kormányváltás előtti három hónapban a GDP öt százalékát tette ki, a gazdaság teljesítménye pedig a 2009-es 6,6 százalékos visszaesés után tovább csökkent 0,4 százalékkal. A második negyedévben, amire még szintén rányomta a bélyegét a korábbi gazdaságpolitika, hét százalék közelébe emelkedett a hiány. Hazánk helyzete különösen kedvezőtlen volt amiatt, hogy a 2002 és 2010 között felhalmozott magas államadósság miatt a költségvetési politikának nem állt rendelkezésére ennél több mozgástér, hogy ellensúlyozhassa a negatív világgazdasági hatásokat.

A 2010 utáni gazdaságpolitika sikerét mutatja, hogy az európai adósságválság hullámainak elülte után, 2013-tól kezdve a magyar gazdaság érte el az egyik legnagyobb növekedést az Európai Unióban. A magyar gazdaságot a rendszerváltás óta nem jellemezte ilyen hosszú növekedési periódus a költségvetési egyensúly fenntartása mellett!

Vagyis a leszűrhető tanulság az, hogy évekbe telt, mire az elhibázott MSZP–SZDSZ-kormányzás után a magyar gazdaság ráállt a növekedési pályára, a pénzügyi egyensúly megtartása mellett.

A hitelességet visszaszerezni pedig még tovább tartott: hazánk ellen 2004-től, uniós csatlakozásunk óta (!) úgynevezett túlzott deficiteljárás volt érvényben kilenc (!) évig, miután a balliberális kormányok egyetlen évben sem tudták elérni az uniós hiányszámot. Az unió szégyenpadján ültünk, kerültek bennünket a befektetők, a külföldi tőke, a hazai kis- és közepes vállalkozásokat pedig senki sem hitelezte.

Tényleg elszúrták. Nem kicsit, nagyon!

A szerző a Figyelő főszerkesztő-helyettese

(Borítóképen Gyurcsány Ferenc. Fotó: Kurucz Árpád)