2020. december 26-án kezdődött az az emlékév, melynek keretében Márton Áron (1896–1980) erdélyi római katolikus püspök szülőfalujában, Csíkszentdomokoson kilenc alkalommal közösségi imákat és lelkigyakorlatokat szerveztek. Az utolsó szentmisét tegnap, azaz a főpásztor 1896. augusztus 28-i születésnapjának 125. évfordulóján Kovács Gergely gyulafehérvári érsek celebrálta. Az imakilenced célja az, hogy előmozdítsák és ébren tartsák a szent életű püspök tiszteletét, illetve felhívják a közvélemény figyelmét a boldoggá avatási ügyének fontosságára. A jeles évforduló apropóján egy egészen napjainkig a történelem kulisszái mögött rejtőző lengyel diplomáciai iratra szeretném felhívni a figyelmet, ami bizonyságát adja annak, hogy Márton Áron egyházvezetői tevékenysége egyetemes jelentőségű. Noha Márton Áron boldoggá avatása alapvetően egy „csodatétel” bizonyításától függ, bízunk benne, hogy a magunk szerény eszközeivel így is hozzájárulhatunk a posztuláció érvkészletének bővítéséhez.
2017 nyarán a Külgazdasági és Külügyminisztérium Klebelsberg Kuno-ösztöndíjával Varsóban folytattam levéltári kutatásokat. A kutatás célja a csehszlovákiai és romániai lengyel külképviseletek diplomatái által a magyar kisebbségek helyzetéről írt jelentések feltárása és tudományos feldolgozása volt, ennek során bukkantam rá Tadeusz Stapiński (1895–1961) alkonzul, a kolozsvári lengyel konzuli kirendeltség vezetője 1939. június 20-án kelt egyik átiratára is. A mindössze kétmondatnyi dokumentum arról szól, hogy a diplomata lengyel állami kitüntetésére terjeszti fel Márton Áron püspököt, a legrangosabb polgári kitüntetés, a Polonia Restituta adományozását javasolva számára. Ez azért volt meglepő számomra, mert addigi ismereteim szerint Márton Áron az élete folyamán semmilyen kitüntetésben nem részesült, a Jad Vasem Intézet Népek Igaza kitüntetését is csak posztumusz jelleggel, két évtizeddel a halála után ítélték oda neki.
A nyomozómunka izgalmait sem nélkülöző kutatások során a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy nem bukkantam rá a Stapiński átiratában említett, általa kitöltött és szignált hivatalos nyomtatványra, amelyre Márton Áron adatait és a felterjesztés indoklását felvezette. Az utókorra maradt a lengyel külügyminisztérium nyilvántartó könyve, amelynek alapján nyomon lehet követni az 1932–1939 között a külképviseletekről beérkező kitüntetési előterjesztések sorsát. Ez a regiszter a minisztérium által már jóváhagyott és a lengyel minisztertanácshoz került előterjesztésekkel kapcsolatban két információt foglal magában, a külügyminisztériumtól a minisztertanácshoz történő továbbítás, illetve a vonatkozó minisztertanácsi határozat dátumát. 1939. augusztus 30-ig a külügyminisztérium összesen 83 külföldi állampolgár jóváhagyott kitüntetését küldte át a minisztertanácsnak, sajnos Márton Áron nevét hiába kerestem közöttük.