Van még esélyük a németeknek

Armin Laschet kancellárjelölt legjobb húzása Friedrich Merz beemelése a csapatába.

Armin Laschet, a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöke, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi miniszterelnöke a pártvezetõség ülése utáni berlini sajtóértekezleten 2021. május 3-án. MTI/EPA/DDP Images pool/Andreas Gora Fotó: Andreas Gora

Armin Laschet, a német kereszténydemokrata–keresztényszociális pártszövetség (CDU–CSU) immáron hivatalos kancellárjelöltje a napokban felkérte Friedrich Merzet, a CDU konzervatív szárnyának vezető személyiségét, hogy gazdasági-pénzügyi szakemberként és politikusként kapcsolódjon be csapatának munkájába. Úgy is fogalmazhatnánk: Laschet indirekte felkérte arra, hogy potenciális kormányában vállalja el a gazdasági vagy pénzügyminiszteri pozíciót.

Megítélésem szerint ez feltétlenül javítani fogja a CDU–CSU esélyeit arra, hogy mégis megnyerje a választásokat a Zöldekkel (Grünen) szemben, egyben magyar szemmel is kedvező fordulatnak tekinthető Merz újbóli színre lépése a német politikai porondon.

Annál is inkább, mert amióta Armin Laschetet, Észak-Rajna–Vesztfália miniszterelnökét a tagság a januári online szavazáson – nem kis meglepetésre – Merzcel szemben megválasztotta a CDU új elnökének, a kereszténydemokrata párt népszerűsége cseppent sem emelkedett, sőt két, időközben elvesztett tartományi választás után zuhanórepülésbe fordult; míg az év elején még 36-38 százalékon volt, mára vannak felmérések, melyek szerint a Zöldek 28 százalékon állnak, a CDU–CSU pedig pusztán 21 százalékon, ami negatív csúcsnak számít.

Nyilvánvaló tehát, hogy a Merzcel szemben a legkevésbé sem karizmatikus, Angela Merkel árnyékából kilépni nem tudó, az utóbbi vonalát követő politikus nem hozott megújulást a válságban lévő pártnak, illetve pártszövetségnek, ezért a legkevésbé sem lett volna logikátlan, ha a sajátos karizmájú bajor Markus Söder, a CSU elnöke lehajrázza Laschetet, s ő válik a pártszövetség kancellárjelöltjévé. Annál is inkább, mert a felmérések szerint mind a pártszövetség tagsága, mind a széles választóközönség Södert tartja alkalmasabbnak a kancellári pozícióra Laschettel szemben.

A CDU vezetése azonban végül mégis úgy döntött, hogy ragaszkodik Laschet jelöltségéhez, és ezt – némi morgás mellett – a kisebbik párt jelöltjének is el kellett fogadnia, már csak a két párt közötti hagyományos szereposztás miatt is. Úgy vélem, a CDU azért hozta meg ezt a nem kicsit veszélyes, talán önsorsrontónak is tűnő döntését, mert úgy vélte: Söder öntörvényű politikus, s kiszámíthatatlan is, hiszen volt ő már kőkemény konzervatív is, ám mára eljutott odáig, hogy a Zöldekkel kíván együttműködni, s nagymértékben átvette a balliberális mainstream által diktált értékek számos elemét. Tehát potenciális veszélyforrás lehet a kissé – vagy nagyon is –kaméleonszerű Söder, aki a végén akár az ujja köré is csavarhatja a CDU-t. Ezt pedig el akarták kerülni, reménykedve abban, hogy a következő hónapokban növekedhet Laschet népszerűsége.

Itt gyorsan hozzá kell tennem: magyar szemmel nézve számunkra sem Laschet, sem Söder nem ideális megoldás, mert mindketten egyértelműen részt vállalnak, vállaltak a pártszövetség hagyományos konzervatív-kereszténydemokrata értékrendjének feladásában, mintegy követve az Angela Merkel által elindított balra húzási tendenciákat, beleértve a multikulturalizmus tudomásulvételét, a német domináns kultúra feladását, az LMBTQI-propaganda elfogadását, a szélsőséges klímahisztériát és természetesen a tömeges, illegális migránsbefogadást, a Willkommenskulturt.

Amíg azonban Laschet a már ismert, kiszámítható, merkeli balliberális politikát követi, addig Söder valóban időzített bomba is lehet, hiszen többek között azt is kijelentette nemrég, hogy a néppárt már nem jobboldali párt, s az sem mellékes, hogy a Fideszről korántsem fogalmazott meg szép szavakat a néppárti kilépés kapcsán – sőt mondhatjuk, némileg hűvös a viszonya a Fideszhez (amiről személyes beszámolókat is hallottam). Vagyis Söder korszakában fennáll a veszély, hogy a hagyományosan jó bajor–magyar jobboldali politikai kapcsolatok stagnálhatnak vagy akár romolhatnak is.

Söder tehát kiszámíthatatlan számunkra, Laschettel viszont az a baj, hogy vele szerény esélye van a pártszövetségnek a választások megnyerésére, és egy új, a CDU–CSU vezette kormány megalakítására. (Arról ne is beszéljünk, mit jelentene, ha a Zöldek alakítanának kormányt szeptember után – abban nem lenne sok köszönet a nemzeti oldal számára.)

Nos, ebből a szempontból mondom azt, hogy Laschet eddigi legnagyobb és legjobb húzása, hogy bevette a csapatába a párt markáns alakját, Friedrich Merzet, akit a CDU konzervatív szárnya, az értékunió (Werte-union) platform támogat, s aki ragaszkodik a párt hagyományos értékeihez való visszatéréshez, szemben a merkeli balra húzással. Laschetnek egyébként is nagy szüksége van a párt konzervatív tagjainak támogatására, erről írt nemrég a Mandinerben Vera Lengsfeld, a platform tagja, aki kifejtette, hogy Laschetnek gesztusokat kellene tennie a párt konzervatívjai felé, s ilyen gesztus lehetne Merz felkérése.

Ez most megtörtént, s ennek jelzésértéke van: ad egy esélyt a CDU-nak, hogy jelenlegi hátrányát behozza a Zöldekkel szemben. Nyilvánvaló, hogy az egyébként is aktív, irányítószerephez szokott Merz Laschet mellett egyre gyakrabban fogja hallatni a hangját a nyilvánosság előtt, a médiában, s ennek kedvező hatása lehet a párt megítélésére.

Merz megjelenése a fedélzeten azért jó hír nekünk, nemzeti konzervatívoknak, mert több, számunkra lényeges kérdésben a magyar állásponthoz közel álló nézeteket képvisel. Friedrich Merz régóta önálló politikai arculattal bír, aki Merkel Willkommenskulturját kezdettől fogva elutasította, nemrég azt nyilatkozta, hogy a menekültek befogadását le kell állítani, az európai határoknál kell elbírálni a menekültkérelmeket. Álláspontja szerint Németország már nem fogadhat be több migránst, mert megtelt, hiszen – döbbenetes adat! – a 2015-ben érkezett mintegy másfél millió migránsból egymillió (!) ma is a német állam nyújtotta segélyekből él. Általában is az a véleménye, hogy a migránsoknak el sem kellene indulniuk az országukból Európa felé – mindez nagyon hasonló az Orbán-kormány álláspontjához. Nem beszélve arról, hogy Merz a genderelmélet és a melegjogok ügyében is a magyar kormány álláspontjához áll közel.

Merz, akit gyakran a „német Trumpnak” neveznek (hiszen neki is Németország az első), nem változtatgatja nézeteit. Érdemes tudni róla, hogy 2000 és 2002 között a CDU–CSU-pártszövetség parlamenti frakcióvezetője volt, tehetsége és rátermettsége már ekkor megmutatkozott, nem véletlen tehát, hogy Angela Merkel – aki sorra számolt le a lehetséges ellenjelöltjeivel, először persze Helmut Kohllal – 2002-ben eltávolította erről a pozícióról, és ő vette át a frakció irányítását is. Merz ezután szimpla képviselőként dolgozott, majd 2009-ben ideiglenesen elhagyta a politikai pályát, és különböző, jelentős cégeknél dolgozott gazdasági jogászként, illetve felügyelőbizottsági tagként. Mondhatjuk úgy is: kivárta az ő idejét, miután a „Mutti”, legfőbb ellenlábasa és riválisa meggyengült, illetve visszavonul.

Ennél is fontosabb az, hogy Friedrich Merz a kilencvenes évek végén elindult, a már akkor is az országba érkező migránsok integrálásával kapcsolatban kibontakozó, a német Leitkultur (domináns kultúra vagy irányadó kultúra) körül zajló vitában élesen exponálta magát. 2000 októberében arra szólította fel a hazájában élő külföldieket, hogy a békés együtt élés érdekében tartsák be a „deutsche Leitkultur” normáit, vagyis éljenek úgy, ahogyan a többségi, domináns német kultúrában megszokott.

Összességében persze nem arról van szó, hogy Merzcel mindenben egyetértenénk – mint ahogyan Laschettel méginkább nem. Ám nagyon nem mindegy, hogy a vitatkozó felek az alapkérdésekben nem értenek egyet, legfeljebb taktikai kompromisszumokat képesek kötni egymással – ez történt eddig Merkel és a magyar kormány, illetve ez történne szerintem egy Söder vezette német kormány és a magyar kormány között is –, vagy pedig több alapkérdésben is egyetértenek, és ebből kiindulva folytatják le vitáikat.

Az utóbbi lényegesen előnyösebb politikai és személyközi viszony. Ezért állítom, hogy Merz felbukkanása a Laschet-féle „árnyékkormányban” kedvező fejlemény – vagy legalábbis egyfajta reménysugár a kiegyensúlyozott német–magyar kapcsolatok felé.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

A borítóképen: Armin Laschet, a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöke, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi miniszterelnöke a pártvezetőség ülése utáni berlini sajtóértekezleten 2021. május 3-án.

Fotó: MTI/EPA/DDP Images pool/Andreas Gora