Az alapos érvelést a tények gátlástalan elferdítése, „kreatív” jogászkodással párosuló pénzügyi zsarolás, a képlékeny demokráciafogalom szüntelen fölemlegetése helyettesíti. Az egyre nyíltabb beavatkozásnak a V4-ek, újabban Szlovénia is több-kevesebb sikerrel ellenáll, míg a nyugati fősodratú média leginkább az elitek kiszolgálásában, a hírhamisításban és a botránykeltésben érdekelt. Ezek befolyásolják a közvéleményt, majd a hazai balliberális sajtó rágalmaikat kéjjel idézi. Legutóbb a Ferenc pápa által mondottakat torzította, méltató szavait s egy következő vizit kilátásba helyezését elhallgatta. A látogatás puszta tényét olyannyira sikerült lekicsinyelniük, mintha az egyházfő nem is járt volna Magyarországon.

Közép-Európa idén harmincesztendős együttműködése gazdasági súlyát meghaladóan képes érvényre juttatni az érdekeit, ugyanakkor karakteres különvéleményt hangoztat. Mindezeknek megvannak a maguk sok évszázados előzményei, vagyis a történelmi tapasztalat és fölismert egymásrautaltság. Sikertörténet, amit az örökös megfelelési kényszer árnyal. A szándék – országaink másodrangúvá süllyesztése – nem újdonság, de az ellenállás sem az. Bár az EU az integrációt éltanulókra és bukott diákokra osztja, győzelmünkre nincs garancia, de a kilátás biztató.

Az Európai Bizottság legutóbbi (nyári) előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén 6,3 százalékkal bővül, ami a 4,8 százalékos uniós átlagot jócskán meghaladja. Az EU-hoz képest rekordalacsony munkanélküliség is jelentős gyarapodást sejtet. A transznacionális óriásvállalatoknak a V4-ek államaiban, kivált Magyarországon a kül-, a bel- és a gazdaságpolitikára (még) nem sikerült rátenyerelniük, hát még irányítaniuk.

Más kérdés a civil szervezeteknek hazudott ügynökök, a nemrég elhunyt Udo Ulfkotte szavaival élve a „megvásárolt újságírók”, némely egyetemi oktató, a kiebrudalt, de a hatalomba visszavágyó politikusok meg a divat és a megfelelési kényszer őrültjei, röviden: a hálózat szövevényes munkálkodása. A balliberálisok létezésüket is tagadják, ordító jelenlétük ellenére. A lepusztult Városliget megújulása, a budai Vár rendbetétele, a magyar törvényeknek megfelelni nem is törekvő CEU, a Színház- és Filmművészeti Egyetem ricsajos lázongása, álságos tiltakozás a felsőoktatási intézmények egy részének alapítvánnyá formálása miatt – csupán néhány példa a sok közül. A Puskás Aréna ellen harsányan tiltakozó városvezetőnek és a hazai olimpiát megakadályozó pártocska ifjú elnökének volt képe egy nemzetközi futballmeccsen a fotósok arcába mosolyogni. A luxuskocsival és személyi testőrséggel közlekedő, krumplival, párizsival hivalkodó „népbarát” pártvezér sem a tagdíjakból furikázik.

Van egy francia kifejezés, a „kaviárszocialisták”. Ez nem kizárólag az adott pártra jellemző, de mindegyikre, amely folyvást az „egyszerű emberekre” hivatkozik, miközben céljaiban és életvitelében távolabb áll tőlük, mint a föld a csalóka nappali holdtól. A komédia silány s folyvást lelepleződik, de csöppet sem hatástalan. Kárvallottjai, a választók jelentős része nem a szemének hisz, inkább meg-megújuló illúzióinak.

Ez az, amibe nem szabad belenyugodnunk. Máskülönben Európa eleve a vesztesek közé sorolja magát. Tisztelet a kivételeknek, de a józan ész és a történelmi tanulságok levonása a legkiszolgáltatottabbakra meg a jóléttől elkényelmesedettekre nézve korántsem jellemző.

Földrészünket nem államfér­fiak, hanem ciklusról ciklusra vergődő politikusok és kérészéletű koalícióik, még inkább a hadiipar és a technológiai óriások irányítják. A puha és a kemény háborúknak ők a nyertesei, nem az USA, az EU, Németország és más fejlettnek titulált államok. A jómód az elöregedést és a népesedési apályt nem ellensúlyozza. A kulturális hanyatlást sem. Így hát a több mint százesztendős cserkészmozgalom jelmondata érvényes ma is: Légy résen!

A szerző író 

Borítókép: MTI/Jászai Csaba