Jelen állapotok szerint holisztikus küzdelem zajlik a globális piac és a nemzetállam, illetve a kozmopolita és a nemzeti társadalom között. A küzdelem nagy valószínűséggel rányomja a bélyegét erre az évszázadra. De vajon milyen irányba dőlhet el ez a küzdelem? Ezt nem lehet megmondani. Inkább így tenném fel a kérdést: vajon miért gondolom azt, hogy a világnak meg kell őriznie jelenlegi, a nemzetekre és nemzetállamokra épülő kultúráját, intézményrendszerét és működésmódját?
Tegyünk azonban egy fordulatot: ne csak azt hangsúlyozzuk, hogy nemzeti álláspontból mi szól a nemzetek fennmaradása és a nemzeti identitás mellett – tehát a Karl Popper-i értelemben ne csak verifikáljunk, hanem nézzük meg azokat az érveket is, amelyek ez ellen szólnak, vagyis falszifikáljuk az állításunkat. Annál is inkább, mert jelentős gondolkodók állnak a másik oldalon. Talán elég, ha a globalizációpárti szerzők közül csak Eric Hobsbawm, José Ortega y Gasset és Helmut Willke nézeteit idézem fel.
Hobsbawm a nemzeteket pusztán az emberiség fejlődése egyik állomásának tartja, amely a családtól tart a nemzeten át a jövő egységes világáig. A nacionalizmus kétszáz éve című könyvének legvégén, egyfajta konklúzióként így fogalmaz azzal kapcsolatban, hogy vajon hogyan kell megírni majd a XX. század végének és a XXI. század elejének világtörténelmét: „Úgy kell majd megírni, mint a »nemzetek« és »nemzetállamok« – valaha így határozták meg őket vagy politikai, vagy gazdasági, vagy kulturális, sőt akár még nyelvi szempontból is – korlátai alól szabadult világ történelmét. Főleg szupranacionális és infranacionális lesz, de még az infranacionalizmus is – akár magára ölti valamelyik kis nacionalizmus mezét, akár nem – a régi nemzetállamnak mint »hadműveleti« egységnek a hanyatlását tükrözi majd. Elsődlegesen úgy fogja szemlélni a »nemzetállamokat« és a »nemzeteket« vagy az etnikai-nyelvi csoportokat, mint amelyeket a világ szupranacionális újrarendeződése elszigetel, magába olvaszt, meghátrálásra, ellenállásra vagy alkalmazkodásra késztet. A nemzetek és nemzetiségiek jelen lesznek ebben a történelemben, de csak alárendelt funkcióban, jobbára epizódszerepben.”