Bethlennek sikerült még kormányfőként nagyfokú elismerést szereznie az angolszász világban. Ennek érdekében mindent megtett, hiszen az ő jóvoltából indult útjára a Magyarországról igényes angolszász olvasói kör részére szerkesztett, kifogástalan minőségű Hungarian Quarterly. Ennek szerkesztője és lelke volt Balogh József, akinek hatalmas kapcsolati hálója volt bel- és külföldön egyaránt. Balogh, Bethlen embereként is, minden befolyásos körben otthonosan mozgott, ahol a független, náciellenes és angolbarát politika hívei gyülekeztek, kapcsolatot tartván szinte mindenkivel, akinek utóbb szerep jutott a Kállay-kormány angolszász irányú béketapogatózásainál, legyen az magyar, angol vagy éppen amerikai személy. Nála jöhetett össze például először személyes találkozóra – még későbbi, hosszabb budapesti küldetése előtt, 1943 szeptemberében – a tragikus sorsú embermentő Raoul Wallenberg és a titkos diplomácia kulcsszemélyisége, Ullein-Reviczky Antal. 

Bethlent egész habitusa és gondolkodásmódja alkalmassá tette arra, hogy London előtt kedvező színben tűnjék fel, továbbá pozitív imázsát a háború alatt se veszítse el, s a brit konzervativizmus világlátása nagyon rokonszenves is volt a számára. Meglehet, már csupán személyének szimbolikus mivolta miatt is, őt elfogadták volna akár egy emigráns kormány vezetőjeként a későbbi győztesek, ha a körülmények úgy hozzák. Külföldre távozása nem egy alkalommal szóba került. A német jelentésekben gyakran nyert említést a neve mint a német szövetségből való kiválásra törekvő magyar politika spiritus rectoráé. Mindemellett nem volt irányító vagy akár kezdeményező szerepe a titkos diplomácia terén. A hogyan s a miként tekintetében, nagy horderejű kérdésekben véleménye számított, de korántsem azzal a súllyal, mint korábban. Kétségtelen azonban, hogy nem volt idegen az tőle sem, hogy a kialakult kényszerek ellenében radikális külpolitikai fordulatot is szorgalmazzon a német szövetséggel való szakítás érdekében. 

Amikor tájékoztatást kapott, mennyire előrehaladott tárgyalásai vannak Kállaynak az angolszászokkal, a kissé meglepett Bethlen azonnal felvetette a szovjetekkel való kapcsolatfelvétel szükségességét is. Edmund Veesenmayer, aki később, a német megszállást követően a Harmadik Birodalom teljhatalmú megbízottja lett Budapesten, 1943 novemberében bizalmas küldetésben járt Budapesten, hogy felmérje a lehetőségeket a Kállay-kormány megbuktatására. Az éles szemű náci diplomata véletlenül sem mulasztotta el a beszélgetés lehetőségét Bethlennel. A vonatkozó beszámolója szerint nagyon őszintére sikeredett ez a társalgás, melynek során a volt kormányfőt keresztkérdésekkel bombázta, a magyar szövetségi hűség megingásától egészen a zsidókérdésig. Ezek után konstatálta, hogy Bethlen, aki csupán Horthyra gyakorolt befolyása miatt fontos, mégsem oly „nagy jelentőségű” ellenfél. Ebben talán tévedett, azonban a háborús években nekilendülés és rezignáltság váltakoztak az idős Bethlen magatartásában. Olykor maga kezdeményezett, így például Iuliu Maniu, a román ellenzék képviselője felé tett lépéseket, melyeknek nyomán Bánffy Miklóst Bukarestbe menesztették titkos küldetéssel. Maniu később Bethlen politikusi nagyságát méltatta egy magyar kiküldöttel folytatott tárgyalásán, de persze Észak-Erdélyt visszakövetelte, s bizalmát jóval inkább Benešbe vetette, mint az esetleges, magyarokkal közös kiugrási manőverek igencsak kétes sikerébe. 

1944 elején Bethlent nagyon foglalkoztatta a szovjet gőzhenger aligha feltartóztatható közeledése a magyar határokhoz, februárban a stockholmi követhez (Ullein-Reviczky Antalhoz) írott levelében aggódva fogalmazott: „Adja Isten, hogy a folyó év nagyobb katasztrófa nélkül teljen el, ezt kívánom mindnyájunknak, mert ennél jobbat az új évben kívánni nem lehet.” Sajnos reményei nem igazolódtak. Előbb a német megszállás miatt kellett bujkálnia, utóbb pedig már a szovjetek fogságába jutott, akik legkésőbb 1945 márciusának legvégén Moszkvába szállították, a Butirszkaja börtönbe. Bethlenben céljaik szempontjából a szovjetek még mindig súllyal bíró ellenfelet láttak, így döntöttek teljes elszigetelése mellett. A moszkvai fogságot talán nem szánták véglegesnek, de az idős és beteg államférfi élete végül idegen hatalom fogságában ért véget úgy, hogy halálának tényét is teljesen elhallgatták. Sorsáról csak 1993-ban kerültek elő hiteles dokumentumok.

Ma emléke előtt a Kerepesi temetőben róhatjuk le méltó módon kegyeletünket, miután oly sokáig egy tömegsírban, a moszkvai Donszkoj-kolostor temetőjében pihent, ahol szintén van egy síremléke, de hazai földbe csak jelképes hamvai térhettek vissza.

A szerző a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa

A Bethlen-kormány megalakításának 100. évfordulója tiszteletére szeptember 28-án, kedden egész napos konferenciát szervez a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár és az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága. A rendezvény fővédnöke: Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Helyszín: Országház, Főrendiházi ülésterem, Budapest V. kerület, Kossuth Lajos tér 1–3.