A hatalommorzsákért bármire képes baloldal pedig mindebben lelkesen közreműködik. Az így születő szivárványos lobogót lengető (egyébként többségében heteroszexuális) tömegek rettegése mesterséges jellegéből fakadóan megalapozatlan, és nem több egy profi eszközökkel óriásira fújt lufinál. Így volt ez az internetadó és a rabszolgatörvény esetében is.
A kérdéses tartalmú műsorok korhatárossá tétele, a reklámok szigorú ellenőrzése és az iskolai szexuális felvilágosítás moderálása a fő cél. Ez nem azt jelenti, hogy a homoszexualitás mindenféle megjelenítése automatikusan hozzáférhetetlenné tesz kiskorúak számára egy adott műsort vagy szellemi terméket – ezt mindig az adott szexuális téma fajsúlyossága és annak bemutatási módja szabja meg. Erre utal a „népszerűsítés” kifejezés. Szó sincs irodalmi művek, filmek és semmilyen egyéb kulturális termék „listázásáról”, betiltásáról.
Amiről szó van, az a nyugati mainstreamből átszivárgó genderparadigma felülvizsgálata.
Reagálnék még Szentesi Éva hivatásos megmondóasszony Facebook-oldalán korábban közzétett üzenetére:
„Az LMBTQ-emberek létezése nem propaganda! Ti akartok belőle azt csinálni! Egyébként mitől féltek?”
Először is, nem a létezésük propaganda, hanem a róluk alkotott nézetek erőszakos terjesztése.
Ha valaki nem tudná, mire gondolok, próbáljon meg egy, az LMBTQ-irányelvekkel szembemenő véleményt kinyilvánítani, és figyelje a reakciókat.
Másodszor, nem „mi” akarunk azt csinálni belőle, hanem azok, akik elintézték, hogy ne nyerhessen Oscar-díjat olyan film, amely nem szól legalább részben róluk. Azok, akik gondoskodnak róla, hogy ha egy ismert személy, vállalat nem vesz részt a Pride-hónap megünneplésében és nem fejezi ki támogatását, azt azonnal kérdőre vonja a cancel culture. Azok, akiknek köszönhetően már alig lát napvilágot olyan művészeti alkotás, amelybe ne erőszakolnák bele valamely szexuális kisebbség megjelenítését. Azok, akik miatt ott tartunk, hogy nyilvános meghurcolásra és büntetésre számíthatunk azért, mert nem fogadjuk el kritika nélkül gyermekünk egyik napról a másikra megváltozott nemi identitását.
És végül a félelem.
Nem „mi” cserélünk profilképet, megyünk festékes arccal kiabálni az utcára, és nem mi siratjuk el a demokráciát minden második nap a legújabb 444-cikkeket olvasva.
Ők, az ordibáló tüntetők félnek, sőt rettegnek. Rettegnek a múlttól, annak ódivatúnak kikiáltott, valódi értékeken alapuló moralitásától. Rettegnek a jövőtől, mert elhitették velük, hogy az csakis akkor lesz szép, ha mind egységes masszává olvadunk össze a sokféleség hamis zászlaja alatt. És rettegnek saját maguktól, olyannyira, hogy – részben a frankfurti iskolától kezdve terjedő posztmodern, posztstrukturalista filozófiai süketeléseknek köszönhetően – egyesek még saját identitásukban is rendre elbizonytalanodnak.
Rettegnek, mert – olybá tűnik – ez mára a lételemükké vált.
A borítókép forrása: Unsplash
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!