Visszahoztak valamit

A magyarságnak most a szokottnál is nagyobb szüksége van hittel pályára lépő játékosokra.

A magyar csapat, jobbra Gulácsi Péter kapus a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának utolsó fordulójában játszott Németország - Magyarország mérkõzés elõtt a müncheni Allianz Arénában 2021. június 23-án. Németország-Magyarország 2-2. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás

Jó volt látni az Európa-bajnokságon futballozó magyar csapatot. Aki nézte a mérkőzéseket, tudja, mire gondolok. Nem az eredményükre (arra is), a játékukra. Ezek a srácok visszahoztak nekünk valami régről elfelejtett, utánozhatatlan borzongást. Több volt ez, mint jó foci. A nemzeti tizenegy helytállása mindig megdobogtatja a szíveket. Nemcsak a játékosok értették meg egymást a pályán, a szurkolók lelke is kisimult, mi is egymásra találtunk.

Bár a szívedet a gól – a magyar gól – dobbantotta meg, a szemed attól lett párás, ahogyan ez a csapatot megbolygatta. Mert a legszebb találatnál is látványosabb az azt követő jelenetsor, az az eufórikus kavalkád, laokooni összegabalyodás, végtagorgia, magasba kiáltó összeborulás, ami a hálózörgést követő pillanatokban zajlott a bevett kapu előtt. Fotós lencséjére, operatőr kamerájára kívánkozó a pillanat, ahogyan tíz ember gyömöszöl egy tizenegyediket. (Szegény – a góllövő – az emberhegy legalján nyüszít, lila fejjel levegőért esedez, de ki ér rá ilyenkor ezzel foglalkozni?) Ünnep ez a perc – mit ünnep, diadal, mámor, hisz gól született! Érted? Gól! Góóól!

Különös és elképesztő, mekkora energiákat képes felszabadítani az emberekben a gólöröm. Ez a legbelülről jövő, nyers, zabolázatlan valami, ami – bár számolsz vele, reméled, s mégis – kiemel a térből és az időből, fölkap, megforgat, magához ölel.

A legszebb pillanatok a tribünökön is visszaverődtek. Ahogyan a szektor szinte belereccsen a katartikus pillanatba. Egyetlen mélyről jövő, zabolázatlan ordításban egyesül a stadion boldogabbik fele. Jámbor tisztviselők és szelíd családanyák, betanított munkások és atlétává nemesedett nyolcvanévesek pattannak egyszerre a magasba. A karok véget nem érő, aritmikus kalimpálásba kezdenek, a fejekbe vér tolul, az alapra állított pacemakerekben kimegy a biztosíték… Végre ott, az ellenfél hálójában a megzabolázott labda! A boldog sokadalomban te is ott hömpölyögsz, artikulátlan üvöltéssel a magasba ugrasz, habosra csókolgatod a melletted hörgő-visongó másikat, legyen az bárki – hiszen ő is ezért a gólért, a mi gólunkért jött ki a stadionba. Hűvösen nézni a mámoros tömeget képtelenség, a melletted csápoló önfeledt ember ölelését viszonoznod kell, hiszen gólt lőttek a mieink! Góóólt! (Drukkolni gyorsan megtanul az ember. Megtanul? Benne van az a génjeiben. Ott fut a magyar srác a labda után, mellette, mögötte az ellenfél, hát persze, hogy teli torokból az enyéimért harsogok: Hajrá, magyarok!)

Nézd ezt a végtelen örömöt! Mennyi arca van a boldogságnak… Már nem is a futballra gondolsz, az fut át rajtad, milyen jó ezeket a megfényesedett tekinteteket látni. Gyógyír egy ilyen találkozás. Önmagukban csalódott, magányos embereknek különösen ajánlom, hiszen a futball a bánatot is képes kicselezni. De ehhez kell egy csapat, amellyel jóban, rosszban osztozol. Akikkel egy vagy. Elképesztő szenvedélyt csalogat elő a foci egyénből, csapatból, nemzetből – főképp, ha értelemmel, öntudattal találkozik. A benned lezajló csodák ilyenkor születnek. Szívmelengető érzés szorítani valakiért. Érezni, hogy tartozol valahová. Én néha azon veszem észre magam, már nem is a srácokat figyelem a pályán, hanem ezt a megbolydult, tárt karú embertömeget. Amennyire izmaim és életkorom engedi, velük ugrok magasba én is.

A magyarságnak most a szokottnál is nagyobb szüksége van hittel pályára lépő játékosokra. Igazából nem is a gólokért járunk a meccsekre, hanem ezekért a találkákért. Az összekapaszkodásért. Le kell vetkőznünk végre a vesztesnek születtünk meg a merjünk kicsik lenni kezdetű gondolatokat. Nem, nem születtünk vesztesnek. Puskás Öcsi hazájában nem ördögtől való győzelmekben gondolkozni. Mert a hitet erősítő nemzeti himnusz elér a szívekig, sokszor megelőz technikát, tudást, erőnlétet, mindent. És ne felejtsd, bárhonnan nézed ezt a játékot, előbb-utóbb szembejön veled az Aranycsapat! A diadalmas, zseniális, utolérhetetlen (és kicsit bánatos) nemzeti tizenegy emléke. Fölemelő örökség.

A borítóképen: A magyar csapat, jobbra Gulácsi Péter kapus a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának utolsó fordulójában játszott Németország–Magyarország mérkőzés előtt a müncheni Allianz Arénában 2021. június 23-án

Fotó: MTI/Kovács Tamás