Ehhez képest most mi történt? A spanyol jobboldal elítélte az esetet és annak kivizsgálását követelte. A baloldali-szélsőbaloldali városi és tartományi vezetés nem tulajdonított nagy jelentőséget az esetnek. Természetesen a spanyol kormány hallgat. Utóbbi azért nem meglepő, mert a kisebbik spanyol kormánypárt egy virtigli kommunista párt, amely olyan kommunista diktatúrákkal ápol kapcsolatokat, mint Venezuela vagy Kuba. Igaz, ezeket nem tartja diktatúrának. (Nagy volt az európai felháborodás, amikor Spanyolországban olyan kormány alakult, amelynek része lett a szélsőbaloldali Podemos – ja nem, ilyen sem volt.) És persze Brüsszel is hallgat, de hát mit várjon az ember egy olyan közegtől, amelyet magát is foglyul ejtette az új hullámos kulturális marxizmus.

Persze, jöhet az az érv, hogy nem is hivatalos önkormányzati akcióról van szó, így nincs mit elítélni. Na és? Egy ekkora méretű molinót nem lehet csakúgy észrevétlenül bevinni egy őrzött épületbe és kifüggeszteni. Okkal feltételezhető tehát, hogy a városvezetés tudatosan fordította el a fejét és hunyt szemet az eset felett. Ezt erősíti a baloldali városvezetés hallgatása, és az is, hogy egy évvel korábban hasonló eset történt, amelynek szintén nem volt érdemi következménye. Akkor Valencia egy másik emblematikus épületére helyeztek ki egy többméteres transzparenst Sztálin védelmében, csak akkor azt is hozzátették: „a munkásosztály hőse!” S még egyszer, mindezt tavaly is a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján, amikor a Sztálin által elpusztított több tízmillió emberre is emlékezünk.

Sztálin emléke tehát tovább él. Európa pedig csendes, újra csendes, amikor Sztálin elítéléséről lenne szó. A második világháborúban a nyugati hatalmak a két elmebeteg tömeggyilkos diktátor közül összefogtak az egyikkel, hogy leszámoljanak a másikkal. Ez eredményes is volt, viszont ezzel a másik többszörös győzelmet is aratott. Sztálin azzal, hogy a háborúban a győztesek közé tartozott, a szabad világtól koncként megkapott bennünket, kelet-közép-európai országokat, és meghagyták azt a lehetőséget is, hogy a szovjet-kommunista elnyomó diktatúra még négy évtizedig fennálljon. S a kommunisták ezalatt Nyugaton is szalonképessé tették a kommunista eszméket, ideológiát, amivel a birodalom összeomlása utáni túlélésüket biztosították. Mit túlélést, hisz még mindig a kommunizmus kísértete járja be Európát. Kicsit színesebb, kicsit fancybb, kicsit „européerebb”, mint a régi, de ugyanaz az eszme. Éljen a Németországban Marx-szobrot avató Juncker!

Sok mindent lehet a szőnyeg alá söpörni. Az jó sokáig ott is tud maradni. De amíg Európa – beleértve a brüsszeli elitet, melynek nem zsigeri reakció egy ilyen esetben Sztálin és az őt éltetők, abban közreműködők elítélése – nem tudja őszintén őrizni a totalitárius diktatúrák – beleértve a sztálini terror áldozatainak – emlékét, addig semmilyen erkölcsi és eszmei alapja sincs európai értékekről beszélni, pláne nem azokat bárkin számonkérni. Mert milyen erkölcsi érzék, milyen értékrendszer az, amelynél Sztálin esetén nem szólal meg az a bizonyos „vészjelző”, de a magyar gyermekvédelmi törvény esetében pedig igen?

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője

Borítókép: Wikipédia