Afganisztán, Pakisztán, na és aztán, hát aztán, mondta annak idején Pista bácsi a szövetkezeti italboltban, és ezzel a maga módján nagyjából fején is találta a szöget. Nem volt internet, sem világfalu, a hírek lassan jöttek, ha egyáltalán jöttek, és egyébként is iszonyatosan messze volt az egész cécó, és az ég egy adta világon semmiféle hatással nem volt Pista bácsi életére. A preglobalizmusban csendesen csordogált az élet, még a slow foodot sem kellett feltalálni, ment az magától, szépen.
Ami viszont most történik Afganisztánban, az pillanatok alatt begyűrűzik az amúgy is ezer sebből vérző Európába, minimum Röszkéig. A párhuzam a mostani Kabul és az 1975-ös Saigon között oly könnyen adja magát, mint az egyszeri lány a matrózkocsmában. Nézzük a képeket és a videókat, emberek kapaszkodnak fel repülőgépek szárnyaira és potyognak le onnan, a magasból. Tiszta Hollywood. Azzal az aprócska különbséggel, hogy nem kaszkadőrök és nem puhára huppannak, hanem mondjuk tolmácsok, és ha túl is élik a zuhanást, a szabadidejüket lefejezéssel és megkövezéssel töltő degeneráltak közé esnek.
Ami most Afganisztánban történik, az szégyen. Nem az első, és tartok tőle, hogy nem is az utolsó. És alighanem akkor sem járunk túl messze az igazságtól, ha a történteket nem az úgynevezett demokráciaexport csúfos bukásaként definiáljuk kissé kárörvendve, mert annak tán még eleje sem volt, legfeljebb lózungokban. Na jó, a mondat második fele ilyen sommásan nem igaz, az afgán nők borzalmas helyzetében például jelentős javulás volt tapasztalható, de az elejét fenntartom. A demokráciaexport a felszín volt, a háttérben a szokásos, legsötétebb hatalmi (titkosszolgálati) játszmákkal.
Amik természetesen folytatódnak, és valószínűleg a heroinszállítmányokkal kapcsolatban sem lesz fennakadás, legfeljebb már megint másokkal kell bizniszelni, de kit érdekel már, hogy ki ölt meg kit. A csaknem negyvenmillió nyomorult afgán további nyomorúsága meg aztán végképp senkit. A világnak meg az Iszlám Állam elnevezésű elmegyógyintézet „megszűnése” után nyilván égető szüksége volt egy korszerű amerikai fegyverekkel felszerelt Iszlám Emirátusra. Mindeközben nyilván lesz majd megint egy ikonikus címlapja a National Geographicnak. Nem nagy mutatvány, ami most ott történik, annak minden kockája ikonikus. Ez a jövő már megtörtént egyszer, körbefordul a múlt.
Az afgán nők sorsának újabb pokolbéli fordulata közepette azért zajlik az élet a homokozóban is. Emberfeletti erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a közbeszédet különféle sosem volt nemek és elméletek, szülő és csecsemőt szoptató férfiak, térdelések és rombolások tematizálják. Nevezhetjük őket agyalágyultaknak, de egyre inkább úgy tűnik, hogy ez még a saját megnyugtatásunkra sem elegendő muníció. Mert még az sem zavarja őket, hogy – mintegy mellékesen – egyre-másra dőlnek ki a csontvázak a szekrényből. Ma már ugyan szinte minden hírt fenntartással kell fogadnunk, de ha ezekből akár egy is igaz, az olyan gyalázat, amiért a felelősöket némely türelmét vesztett embertársunk legszívesebben befizetné egy afganisztáni társasutazásra. Ha ugyanis gyerekeket nemváltoztató műtéteknek lehet alávetni, akkor dr. Mengele dörzsöli a kezét a pokolban. Ha pedig magukat nőnek valló férfiak nőket erőszakolnak meg transznemű börtönökben, az a földi pokol egyik bugyra.
Szóval elég nagy a baj itt, a világjárvány, az özönvizek és az erdőtüzek, a hőgutákat váltó pusztító viharok közepette, még kész szerencse, hogy elkészült végre a növényi alapú kemény tojás. Műrántotta már kapható egy ideje a kereskedelemben, de most szintet léptünk. A Csodatojás elnevezésű valami tej-, glutén-, szója- és gabonamentes, és természetesen nem állati eredetű. Tartalmaz viszont dióféléket, agart, kurkumát és fekete sót.
A tojás. Merthogy a tudatunk, a gondolataink és a nemünk kisajátítása és megerőszakolása mellett az élelmezésünk gyökeres átalakítása is folyamatban van, és ez az egész ráadásul rendkívüli módon felgyorsult. Miközben az egyik megalomániás a szokásaink után már az agytevékenységünkben kutatna, a másik a csillagok látványát veszi el tőlünk a műholdjaival, azzal a nyilvánvalóan hazug propagandával, hogy ő csak azt szeretné, ha a bantuknál is lenne 5G, a harmadik meg űrhajóst játszik a progresszív hasznos hülyék ámulatára, a negyedik meg csipeket telepít az (egyelőre) önként dalolókba, gőzerővel folynak a mindentől mentesítő élelmiszer-kísérletek is.
Egyre inkább úgy tűnik, mintha a közeli jövőben már csupán szellemileg és fizikailag legyengített, vigyorgó véglényekre lenne szükség. Ez már az a pillanat, amikor nagyapám, aki a slow food elkötelezett híve volt, amennyiben déli harangszókor (tudják, a harangszó az, amit betiltanak, amennyiben zavarja a nyaralókat) lassan kanalazta a levest, így szólna nagyanyámhoz: Légy szíves, készítsd elő a kaszát!
(Borítókép: Afganisztánból távozni akaró emberek másznak be a kabuli nemzetközi repülőtérre 2021. augusztus 16-n, miután elterjedt a hír, hogy külföldi országok vízum nélkül is kimenekítik a helyi lakosokat. Előző nap a tálib lázadók harc nélkül behatoltak Kabulba, s elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket. Asraf Gáni afgán elnök elmenekült az országból, a tálibok pedig a főváros teljes területét ellenőrzésük alá vonták. Fotó: MTI/EPA)
