Nem valószínű, hogy Márton Áron lengyel állami kitüntetését a román államhatalom akadályozta volna meg, s a kitüntetés politikai okból hiúsult volna meg. A személyével szemben a püspöki kinevezése idején, 1938–1939 fordulóján a román kormányzat sem emelt kifogást, a püspök sem korábban, sem akkor nem exponálta magát semmilyen akcióban, amelyet Bukarest Nagy-Románia nemzeti érdekeivel szembeni politikai támadásnak minősíthetett volna. Márton Áron az apostoli kormányzói kinevezése után hangsúlyozta, hogy egyházvezetői habitusát az evangélium szelleme fogja meghatározni, és az Erdélyben élő nemzeteknek kölcsönösen tiszteletben kell tartaniuk egymás érdekeit. 1939. március 30-án letette az állam részéről történő beiktatásához szükséges hűségesküt is a román király előtt.

Következtetésem szerint a püspök azért nem lett a Polonia Restituta érdemrendjének birtokosa, mert a lengyel állami elismerését célzó hosszadalmas eljárás a történelmi viszonyokból kifolyólag nem fejeződhetett be; mint ismert, 1939. szeptember 1-jével megszűnt az adományozó, a lengyel állam. A kitüntetési procedúra megrekedt a bukaresti lengyel külképviseleteken, maga az előterjesztési nyomtatvány is valamely diplomata fiókjában heverhetett egy ideig. A bukaresti lengyel nagykövetséget és konzulátust a román hatóságok 1941. január 31-én bezáratták, az irattáraikat először Isztambulba, majd Pretoriába menekítették. A két archívum rendkívül hiányos maradványai az 1950-es és 1960-as években több részletben Dél-Afrikából kerültek vissza Lengyelországba.

A Második Lengyel Köztársaság nem tüntette/tüntethette ki Márton Áront, ám az önmagában rendkívül izgalmas kérdés, hogy mi motiválta arra Stapińskit, hogy a püspök személyét felterjessze állami kitüntetésre.

Stapiński az 1938. szeptember 21-i, Márton Áron apostoli kormányzói kinevezéséről tudósító jelentésében van egy apró mozzanat, amely felett minden bizonnyal a legtöbben elsiklottak volna, én mégis különösnek és szokatlannak találtam: a lengyel diplomata megemlíti, hogy összebarátkoztak Márton Áronnal. Nem jellemző, hogy a diplomaták a jelentéseikbe ilyen személyes motívumot szőjenek. Márton Áron ugyanakkor egy kivételes intellektusú, küldetéstudattal és közösségformáló inspirációval rendelkező, a mély hitéről és a keresztény humanizmusáról gyakran tanúságot tevő, összességében rendkívüli karizmával megáldott személyiség volt, ezzel is magyarázható, hogy az élete folyamán mindvégig hatással volt a szűkebb és tágabb környezetére.

Márton Áronhoz köthető a dél-erdélyi Lupény városában élő jelentősebb létszámú lengyel kolónia igényeinek kielégítése az anyanyelvű hitélet erősítésére. Az 1930-as évek második felében a lupényi katolikus egyházközség közel harmadát lenyel ajkú bányászok alkották, akiknek a felmenői az 1890-es években költöztek a Zsil völgyébe. A közösség részéről már Majláth Gusztáv Károly püspök idején is felmerült az igény arra, hogy a létszámára tekintettel a katolikus plébánián belül önálló, a lengyel nyelvű lelki szolgálatért felelős egyházközséget alakíthasson. Márton Áron nagyvonalú engedményeket tett, jelentős mértékben növelte a lengyel nyelvű istentiszteletek számát, illetve bővítette a lupényi egyháztanács lengyel nemzetiségű tagjainak a kompetenciáit is.

A második bécsi döntés után Stapiński áttelepült Nagyenyedre, s a források tanúsága szerint továbbra is tartotta a kapcsolatot az ugyancsak a román fennhatóság alatti Gyulafehérváron maradó Márton Áronnal. 1941. január 31-ét követően a lengyel diplomatának sietve el kellett hagynia Románia területét. A személyes ingóságait, az évek során felhalmozott értéktárgyait, ruhaneműt hat nagyobb méretű ládába zárva Márton Áronnál hagyta azzal a kéréssel, hogy őrizze meg őket a háború végéig.

Lengyelország 2014-ben posztumusz állami kitüntetésben részesített több magyar katolikus egyházi főméltóságot, Serédi Jusztinián (1884–1945) és Lékai László (1910–1986) esztergomi érseket, bíborost, illetve Hanauer Árpád István (1869–1942) váci püspököt. Érdemes lenne a megfelelő fórumokon felvetni Márton Áron kitüntetésének kérdését is. Természetesen minden államnak a szuverén joga eldönteni, hogy kiket és milyen érdemeikben ismer el, ám hangsúlyozandó, hogy Márton Áron esetében nem is új kitüntetés adományozásáról van szó, hanem egy korábbi kitüntetési kezdeményezés rehabilitálásáról, amely objektív okokból kifolyólag, a közelgő háború és az adományozó, a lengyel állam megszűnése miatt hiúsult meg. Márton Áron papi és egyházvezetői érdemeit egy olyan állam ismerné el, amelynek katolikus gyökerei és kötődései rendkívül erősek. 

Tekintettel Márton Áron Erdély- és Magyarország-szerte egyre erősödő kultuszára s annak az erdélyi magyar katolikusság társadalmi és felekezeti kohéziójára gyakorolt hatására, a lengyel politikai döntéshozók felbecsülhetetlen gesztust tennének ezzel a teljes magyar nemzetnek és különösen az erdélyi magyar nemzeti közösségnek.

A szerző történész, Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár

Borítókép: Fortepan/Jezsuita Levéltár